Dragon Age: The World of Thedas Vol. 1. [ajánló]

A fantasy szerepjáték műfaj elengedhetetlen motívuma az elbeszélés megfelelő elhelyezése a történetmesélésben. Ez azonban csak az egyik fő komponens: talán még ennél is fontosabb maga a sztorit körülölelő univerzum, amely gyakran nem hónapok, hanem lázas munkával töltött évek gyümölcse, melyben csak a képzelet szab határt a papírra vetett álmok sokaságának.

Akárcsak a Sci-fi, a sötét középkor kliséire épülő fantasy műfaj is egyfajta korlátolt festővászon: bár az ecsetvonások meghatározott színpalettából születnek meg a művész egyéni gondolkodásmódja által, a variációk számának, valamint az egyéni képzelőerőnek hála csodás kompozíciók sorát élhettük át már az elmúlt évtizedek során.

A fantasy műfaj vaskos háttéranyagainak születése valójában a ’80-as évek korai szakaszára tehető – a korszakra, amelyben a technikai korlátok miatt háttérbe szorult látvány elleni harc egyik fő inspirációs forrása éppen maga az írott szöveg volt. Azonban már akkor is akadtak szerzők és fejlesztőcsapatok, melyek a fő történetmesélés járulékos, néhol enciklopédikus tartalmát az idő múlásával Lore-ok, feljegyzések és jegyzetek formájában tovább örökítették az RPG műfaj kései képviselőibe. A módszer egyik jeles támogatója éppen a kanadai Bioware, amelynek ős-alapító tagjai olyan játékok elkészítésénél segédkeztek, mint a legendás Baldur’s Gate, vagy a Neverwinter Nights sorozatok. Előbbi spirituális utódja, a szintén Ed Greenwood-féle Forgotten Realms világához kapcsolható Dragon Age mitológia, s az ereiben csörgedező D&D szerepjáték rendszer a Neverwinter MMO mellett jelenleg az egyetlen olyan futó projekt, amely a nagy klasszikus ős-fantasy mondakör alapjain nyugszik.

MI AZ A FORGOTTEN REALMS ?

A Forgotten Realms (FR) mára a tolkieni mondavilág mellett az egyik legismertebb fantasy világkép és a legnagyobb megosztott univerzum, amelyen egyszerre több kiadó és írógárda dolgozik a hatvanas évek óta – úgy is ismert, mint a ma használatos high fantasy D&D legfőbb alappillére. Megteremtése Ed Greenwood, a fantasy körökben legendássá vált író nevéhez fűződik, aki az általa megálmodott világ alapjait hat (!) éves korában véste kőbe pusztán azért, hogy saját magát és barátait, fantasy kedvelő szerepjátékos társait szórakoztassa. Nem sokkal a ’60-as évek közepe után megszületett az FR legendás karaktere Elminster, és a mitológia világának leghíresebb városa, Waterdeep is, amely pl. a jelenleg futó Neverwinter MMO-ban is szerepel. Az Elveszett Világok elnevezést a múlt eseményeiben kell keresni: a legenda szerint ez a naprendszerünkhöz nagyon hasonló univerzum valaha nagyon közeli kapcsolatban állt a Földdel, ám ahogy teltek-múltak az évszázadok, a Föld lakói lassan megfeledkeztek a párhuzamos világegyetemről, és eltűntek a két világ kapcsolatát ismerő tanok is – innen az elnevezés. A Dragon Age mítosznak otthont adó gigászi, Középfölde-szerű Thedas az FR egyik peremvilága: egyetlen hatalmas kontinens alkotja egy máig ismeretlen, naphoz közeli bolygón (legalábbis nincs információ arról, hogy rajta kívül más is lenne, bár a Qunari és az emberi faj érkezése is az északi-Óceánon túlról származtatható). Két holdja van, elnevezése pedig a THE „D”ragon „A”ge „S”etting szóösszetételből született.

Ezen játékok kalandjai (beleértve a mágia és mitológia keresztezéséből született természetfeletti-isteni hatalom, illetve a XIII.-XIV. századi feudális civilizációiból sarjadt világkép ellentéteit), olyan mennyiségű háttér információt, és történeti összefüggéseket halmoztak fel, amelyek néhol már-már enciklopédikus méretűek. Bizonyára sokan találkoztatok már ezzel a szemlélettel RPG játékoknál, mikor a játékmenet tetemes részét a küldetések mellett, vagy közben talált korai utalások és történelmi feljegyzések, ún. Lore-ok szolgáltatják. Igaz, ezek elolvasása általában csak opcionális, a sztori tökéletes átéléséhez, és a cselekmény, vagy egyes szereplők alaposabb megismeréséhez elengedhetetlenek.

Ám ahogy a művészi képzelet erőforrásai, úgy a sztorit kiegészítő, járulékos hozzáadott értékek számára fenntartott hely is véges. Egyrészt azért, mert a klasszikus akciót olykor megszakító elbeszélés és tájékozódás helytelen alkalmazása a játékmenet egyensúlyának megbomlásához vezet, másfelől pedig azért, mert azokra is gondolni kell, akikre ez kevésbé van hatással – így a kiegészítő tartalmat célszerű inkább valamilyen egyéb médiumok formájában a célközönség elé tárni. Ehhez kiváló lehetőségként jelentkezik a különböző fórumok, regények, és legfőképp az Artbookok felülete – utóbbi felhozatalt erősíti például Rehynn kolléga által nemrégiben tízelt Hyrule Historia, sőt! Ilyen a jelen bemutatónk anyaga, a Dragon Age: The World of Thedas című művészeti gyűjtemény is, amely döbbenetes mennyiségű érdekességgel szolgál a Bioware epikus sorozatához.

Míg az eggyel korábbi Dark Horse kiadvány, a The Art of Mass Effect Universe a generáció legjobb scifi-trilógiájának páratlan vizuális művészeti vízióját helyezte előtérbe, a Dragon Age: WoT kicsit tovább megy ennél a gondolatnál (talán ezért is az I.-es jelölés a vaskos méretű és tekintélyes súlyú kiadvány oldalán) és inkább iránytű kíván lenni: egyfajta enciklopédia és tudástár, bibliai felépítésben.

Mivel maga az univerzum több, mint tízezer esztendőnyi idősíkot ölel fel, ezért ugyanúgy megtalálhatjuk a lapok alján szisztematikusan kúszó idővonal fontosabb bejegyzéseit, mint a világ teremtéséről szóló bekezdéseket – kezdve egészen a hódítók megérkezésétől az Istenek hatalmának megdöntésén át az Aranyváros átkáig, és a világot elözönlő Darkspawn hordák felbukkanásáig. Ismervén a Dragon Age világának születését, a neves írógárda áldásos tevékenységének egyre kibontakozó gyümölcse néhol egészen elképesztő mélységekbe kalauzolja az olvasót, természetesen megannyi részletgazdag illusztráció kíséretében, amelyek már önmagukban megtöltenének egy műtermi galériát.

A finom, minőségi papíranyagra nyomtatott Dragon Age: World of Thedas egész fejezeteket szentel a fő csapásirányoknak és szószedeteknek, melyek logikusan, adott szisztéma szerint felépítve kalauzolják a lelkes olvasót Thedas múltjában és jelenében. Egyes témákat kifejezetten az Artbook számára bővített ki a csapat, amelyben egyébként egy magyar vonatkozású hölgy neve is felbukkan – ő Sylvia Feketekuty, aki a Bioware keménymagos írógárdájának oszlopos tagjaként nem ismeretlen a Dragon Age világában, sőt! Írói vénáját bizonyítva korábban már oroszlánrészt vállalt több Mass Effect képregény és DLC elkészítésében is (a nevéhez fűződik pl. a Lair of the Shadow Broker is).

A keményfedeles, egész oldalas illusztrációkkal gazdagított majd’ kétszáz oldal nagyjából egységesen oszlik meg a hét fejezet között, amelybe a bevezetést maga Thedas, a Dragon Age háborútól és vértől áztatott földrészének geográfiai, és idővonalas tárgyalása adja. Ferelden (Dragon Age: Origins), az apró királyság ráadásul talán a legkisebb régió a kilenc nagy birodalom között (Nevarra, Orlais, Antiva, a Free Marches, a Tevinter, stb.). A fejezetben óriási fotókkal, térképekkel és a terület sajátosságaival ismerkedhet az olvasó, mielőtt a könyv felfedné a földrész uralkodó nemzetségeit, politikájuk, osztályaik és frakcióik ismertetőit, vagy épp a köztük feszülő ellentétek ősi okait. Olvashatunk törp dinasztiákról, lebegő városok mítoszáról, hatalmas északi seregekről, de a Mágia és a sprituális erők is külön bekezdésben kerülnek ismertetésre, amely már egyfajta bevezetés a következő, természetfeletti tanokat és vallásokat jegyző fejezetekbe.

A Mágia (beleértve pl. az ősi tiltott Vérmágiát) és a vallások közti határvonal ellentétes pólusai látványosan ábrázolják és mesélik el az egyház, a templomosok és a mágusok szentháromságának súrlódásait, de az egyes népek közti spirituális mágia sajátosságaival is megismerteti az olvasót. A könyv részletesen kitér a Teremtő és a szent prófécia jövendöléseire ugyanúgy, ahogy a Fade, azaz az Árnyvilág is egy fejezeten átívelő utazáson keresztül tárja fel a spirituális és démoni világ párhuzamos idősíkjának egészét (beleértve a fizikai világgal összekötő határvidék történetét), és a démonokhoz, a mágiához fűződő viszonyát.

Mégis, az egyik legérdekesebb fejezet a Blight-ról, azaz az „elsorvadásról”, pusztulásról szóló fejezet: talán kevesen tudják, de a Blight az a ciklikusan megismétlődő esemény, amely a bukottak eljövetelének megnevezése, azaz a világégés: a szent háború, amelyben Thedas, ill. a Deep Roads sötét, mély bugyraiból előtörő Darkspawn hordák az Archdemon vezetésével mintegy büntetésként az évezredekkel ezelőtti lázadás okán, végső pusztulásba hajtják a Földet. A megemlékezés elengedhetetlen hozománya a Szürke Őrzők rendjének részletes ismertetése is, amelyek… na de nem célunk a teljes leleplezés – amennyiben kíváncsiak vagytok a továbbiakra, a Dragon Age: Inquisition eljöveteléig spoilermentesen kideríthetitek és elolvashatjátok.

Külön pozitívumnak fogható fel, hogy a szószedetek a Dragon Age csapat járulékos segítségének hála olyan szisztéma szerint készültek el, hogy még csak véletlenül se tartalmazzanak semmilyen utalást, amelyből esetleg kikövetkeztethető az Inquisition cselekménye. A könyv lapjainak forgatásával azonban számos egyéb kérdés is felvetődik majd az olvasóban: honnan érkeztek a Darkspawn hordák, kik voltak az Idősebb istenek illetve, hogy mi történik a Szürke Örzőkkel ? Egyes kérdésekre a World of Thedas egyértelmű választ ad, de néhány rejtélyes feltételezésre viszont csak az Inquisitionban kapunk bizonyságot.

Hogy mit is jelent a Dragon Age: The World of Thedas rajongói szemmel? Amellett, hogy a könyv egy a sorozattal most ismerkedő személy számára felér egy fantasy utazással, egyfajta szerelmeslevél a a sorozat kedvelőinek. Akárcsak az Artbook maga, Thedas élettel való megtöltése is egy grandiózus projekt, amely egyre-másra bizonyítja azt, hogy a Bioware nem enged többé kiadói nyomásnak, és az Origins óriási sikerét alapul véve szívvel-lélekkel teremt újabb világokat egy olyan talentummal rendelkező csapat segítségével, amelynek feltett szándéka, hogy újradefiniálják az RPG műfajról alkotott nézeteinket.

Minél jobban elmerülünk a Dragon Age keltette hullámokban, annál inkább nyilvánvalóvá válik, hogy a DA:WoT első kiadása egy nagyszerű útmutató és iránytű azoknak, akik csak most kapcsolódnak be Thedas világába, vagy már ismerősen mozognak benne. Nem csak ajándéknak, de olvasnivalónak is kiváló, rajongóknak pedig egyértelműen kötelező – ellenben, ha eztán sem kedveled meg az RPG műfaj sava-borsát, akkor garantálom, hogy semmi mással nem sikerülhet.

0 0 Szavazat / Votes
Article Rating
Cerberus. Humanity first.
Feliratkozás / Subscribe
Visszajelzés / Feedback
guest

0 Comments
Inline Feedbacks
Összes hozzászólás megtekintése / View all comments
Back To Top
0
Van véleményed ? Szólj hozzá !x