Category: Kávéház

Kötetlen elmélkedés a játékipar és a rajongói megnyilvánulásról

Aggodalmak X360 fronton

Amennyire elgondolkoztam az Xbox 360 beszerzésén, annyira megrémít a gondolat, hogy a masina bármelyik pillanatban bemondhatja az unalmast. Rengeteg ismerősöm faragott rá az új géppel, SiD éppen ma – de Liquid sem adott tudtunkra bíztató dolgokat a hivatalos álláspont szerint, amit az MS sajtókonferencián fedtek fel beismerően a fejesek. Az elmondások szerint ugyanis az első […]

.meeting @ nagyváros

Egyetlen ok van csupán, amely miatt hajlandó vagyok majd’ négy órát zötykölődni a vonaton, ez pedig a szerkesztőségi találkozó – főleg, ha olyan célból jön létre, hogy a jövőbeni terveink megbeszélése mellett egy lelkes kezdeményezést is ünnepeljen az ember: ez pediglen nem más, mint az Xbox 360 hivatalos magyarországi debütálása. Kicsit vegyes érzelemmel indultam a […]

Auschwitz-Birkenau

Múlt hétvégén három napra Lengyelországba utaztunk a főiskola keretein belül. A szokásos október-környéki külföldi kiruccanást már mindenki nagyon várta, hiszen a tavalyi Prágába tartó utunk is felettébb jóra sikerült. A gyönyörű időjárást a remek társaság és a csapat koronázta meg, így a krakkói látogatás egész kellemesen zajlott – persze akkor még csak annyit tudtunk, felejthetetlen […]

shmup corner: R-Type Final vs. Guardian Legend

Mindig is különös érzelemmel viseltettem a shmup világa iránt. A horizontális-vertikális lövöldék iránti rajongásom talán még a Commodore 64-es időkben kezdődött: tisztán emlékszem, anno látvány és a hangulat tekintetében a Turrican shooter szintjei, és a Katakis akciói teljesen lenyűgöztek. Teltek-múltak az évek, de a láz, amit a játéktermekben töltött gépek előtt éreztem, változatlan maradt. Azóta […]

Earthrealm vs Outworld

Mivel a hosszabb bejegyzések miatt eléggé széttagolódik az oldal, ezért elkezdtem rendszeresen használni a Tag-et, így a nagyobb volumenű kreálmányok rövidítve jelennek meg a blogon. (A teljes szövegrészek megtekintéshez kattintsatok a blokkok végén található “tovább” feliratra) Reiker szerint úgyis be nem áll a szám, így legalább vizuálisan kevesebbet lököm a sódert 🙂 Ma este, mielőtt […]

Sayonara, 576 Online!

Sok változás végbement az elmúlt héten – hazai viszonylatban a legnagyobb meglepetést az online videogaming szférában a népszerű 576 Online gyors és halk távozása jelenti. Hosszasan elemezhetném, miért döntött így a vezetőség, de megkímélnék ettől mindenkit: a teljes stáb (néhány elszánt tag kivételével) máshol folytatja ezentúl a publikációit. Likvid, Lovas, Oldern barátaim: további sikereket és […]

Játéktermi gép otthonra: MAME kabinet

A Retro kapcsán jutott eszembe az a régi és szép elhatározásom, hogy a közeljövőben, ha a zsebpénz helyzet úgy engedi, fabrikálni fogok magamnak egy saját MAME kabinetet. Régóta dédelgetett nagy álmom ez (valójában akkor fogalmazódott meg bennem, amikor először jártam az 576 Kbyte szerkesztőségében és a két gyönyörű Samurai Shodown masina ott demózgatott egymagában): sok […]

Szavazz, ne háborúzz!

Készek nagyon ezek a japánok. Totális háború dúl odaát és úgy tűnik, a Nintendo nagyon elindított valamit az innováció terén az emberekben, ugyanis meglepő módon a szigetország több tízezres szavazásában jelenleg a Wii birtokolja a döbbenetes 52 %-os várakozási arányt a két, még meg nem jelent nextgen gép közül. A szavazásokat a Tsutaya és a […]

Romvadászok, unite!

Már több levelet kaptam tőletek (főleg az 576 Konzol Retro rovatait olvasók közül), amiben segítséget kértek játéktermi és konzolos emulátorok ROM image-jeinek, ROMset-jeinek letöltéséhez. Sokszor leírtam már (amellett, hogy a gameTourMiX nem warez blog) de mégegyszer utoljára közzéteszem: sajnos a http-s keresgélések ideje lejárt, elmúltak azok az idők, amikor még szegény öreg mame.dk ontotta magából […]

Augusztusi tél…

Melankólikus, kicsit fáradt, mégis gyönyörű pillanatokat élek át (Pedig a ma este vetített Ronin c. francia film története nem ezt sejtetné). Ma este távol áll tőlem a világ önpusztító zaja… nyugtató balatoni hullámzás zúg helyette a fejemben. Pedig annyi minden más is képzavart okoz bennem, de ezekről majd holnap. Egy igazi Rapülők dal a hőskorból […]

Nethalászda

Próbálok lenyugodni. Inkább az internetbe temetem a bánatom, és elmerengek olyan dolgokon, vajon még mindig szeretik-e az emberek a klasszikus flippermasinákat – a Stern ugyanis a nagy sikert elkönyvelő Karib Tenger kalózai c. film folytatásából készít hagyományos pinball gépezetet. A két részből összegyúrt árkád kütyü már a gyártósoron van, bővebben itt lehet olvasni róla. Egy […]

LAN parti – játékos szemmel

Bár hiába beszéltük meg, kb. milyen játékok várhatóak a LAN-on, valójában csak egyetlen klassz PC-s stuff körül forgott a téma. Az Unreal Tournament 2004 így, két év távlatából is masszívan tartja az első helyezését nálunk: egyszerűen nincs még egy olyan program, amit mindenki annyira kedvelne, mint az Atari és az Epic üdvöskéjét. Idén megpróbáltam kicsit […]

Hogyan készült sorozat: a videojátékok

Ma este, 20 óra 30 perckor a Discorvery Channel-en a Hogyan készült? című sorozat 50. fejezetében a videojátékok “készítéséről” is szót ejtenek. Érdekes, hogy a papír alapú tojástartók és a mirelit csirkék futószalagon történő készítése után vágják be ezt a jelenetet, de őszintén szólva nagyon kíváncsi vagyok, vajon a fejlesztésre, vagy a sokszorosításra (esetleg mindkettőre) […]

PSP 2.6 downgrade, Starforce “Nightmare”

A Titan Quest (Iron Lore produktum, az ex-Age of Empires-es Brian Sullivan legújabb Diablo 2-szerű görög mítikus RPG-je, ami az ókorban, a Titánok földjén játszódik) telepítése közben bukkantam a hírre, hogy végleges és működő törési módszert találtak a 2.5-ös és 2.6-os verziószámmal ellátott PSP-k 1.5-ös downgrade-lésére. A megoldás pillanatok alatt bejárta a világot, így aki […]

The Encyclopedia of Game.Machines

Mialatt a nyári munkahelyre való jelentkezésem eredményét várom, érdekes dologra bukkantam a play-asia “egyéb termékek” kategóriájában. A “The Encyclopedia of Game.Machines” című, videojáték történeti lexikon valójában német nyelven látta meg a napvilágot, ám a siker reményében több nemzetközi nyelvre, többek között angolra is átfordították. A kiadvány elég pozitív visszajelzést kapott a neves szaklapoktól, ám akadtak […]

Metroid Galaxy Guide: a Metroid sztori

Az elmúlt három napban végre sikerült pontot tennem a Metroid Galaxy Guide 03.-as fejezetének, a Hajtóvadászat című irományomnak a végére (igaz, egyelőre képek és illusztrációk nélkül) – ezzel teljessé vált a Metroid sztori, olvassátok örömmel! A Guide-ot a Samus Aran-t övező védelmi mechanizmussal folytatom majd, valamikor a közeljövőben. Bármi észrevételt, megjegyzést, pozitív-negatív kritikát örömmel fogadok […]

Metroid zene sarok

Bámulatos, hogy egy a játék zenei aláfestése mennyiben tudja befolyásolni a hangulatot. Rám ez hatványozottan igaz, személy szerint csak akkor lehet tökéletes az adott stuff a szememben, ha minden porcikája ízig-végig ott van, és gondoskodik a megfelelő élményről. Zene centrikus játékszenvedélyem szerencsére kedvenc sorozatom terén sem szenved csorbát: a Metroid univerzum kifejezetten bővelkedik a jobbnál […]

Luigin innen, hackelt firmware-n túl…

A legfrissebb Nintendo Power vaskos rivjút közöl a rövidesen érkező The New Super Mario Bros-ról, amely egy az egyben a hagyományos 2D-s platformjátékot igazítja a DS technikai képességeihez. 3D-s hőseink nyolcvan pályán tehetik próbára velünk együtt tudásukat, ahol a már ismert Gomba Királyság gonosztevők mellett megintcsak a Koopa-család és csatlósaik zavarják majd a zűrt és […]

Comic art, Shadowbane

Ahogy a Player’s Guide-ok készítése, úgy a hiteles történetekből gyúrt képregénysorozatok is különös vállfaját képezik a videojátékokból készült egyéb szórakoztató termékeknek. Akadnak, amik a sztori előzményeit dolgozzák fel, de készülnek direkt Comic-átiratok is: az Xbox-os Halo-t elkövető Bungie és a Marvel most hasonló fúzión mesterkedik, ugyanis Master Chief galaktikus történetéből képregény készül, méghozzá nem is […]

Back To Top