Tag Archives: Retro

5. A Commodore 116 projekt [2018]

Mikor az Amiga 1200 felújításának részleteivel foglalkozó bejegyzésemet írtam 2017 októberében, megemlítettem egy igazi ritkaságszámba menő példányt is a gyűjteményemből, mely egy régi, öreg munkatársam jószándékának eredményeképp került hozzám. Ez a parányi, de cuki masina volt a Commodore életciklusának egyik legkisebb példányszámban elkelt célszámítógépe, az elsősorban irodai környezetbe szánt 256-os széria legkisebb és legkompaktabb modellje, a Commodore 116 – melyet elsősorban Németországban, és közép-kelet európában értékesítettek, mintegy 50-51 ezres példányszámban.

Az 1984 és 1985 között gyártott masina valójában a C16 és a Plus/4 mellett a harmadik tagja volt a 264-es termékcsaládnak, és felépítését tekintve egy rendkívül kompakt, lightweight változatát képezte a C16-os modellnek. A 199 német márkáért kapható számítógép 3.5-ös verziójú Basic-et, 16KB (bővíthető) RAM memóriát, gumipaneles billentyűzetet és 32KB ROM memóriát tartalmazott, melyhez a 264-es család kakukktojása, a MOS-féle TED 8360 multifunkciós Text Editing Engine társult a video-hang-billentyűzet-időzítő- és DRAM frissítő áramkörökért felelős szerepével. Csak Európában került piacra, a legtöbbet Németországban adták el belőle – de került a gépből a közép-kelet európai piacra is, viszont a világ többi pontján csak elvétve találkozni vele.

… és a Plus/4-es “kissé” Instás külsővel

Nos, egy ilyen számítógép már működésképtelen állapotban is ritkaságszámba megy, nem beszélve, ha egy mini-Din csatlakozós 1531-es Datasette szalagos egység, vagy egy soros interfészen csatlakozó 1571-es Floppy drive meghajtó is társul hozzá (7pin mini-din dugót képzeljetek el). Az én esetemben bár floppy meghajtó nem járt a géphez, de a dobozos 1531-es Datasette és a géphez tartozó teljes dokumentáció (beleértve az eredeti számlát, jótállási jegyet, kézikönyveket, stb.) is a kis dobozkában lapult, amelyben a makulátlan állapotú gép várt az asztalomon (nem beszélve a speciális mini-din dugó-standard C64 joyport átalakító kábelekről, amelyek szintén Commodore gyártmányok).

A dolog egyetlen szépséghibája, hogy sem tápegységet, sem dobozt nem kaptam a géphez, de előbbit sikerült pótolni, utóbbit pedig utólagosan legyártom, méghozzá az Amiga 1200-es reprók elkészülte után. Szintén fejtörést okozott, hogy közel 34 éves masina miért nem adott életjelet a megfelelő tápegység segítségével, de ezt lentebb mindjárt részletesebben elmesélem.

A tápellátás

Utánajárva a dolgoknak, a Commodore a C116-ost egy 9V 1A típusú tű-dugós adapterrel látta el, amelyet akár Kínából, az eredetivel megegyező küsővel is be lehet szerezni. Én is ilyet vásároltam, viszont óva intek mindenkit a meggondolatlan használattól, ezek az adapterek out of the box ugyanis nem alkalmasak a C116-hoz, mert egy kis átalakításra van szükség a csatlakozónál. A Commodore ugyanis fordított polaritású tápegységet ír elő a masinához, amelynek elmulasztása vagy figyelmen kívül hagyása súlyos károkat okozhat a gép belsejében, akár már az első bekapcsoláskor is.

C116 replacement, 9V 1A

Az a sejtésem, hogy valahol az én gépem is így vált áldozattá: az előző tulajdonos feltehetően csak az áramerősségre és a feszültségre figyelt a tápegység pótlásakor, ezért a gyári adapter meghibásodása miatt egy utángyártott polaritású tápegységgel próbálkozhatott, amellyel kvázi túlfeszt küldött a belső áramköri elemekre (reversed voltage). Ezt a végzetes lépést elkerülve, megfordítottam az általam vásárolt új adaper csatlakozójának polaritását (Gyakorlatilag el kell vágni a vezetéket és az ereket fordítva összekötve zsugorcsővel lezárni szépen a javítás helyét.) Tipp: mindig ellenőrizzük le a végeredményt mérőműszerrel!

A kompakt kivitelezés mintapéldánya

Tápegységünk most már van, mehet az első próba. Nos, a gép bekapcsol és a visszajelző piros kis LED lámpa is világít, ez már jó jel! Kép azonban még nincs, csak fekete alapon cikázó halvány csíkok sokasága, ami arra enged következtetni, hogy valami komolyabb meghibásodás is lehetséges odabent.

A fekete képernyő probléma (264-es széria)

A facebook Retro számítógép- és játék klub csoportjának szakijai jobbnál-jobb javítási ötlettel álltak elő, ám végül Tihanyi Róbert jött rá a probléma forrására, miután a 7805-ös tápfeszültség-szabályzó tranzisztort és a biztosítékot is rendben találtuk (ezek puffantak volna el először a fenti polaritás-probléma miatt). Kész csoda egyébként, hogy volt képes Bil Herd és néhány hardver-tervező tálentum ilyen professzionálisan beleszuszakolni egy Plus/4-es szinte teljes mását egy feleakkora kompakt masinába (a gép belseje akkori szemmel gyakorlatilag egy csoda volt), feltétlen ajánlom megtekintésre az úriember egyik karácsonyi youtube anyagát, amelyben gyakorlatilag érthető formában vezet be minket ennek a kis masinának a tervezési-működési folyamataiba.

Na de vissza a problémához: a 264-es széria hírhedt MOS TED chipje a legtöbb meghibásodott Plus/4 és C16 achilles-sarka. Melegszik, érzékeny a feszültség ingadozására és önmagától is képes az évek során elhalálozni, így érdemes volt akörül kutakodni. A különféle speciális műszerekkel végezhető hibadetekció miatt fogtam az alaplapot és elküldtem a szintén akkoriban érkezett hibás Plus/4-ével együtt Robinak postafordultával, aki néhány nappal később már hívott is, hogy mindkét gépnél sikerült megtalálnia a hibás alkatrészeket. A jó hír, hogy mindkét számítógép egyszerű IC cserékkel könnyen működőképessé tehető, sőt: igazából már szépen tesztelődnek is, csak szerezzek egy PLA-t a Plus/4-hez és egy 318006-01 MOS Basic 3.5 chipet a C116-hoz, mert ők felelősek a fekete képernyőért, azaz… az én esetemben mégsem a TED volt a ludas egyik gépben sem.

A C16/C116 PLA chipek utángyártva, FPGA tokban

PLA-t egyébként utángyártott, FPGA verzióban is lehetett vásárolni – rendeltem kettőt az internetről, amelyek működtek is, ám… magas volt a lábazásuk, így nem igazán fértek el az eredeti socketben és nyomták felfelé az árnyékoló lemezt, amit mindenképp benne szerettem volna hagyni a gépben.

Nos, utóbbit az egyik fórumtárs bontott C16-jából vásároltam, PLA-t pedig magának Robinak sikerült szereznie (cserébe az utángyártott PLA chipjeimért), így egy alapos takarítást, újrapasztázást és csutakolást követően működőképessé vált mindkét masina. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy a 264-es család leggyakoribb fekete képernyős jelenségéért a TED/PLA/CPU processzorok valamelyike, vagy bizonyos kombinációjuk szerinti meghibásodása tehető felelőssé, így ha a tápellátás rendben van, érdemes ezen három processzor környékén kutakodni, esetleg működőképes donorból szisztematikusan kicserélgetni őket és rászabadítani egy tesztprogramot/demót, hogy lásd, hibádzik-e még valahol.

A CPU/TED/RAM/PLA közül valami nem stimmel

A C116 billentyűzet problémája

A Plus/4 esetében nem volt további teendő (leszámítva, hogy egy H2O2 fehérítés még kijárt a billentyűzetnek), a C116-nak azonban volt még egy komoly és eléggé ismert gyenge pontja. A gumigombos billentyűzete szinte csak 1-2 gomblenyomásra reagált, a többi gyakorlatilag meg se mukkant – a billentyűzet interfész és szalagkábel szerencsére a C16-os billentyűzetével szabatos, így átmenetileg azzal lehet tesztelni, hogy egyértelműen a billentyűzet NYÁK-nál van-e probléma.

C116 billentyűzet szétbontás

Kiderült, hogy a Mitsumi-gyártmányű billentyűzet hibásodott meg, amelynek javítása csak bizonyos trükkök bevetésével lehetséges. A fő probléma, hogy magát a NYÁK-ot műanyag klipszek fogják hozzá a karbonizált gumiköpenyhez, így ha egyszer szétszeded (gyakorlatilag letöröd a pöcköket) eredeti formájában nem fogod tudni soha többet összerakni. Nos, az összeszerelés problémáját egyelőre békén hagytam, mivel korábban valaki már próbálta javítani ezt a perifériát, így csak azzal foglalkoztam, ami a hiba oka… ami nem más, mint a vezető réteg hiánya a gumitappancsokon.

Az idő múlásával a gumigombok karbonozott talpairól lekopik/lemálik a vezető réteg, így a NYÁK-kal történő érintkezése során nem zár az áramkör megfelelően (túl nagy az ellenállás értéke), ezért nincs impulzus, a billentyűzet nem érzékeli a gomblenyomást. Ezt többféle házi barkáccsal lehet orvosolni: van aki alufóliát ragaszt rá, és van, aki mindenféle kencével próbálkozik. Én köztes megoldást választottam: a Graphit 33 spray ahogy a neve is mutatja, grafit-tartalmú festéket tartalmaz, amely vezető réteget képez a fújt felületen. A NYÁK teljes felületét magas tisztaságú alkohollal alaposan megtisztítottam, majd a gumiköpenyt felfelé fordítva több rétegben bekentem a karbonozott gumifelületet. A flakonból fújt folyadékot egy fültisztító pálcával óvatosan három rétegben, az egyes fújások közt kb. 20 perces száradási idővel vittem fel a felületre.

A C116 gumitappancsai alulról

Eléggé izgatott voltam az eredményt illetően, mert bár reménykedtem benne, nem volt rá valódi garancia, hogy minden gombnál elég lesz a művelet. Szerencsére sikeres volt a művelet, így az első összeépítéskor már látható eredményt produkált a grafitos kezelés. Egy gomb nem sikerült tökéletesre, de utólag látszott, miért: ezen a billentyűn (a D betű volt a ludas) megfolyt és nem terült el egyenletesen a festék, így a tappancs lenyomáskor nem érintkezett teljes felületével az áramkörrel. Némi tisztítás, majd újra kezelés után már ez a gomb is működővé vált, így jöhetett az újabb kihívás: az összeszerelés.

Erre több megoldás is létezik: EBBEN a videóban a srác konkrétan megfúrja a panelt, hogy megfelelő csavarokkal rögzítse össze azt a tartókeret szélével. Az én gépemet korábban valaki már próbálta celluxos megoldással rögzíteni, így a roncsolás helyett egy köztes megoldást választottam: több ponton függőlegesen és vízszintesen én is ragasztószalagot használtam, ám a gép burkolatának tartóklipszeinél vágtam néhány 1×1 cm-es merev műanyag lapocskát és becsúsztattam a klipsz, illetve a billentyűzet hátfala közé. Ez egyrészt erősen fogja, másfelől alulról tartja az egész szerkezetet, így lenyomáskor sem sűllyed le a gumiköpeny (ráadásul a lapocska befelé forduló oldalát kicsit lefelé is hajlítottam, így még távtartóként is funkcionál az árnyékoló lemez felületétől – ezzel elősegítve a még stabilabb rögzítést).

Háromszori kezelés után a száradás is fontos!

Ezzel a néhány feladattal sikerült teljesen eredeti állapotába hozni a C116-ost: a belső 64K RAM bővítést úgy döntöttem, nem csinálom meg a gépen (arra ott a Plus/4), de az SD2IEC interfészt szeretném majd használni hozzá, így ezen a téren van még egy kis teendő. A C64-hez használt SD2IEC-em a C64 Datasette interfész csatlakozóját használja, ám mivel a Plus/4-en és C116-on is 7pin-es mini-Din dugós illesztést kaptak a perifériák, a tápcsatlakozót át kell alakítani kicsit ahhoz, hogy használni lehessen az efféle kiegészítőket. Ezt a thefuturewas8bit webshop átalakító készletével oldottam meg, így már teljes a kép.

Bizonyíték, nem ígéret 🙂

Egy valami maradt még hátra, az pedig a repro doboz készítése. Mivel a C116-hoz az egyik fórumos kolléga rendelkezik egy makulátlan állapotú példánnyal, az ő segítségével le tudjuk világítani a grafikát, és az Amiga 1200 box projekt után egy nagyon kicsi széria készülni fog majd ehhez a csodához is. Remek kis gép ez, a technikai megoldásaival, alacsony példányszámával igazi kuriózum a retro mikroszámítógépek világában.

Hogyan készíts magadnak all-in-one játékkonzolt?

Régóta nem volt már DIY (do it yourself, csináld-magad) jellegű poszt a Retroidon és mivel a C64 restauráció befejezéséig még néhány nap hátra van, készült egy rövidke kis szösszenet arról, mennyire egyszerű egy Raspberry PI mini-számítógépből egyetlen délután leforgása alatt igazi retro játékkonzol (- és játék) gyűjteményt varázsolni. A dolog amiatt is érdekes, mert a múlt heti SaveGame rendezvényünkön tömegesen kaptam a kérdéseket, hogy mi ez a Retropie pontosan és hogyan (működik), így összekalapáltam egy “lépésről-lépésre” útmutatót, hogy építhetsz magadnak egyet. Az anyag itt szalad, de a legutóbbi Bonus Stage podkesztjeinkben is beszélgettünk róla. A cikk a lentebbi linken szalad, kellemes olvasgatást hozzá!

Hogyan készíts magadnak Retropie konzolt – ismertető

4. Készíts magadnak Retropie-t! [2018]

2018-ban már egyáltalán nem lepődünk meg azon, hogy hitelkártya méretű mini-számítógépekből szinte bármilyen retro játékkonzolt, vagy játéktermi gépet elő lehet varázsolni. A dolog ott indult, hogy a brit oktatásért felelős minisztérium a programozás tanulását elősegítendő, létrehozta a Raspberry Pi nevű projektjét, amellyel egy olcsó, kompakt és pici all-in-one mini platformot adtak a nebulók kezébe. Ez az ún. Málna-PC mára a homebrew projektek, házi készítésű automatizált rendszerek, IoT fejlesztések elsőszámú platformjává vált – noha számos kihívója akadt az elmúlt néhány évben (Banana Pie, Arduino, Adafruit, Orange Pi, Rock64, stb.), a Pi sokadik generációs változata a bizonyíték arra, hogy még mindig a Raspberry típusok a legnépszerűbbek. Az aktuális változat (Raspberry Pi 3 mobel B+) épp ezen bejegyzéssel nagyjából egyidőben, 2018. márciusában látott napvilágot. Az ARM-bázisú Cortex A53 CPU 1.4GHz-en fut, melyhez 1 GB LPDDR2 RAM társul, de beépített 802.11b/g/n/ac wifi vezérlőt, és PoE-képes Gigabites LAN interfészt is tartalmaz már a legújabb verzió (a részletes specifikácók megtalálhatóak a projekt oldalán.)

Az én (mi) szempontunkból a legérdekesebb az, hogy mára már komplett, kiforrott emulátoros rendszerek érhetőek el a kicsi masinára, amelyek előre fordított és elkészült állapotban, gyakorlatilag mindenféle erős linuxos, vagy programozási szaktudás nélkül működésre bírhatóak (igaz, alap szintű angol nyelvtudás azért nem árt a menükben történő tájékozódáshoz). Nem szükséges semmiféle hókusz-pókusz és forráskód-fordítgatós varázslat, a legnépszerűbb Retropie csomag gyakorlatilag alapból mindent tartalmaz, amire szükség lehet – beleértve a Playstation v. Xbox kontrollerek támogatását, az árkád és konzolos emulátorokat és kiegészítő szoftvercsomagokat is.

A Retropie hosszú fejlődésének egyik legnagyobb hozadéka az egyszerűsége: ha rendelkezel egy Raspberry PI 3-al (még csak nem is szükséges a legfrissebb változat, a rendszer tökéletesen elboldogul egy PI2-vel is), gyakorlatilag egy délután alatt megépítheted az all-in-one ultimate retro konzolodat, amelyen egyszerre játszhatsz az elmúlt harminc év szinte összes fontosabb rendszerével – beleértve a NES-t, a Megadrive-ot, a Dreamcastot, a SNES-t, C64-et, Amigát és még sok egyéb játékos platformot, mindezt egy ízléses menüben, borítókkal és részletes információkkal tálalva – így ha valóban csak a játékélmény számít, gyakorlatilag feleslegessé válik a NES Mini és a régi konzolok drága gyűjtögetése, beszerzése. [A Retropie nyilván nem helyettesít mindent, akadnak nehezebben emulálható rendszerek, amelyhez szűkös az erőforrása.]

Mire lesz szükséged ?

  • egy Raspberry PI csomagra (gép, tápegység, HDMI kábel és egy műnyag burkolatra a sérülések végett). [Könnyen beszerezhető KIT-ben (microSD+adapter+RPi3B+, 24E HUF), vagy standalone is (12E HUF) a malnapc.hu webshopjából] Legjobb teljesítményért ajánlott a Pi3 model B+ verzió [A későbbiekben csak PI3-ként hivatkozom rá.]
  • Egy HDMI jel fogadására képes monitorra, vagy TV készülékre
  • egy legalább 8 GB-os microSD memóriakártyára
  • egy számítógépre, vagy notebookra (illetve egy további billentyűzetre/egérre a PI-hez a könnyebb konfiguráció miatt)
  • egy microSD-kompatibilis kártyaolvasóra
  • Internetkapcsolatra / Wi-Fi routerre
  • egy v. kettő vezetékes PC játékvezérlőre (lehet univerzális PC, vagy Xbox 360 / XO kontroller USB kábellel, stb.)
  • néhány ROM fájlra a játékokhoz (ezek az Interneten fellelhetőek, de egy-két oldalt is linkelek hozzájuk lentebb)
  • és kb. egy délutánnyi időre

Kezdjünk hozzá !

Töltsd le a legfrissebb, előre elkészített (pre-made) Retropie képfájlt a projekt oldaláról [https://retropie.org.uk/download/]. Kapsz egy .gzip tömörített archív fájlt

Csomagoldd ki a tartalmát a PC-re (kitömörítéshez a WinZip is megteszi, az eredmény egy .img fájl lesz)

Fogd a microSD kártyát, tedd az olvasóba. Töltsd le a Win32DiskImager alkalmazást és a segítségével másoldd fel az .img fájl tartalmát az SD kártyára. [Megjegyzés: A RetroPie a Raspian nevű, pi-linux disztribúcióra épül és mint ilyen, EXT4 fájlrendszert használ. Ne lepődj meg, ha a Win32DiskImager használatának végeztével a microSD kártya tartalmát nem látod, vagy a méret kisebb, mint az eredeti terület. A Windows alapból nem tud mit kezdeni a linuxos fájlrendszerekkel, ezért próbálja formáztatni veled a kártyát. Hagyd figyelmen kívül.]

Távolítsd el a PC-ből (vagy az olvasóból) a microSD kártyát és helyezd be a PI3 kártyaslotjába

Kösd össze a PI-t HDMI kábel segítségével a monitorral/TV készülékkel és csatlakoztasd hozzá az USB gamepad-et valamelyik USB foglalatba, majd dugd be a PI micro-USB portjába a tápegység kábeljét

Az első bootolás alkalmával a rendszer automatikusan átméretezi és beállítja a partíciókat, végül pedig elindítja a rendszer alkalmazást, felvillantva az üdvözlő képernyőt.

Innentől fogva válik izgalmassá a dolog: a menürendszer szépen végigvezet a setup-on, amely az EmulationStation frontend-kezelő paramétereit is be fogja kérni.

Tartsd nyomva bármelyik gombot az 1-es kontrolleren és a rendszer fel fogja ismerni a joypad-et. Kövesd a képernyőn található információkat, amellyel beállíthatod a kontroller minden egyes funkcióját. A kettes számú kontrollert később, az emulation station menüjéből ugyanezzel a módszerrel állíthatod be (a gombok kiosztásához és a gyorsbillentyűkhöz képes segédleteket ITT találsz).

Ha végeztél a kontroller beállításával, a Retropie főmenüje fogad. Ne aggódj, ha egyetlen másik rendszert sem látod, mivel ezeket akkor teszi láthatóvá a rendszer, ha legalább rendszerenként egy játék rom-ot már feltöltöttél a PI3-ra. Ehhez először hálózatra kell csatlakoztatni a PI3-at, lásd a következő lépést.

Ha nem UTP kábelt használsz a hálózati kapcsolathoz, akkor be kell állítani a Wi-Fi kapcsolatot az otthoni hálózathoz, mielőtt játékokat tudnál felmásolni a PI3-ra (vagy a későbbiekben frissíteni tudnád a rendszert Interneten keresztül). Ehhez Indítsd el a Retropie menüből a Wifi beállítások opciót, ahol a már klasszikus módszerekkel (SSID kiválasztás, jelszó megadása) be tudod állítani az otthoni hálózatodat. [Megjegyzés: a jelszó megadás idejére érdemes egy USB billentyűzetet csatlakoztatni a PI3-hoz].

Ha sikerült a Wi-Fi hálózathoz kapcsolódnod, mentsd el a beállításokat, lépj ki, és láthatod, hogy milyen IP címen keresztül érhető el ezentúl a PI3-ad. (Alternatív megoldásként a PC Windows fájlkezelőjében a \\retropie parancsot kiadva is elérheted a PI3-on található mappákat, ha a domain és a hálózati szegmens közös. Általában az.)

Több módszer is létezik a játékokat tartalmazó ROM fájlok átmásolásához – íme három népszerűbb megoldás:

a) USB pendrive. Ez egy automatizált folyamat, mindössze csak három apró lépés az egész:

  1. Hozz létre egy retropie mappát a pendrive gyökerében. Csatlakoztasd a PI3-hoz és várdd meg, amíg abbamarad a villogás, majd húzd ki és dugd be a számítógéped egyik szabad USB aljzatába.
  2. Másoldd fel a ROM fájlokat a retropie/roms megfelelő mappáiba). (pl. a Nintendo Entertainment System NES ROM fájljait a retropie/roms/nes folderbe kell másolni, és így tovább.)
  3. Húzd ki a pendrive-ot és csatlakoztasd vissza a PI3 egyik USB portjába: várdd meg a villogást, mialatt a Retropie minden roms mappa tartalmat átmásol a pendrive-ról a saját rendszerének azonos mappáiba. Videós segítség lentebb.

b) SFTP. Ez már gyakorlottabb felhasználóknak szól. Alapfeltétel, hogy a PI3 ugyanazon a kábeles vagy Wifi hálózaton legyen mint a számítógép és utóbbin legyen legalább egy SFTP-re alkalmas kliensprogram telepítve (pl. a WinSCP). Mielőtt SFTP kapcsolatot létesítenél, a Retropie menüjében található raspi-config alatt engedélyezned kell az ssh hozzáférést. A Retropie 4.2 után érkező verzióiban biztonsági okokból az ssh-t alapból blokkolták, de az imént említett módon bármikor vissza lehet (ideiglenesen) kapcsolni.

  1. Nyisd meg a WinSCP-t és a kapcsolati paramétereknél add hozzá a PI3 aktuális IP címét vagy a hostnevet (retropie). A portszám az alapértelmezett SFTP port, 22.
  2. Add meg a felhasználói nevet (pi) és a jelszót (raspberry).
  3. Loggolj be a PI-re, keresd meg a roms mappát és másoldd be a ROM fájljaidat a megfelelő helyre.

c) Samba-share: a klasszikus Windowsos fájlmegosztás használata.

  1. A Windows fájlkezelőben írdd be a \\retropie hostnevet, vagy a PI3 IP címét ˙\\IPcím formátumban.
  2. Másoldd be a Windowsról a ROM fájljaidat a megfelelő roms mappába.

A Retropie 4.0+ verziótól kezdve a programcsomag alapból nem tartalmazza az összes létező és támogatott emulátort, csak egy válogatást, amely a leggyakrabban használt rendszerek futtatásához szükséges. Az átlag felhasználónak ez tökéletesen elegendő, persze a későbbiekben akár egyenként is hozzá lehet adni a hiányzó típusokat az Emulation Station kezelőfelületéhez.

Akinek az előre telepített emulátorok ellenére is hiányérzete támad, az EmulationStation Retropie-menüjébe lépve bármikor bővítheti a repertoárt. Ha elnavigálsz a Manage Packages opcióba, láthatsz többféle szekciót, amelyik különböző emulátorok telepítését kínálja fel (sőt azt is mutatja, melyik van már alapból installálva). A stabil, nem fejlesztői változatok az “Optional”, az instabil verziók az “Experimental” alatt keresendőek. Ha egy csomagot kiválasztasz, egy gombnyomással feltelepítheted, vagy eltávolíthatod azt, így ezeket az opciókat csak gyakorlott felhasználóknak javaslom, hisz’ ahogy mondottam volt, a Retropie standard beállításai bőven elegendőek a legtöbb játékos rendszer használatához. Tipp: érdemes egy platformhoz csak egyféle emulátort feltelepíteni (különös tekintettel a libretro verziókra), mert ezek elég stabilak és egységes a játékok alatt elővarázsolható menürendszerük is.

[Megjegyzés: a Retropie-menü konfigurációs menüjei arra is lehetőséget adnak, hogy a meglévő emulátorokat, vagy magát a teljes rendszert frissítsük a legújabb internetes verzióra, lecseréljük az üdvözlőképernyő grafikáját (vagy kibővítsük azt és akár véletlenszerűre állítsuk), esetleg új EmulationStation skineket töltsünk le és állítsunk be aktívnak. Ezekkel csak a rendszer előzetes megismerése után érdemes kísérletezgetni, miután már jól berögzültek az egyes opciók hatásai.]

Miután felmásoltad a játékaidat a megfelelő mappákba, egy újraindítást követve (a Start gombbal előhozható főmenüben találod a reboot funkciót) a Retropie végigellenőrzi a teljes ROM mappa szerkezetet és automatikusan aktiválja a menüben azokat a konzolos vagy árkád platformokat, amelyikhez működőképes játékokat talált. Ezután már csak el kell indítani a kívánt játékot és élvezni a munkánk gyümölcsét 🙂

[Megjegyzés: az árkád MAME emulátornál a Retropie egy alap gombkiosztással működik a kontrollereken, de ezt a setupot felül lehet bírálni a MAME emulátor menüjében történő turkálással, sőt: be lehet állítani a klasszikus külsőt kölcsönző Shadereket is, amellyel pl. a váltottsoros scanline megjelenítés is elérhető. Ne feledjük: az árkád játéktermi játékok kreditekkel működnek, így coinokat mindig adjunk a játék indításakor.]

Még egy opcionális dolog maradt csak hátra amely az automata tartalomkezelő/letöltő rutin, az ún. scraper használata. Ez alapból ugyan nem szükséges a Retropie használatához, de ennek a funkciónak köszönhetően képes letölteni az EmulationStation a felmásolt játékok borítóképeit, videóit, leírását, és a játékok információs adatlapjait is. A scraper használatához először ki kell lépni az Emulationstationból és a linux promptnál egy billentyűzet segítségével kell a scrapert előbb aktiválni, majd frissíteni és végül elindítani. A scraper script ekkor végignyalja a teljes ROM mappa struktúrát és a játékplatform, a fájlnevek és a ROM fájl-header alapján az internetes adatbázisokból letölti a szükséges képi, hangi és információs anyagokat. A scaper problémamentes használatához a lenti, néhány lépéses videót javaslom megtekintésre. (1:15-től kezdődik a kérdéses rész.)

Ennyi lett volna az egész Retropie setup – igaz a finombeállításokat nem taglaltam, de ez amúgy is a kísérletezgetésekről és a felület testreszabásáról szól, az pedig mindenkinek a saját feladata lesz 🙂 Lentebb találtok néhány hasznos forrást a konfigurációhoz, és a játékok ROM fájljainak letöltéséhez is. Kellemes szórakozást kívánok mindenkinek ehhez a kis szuper projekthez – véleményeket, kérdéseket a komment szekcióban várom.

Ahogy a Retropie projektről, úgy további érdkességekről és újdonságokról is beszélgetünk a nemrég indult, havonta jelentkező videójátékos podkesztünkben, melyet ITT hallgathatsz.

Stinger

[2018. március 24.]

Hasznos linkek:

6. MAME: PC az arcade gépekben

2017 decemberét tapossuk éppen, így nagyjából bő másfél év telt el azóta, hogy az SNK Neo Geo MVS árkád játékgépem felújítását befejeztem. Azóta szépen gyarapítottam a gépben használható játékok sorát (eredeti Neo Geo MVS kazettákkal, a prototípus Hyper Neo Geo 64 Fighting Boarddal illetve a hozzá használható verekedős játékokkal), sőt: alkalomadtán előkerül egy Neo Geo 161 in 1 multicart és a minimális átalakítás okán használható Pandora’s Box #4 650 címből álló játékgyűjteménye is. Nem titok, hogy bármennyire is SNK párti vagyok, mégiscsak utóbbit használtuk a legtöbbet játékra, hiszen ez az ARM Cortex chipre épülő emulátorkártya majdnem az összes nagyszerű árkád címet tartalmazza.

Valami ilyesmi lesz majd a végeredmény

A kulcsszó a majdnem. A Pandora’s Boxokban használt és ARM-re fordított FinalBurn Alpha szoftverkörnyezet, illetve az emulációhoz nagyjából alkalmas, de az izmosabb hardvert igénylő játékok futtatásához már karcsú erőforrás eléggé kiismerhetetlenül működik bizonyos rendszerek esetén. Többek közt ezért sem található meg rajtuk például a Mortal Kombat sorozat, a Killer Instinct és még számos, korábbról származó, de számomra igencsak hiányolt játékprogram. A több tucatnyi játékkal eltöltött óra után persze szépen felszínre kerülnek az egyéb hiányosságai is: a menü csak limitáltan testreszabható, nem cserélhetőek rajta a játékok és nem bővíthető (elvileg) a meglévő library sem, mi több: áramtalanítás alkalmával nem jegyzi meg a hi-score adatokat és az audio kimenetén is lenne mit csiszolni… révén, hogy az eredeti JAMMA kimenet valójában mono, viszont a kasznim a Neo Geo standardoknak megfelelően sztereó felszerelést kapott. (Az igazsághoz hozzátartozik, hogy a PB4 bizonyos példányai “okosíthatóak”, de ezekhez szét kell szedni a board-ot és a microSD-n turkálva lehet a kevésbé erőforrás-igényes rom pakkokat hozzáadni. Alternatív opció: már kész unlockolt image fájlokat is le lehet tölteni és felmásolni az SD-re, ám… a fentebb említett játékok továbbra sem futtathatóak.)

Ezért döntöttem úgy, hogy belevágok a PC > JAMMA projektbe, amely egy remek DIY (csináld magad) megoldás a Pandora’s Box (és az ehhez hasonló kínai kompakt) rendszerek szakszerű kiváltására. A gyakorlatban annyit takar, hogy a gép belső felépítése teljesen érintetlen marad, csupán a kínai, kifogásolható multikártya helyére egy (főként) MAME emulátort futtató PC, illetve egy interfész-átalakító adapter (esetemben egy J-PAC) kerül. Ez azért is jó, mert:

  • Nem szükséges feltétlenül új számítógépet vásárolni csak emiatt
  • A leendő rendszer sokkal testreszabhatóbb lesz, cserélhető külsővel
  • Ha ügyesen tervezünk, eltűnnek az ARM chip szűk hardveres erőforrásaiból fakadó problémák
  • Egyedi külcsínt varázsolhatunk az egész rendszernek
  • Egyszerre akár több árkád rendszert, konzolt, vagy egyéb rendszereket emulálhatunk
  • Átalakítás pedig csak minimálisan szükséges

Nem kell megijedni, nem lesz egérrel és billentyűzettel történő bohóckodás és a Windows felület felbukkanása sem várható opcióként: egy ügyesen beállított árkád frontend (a felszín, azaz maga a grafikus emulációs keret- és menürendszer) teljesen elfedi az operációs rendszert és magát az emulátort is, így bekapcsolásakor automatikusan a megszokott játék vagy rendszer választó menüsort, illetve a játékok listázását fogja mutatni. Az idáig vezető út azonban elég izgalmat és buktatót tartalmaz ahhoz, hogy ne legyen néhány kattintással elvégezhető feladat, így a korábbi projektjeimhez híven most is olvashattok egy kisebb ismertetőt arról, hogy készült a Retroid Starcade MAME PC környezete.

Megj.: A bejegyzés végén minden linket és hasznos információt megtalálsz a lentebb emítésre kerülő illesztőprogramok, frontendek, emulátorok, hardverek elérhetőségeihez, ismertetőihez.

A beépítendő PC hardver megtervezése / beszerzése

Minthogy alapvetően egy beépítendő PC-ről beszélünk, a csupasz hardver is megfelelő lesz – se monitor, se billentyűzet, se egér, semmi más nem szükséges a működéshez. Mivel én speciel a MAME64-hoz építettem rendszert, a legfontosabb a minél magasabb órejelen futó CPU volt (elég a 2 CORE, a MAME alapvetően nem többmagos rendszerekre, hanem a magas órajelre van optimalizálva) – persze nem ártott a megfelelő mennyiségű RAM és egy gyors HDD sem.

Nagyjából ezekre az alkatrészekre lesz szükség

Nem kell nagy dolgokra gondolni: egy olcsó, integrált hangkártyás mini-ITX alaplap is megteszi, egy low-end Pentium, vagy régebbi C2D kíséretében. Egyetlen dologra kell még figyelmet fordítani, az pedig a VGA típusa, melyből ha nem árkád VGA kártyával van dolgunk (gyanítom senkinek nincs ilyen otthon), akkor csak és kizárólag egy korai Radeon HD-val próbálkozzunk. Ezekhez a sorozatokhoz készült ugyanis olyan módosított driver, mellyel kicsikarható a 15KHz-es videójel, amelyet a JAMMA kasznik képmegjelenítői használnak. A teljesítmény másodlagos, mivel a kártyából csak a 2D részt fogja a MAME használni, így gyakorlatilag minden 3D-s poligon is szoftver renderrel fut, azaz mindent a CPU fog számolni. Jómagam egy passzív hűtésű Radeon HD6750-re építettem fel a saját rendszeremet, amely tökéletes választás volt (és csendes is).

Milyen egyéb alkatrészre van még szükség?

Bár a gépben benne lehet hagyni az eredeti tápegységet is (hiszen a képcsövet és az egyéb áramköröket üzemeltetni kell), a PC alaplapunkhoz szükség lesz egy klasszikus ATX-es PC tápegységre is. Emellett a legfontosabb talán a már meglévő Control Panel vezérlés és a PC-n futó MAME emulátor összeköttetését biztosító interfész. Két megoldás létezik rá:

egy USB-s Zero Delay Encodert beiktatva újra átkábelezzük a CP gombjait és manuálisan beállítjuk az egyes gomblenyomásoknak megfelelő karaktereket az emulátorban

vagy beszerzünk egy plug’n play USB PC>JAMMA átalakítót, azaz a J-PAC interfész kártyát.

Előbbi előnye, hogy olcsó, viszont a VGA képcsőre történő rákötését nem oldja meg (azzal tehát külön kell foglalkozni) és a CP kábelezésnél is lesznek plusz körök. A J-PAC ezzel szemben egyfajta túlbiztosított all-in-one megoldás, mert semmit nem kell vezetékezni (kivéve, ha az 5-6. gombot is szeretnénk használni), magába foglalja a videójel továbbítását a JAMMA interfész panelen, egyedi puffer megoldást használ, rövidzár- és túlfeszültség-elleni megoldásokat vonultat fel plusz még a videójel szinkronizálásról is gondoskodik – cserébe viszont 20+ ezer Ft-ba kerül.

VGA-ból egy low-end Radeon HD is elegendő

Mivel én a 100%-os Neo-Geo / JAMMA kompatibilitás és a gyors csere-opció miatt nem akartam változtatni a kaszni már meglévő belső kiépítésen, a J-PAC mellett tettem le a voksom. Semmi más dolgom nem volt, minthogy USB-n összekötöttem az interfész panelt a PC-vel, a VGA kábellel és kész is volt a művelet – az egész nem tartott tovább három percnél. Persze, ez csak az alap konfiguráció: a J-PAC számos hasznos funkcióval rendelkezik a Zero Delay encoderrel szemben, így kicsit komolyabban kezeli a billentyűzet-puffert is, és alapból a MAME-által használt gombleütésekre van programozva (amit persze bárhol át lehet variálni). A J-PAC további hasznos funkcióiról a gyártó weboldalán olvashatsz bővebben (link a bejegyzés végén).

 A PC környezet beállítása

Innen kezdődnek az igazán izgalmas dolgok, mivel néhány kábelt eddig összedugni eddig nem volt kihívást rejtő feladat. A PC-n futó szoftver már annál inkább érdekes, mert számos olyan buktatót tartalmaz, amelyhez nem egyszer órákat és napokat kellett bújnom az Internet különböző DIY fórumos bugyrait. Lássuk sorban:

Telepíts fel egy teljesen standard, minden extrát nélkülöző Windowst (8.1-et vagy 10-et javaslok), az összes létező illesztőprogrammal együtt. Egyelőre hagyd a Radeont a gyári illesztőprogrammal futni, később úgyis lecseréljük majd.

Szerezd be a MAME-hoz szükséges fájlokat. Az aktuális verziót a MAMEDEV-ről húzhatod le. Olyan verziót válassz, amelyhez a torrenten rendelkezésre áll a teljes Romset, beleértve a CHD lemezkép fájlokat, az artworkokat, a screenshotokat, a videó snapshotokat, a flyereket és minden egyéb multimédiás anyagot. Tipp: a pleasuredome torrent trackeren meg fogsz találni mindent. A bejegyzés írásakor én a MAME 0.192-re húztam fel az egész rendszert, mely mindent összeállítva a fentebb felsorolt, letöltendő addon-okkal együtt mintegy 700 GB-ot foglal el jelenleg. (Tipp: érdemes legalább egy 1TB/64M/7200RPM/2.5″ paraméterű HDD-t választani, melyre min. kettő partíciót javasolt készíteni (1/Windows, 1/MAME + a frontend pakk). Linuxot is használhatsz, az emulátorból és a frontendből is létezik pl. Ubuntu -distrora telepíthető változat, ami gyengébb vas esetén lehet indokolt.)

A kész rendszer, immár tesztelés közben

Olyan grafikus ún. “frontend”-et válassz, amely egy tetszetős, egyszerű, de mégis praktikus menüvel ellátott grafikus felületet ad majd a kezedbe. Több ismert frontend közül is választhatsz, de a PB4 kiváltásához bőségesen elegendő a könnyedén testreszabható Attract Mode is, amely a MAME-n kívül számos további emulátort is képes kezelni, amennyiben ez a cél. Sok hasznos opciója mellett legnagyobb előnyének talán a scrapert tartom, amellyel könnyedén végigellenőrizhetőek a hiányzó média anyagok, melyeket a rendszer automatikusan le is tud tölteni a thegamesdb.net, mamedb.blu-ferret.co.uk, és hasonló oldalak adatbázisaiból, a beállított MAME XML fájlunk (MAMExxx.xml) alapján.

Telepítsd fel a MAME64-et (vagy amelyik verziót szeretnéd), másoldd fel a ROM-okat az általad definiált helyre és elérési útra, és tedd ugyanezt meg a médiatartalmakkal (artwork, screenshop, video snapshot, flyer, control panel, stb.)is: a megfelelő almappákba történt rendszerezés után a mame-ben állítsd be az egyes addonok elérési útját is.

Ezt meg kell tenni az Attract Mode-ban is: magában a frontendben a konfigurációs menü eléggé beszédes, így könnyedén be tudod állítani a külcsínt, a skin-t, a menüket, a program viselkedését, végezetül pedig a MAME emulátort és a hozzá tartozó összes foldert is. Az Attract Mode sokféle emulátort kezel, mivel azonban én csak a MAME-ra fókuszálok elsősorban, ezért csak a MAME-specifikus paramétereket kellett beállítanom.

Add meg az Attract Mode-nak az Import fájlok mame.xml és a catver.xml fájlok helyét (megadhatsz egyszerre több .xml fájlt is, pontosvesszővel elválasztva). Ha nincs catver.xml fájlod, letöltheted a Romseted verziójának megfelelő változatot az Internetről (lsd: link lentebb). Javasolt megtenni, mert ez a lista felelős a megfelelő játék-kategóriák- és egyéb, romszettel, kapcsolatos információk megjelenítéséért.

Végül építtesd fel az Attract Mode adatbázisát a scraperrel (a program szépen végig fogja nyalni a teljes bemappelt romstruktúrát, és a mame.xml / talált romseteknek megfelelően a teljes ROM állományodat összehasonlítja a fellelt egyéb tartalmakkal). Az adatbázist követően a netkapcsolatod segítségével a scraper le fogja tudni tölteni az Internetről, ami esetleg még hiányzik egy-egy játékhoz (flyer, screenshot, videó, vagy bármi más).

Végezetül már csak egyetlen dolog van hátra: az Attract mode automatikus elindításának, illetve kilépéskor a Windows azonnali leállításának bekonfigurálása. Az automatikus indítást a Windows ütemezett feladatainál adhatod hozzá, a leállításhoz pedig a shutdown parancsot kell beparaméterezni az emulátorban.

Az egyik beépített Attract Mode frontend skin

… és kb. ennyi, persze a fentiek mellett egy rakás egyéb finomhangolási lehetőségre is megoldást nyújt a frontend, amit célszerű is végignyálazni a a praktikus és kényelmes használat érdekében. A teljesség igénye nélkül íme néhány, amit mindenképp javaslok megejteni:

Az első és talán leghasznosabb a különböző menügombok és gomblenyomások interakciója: könnyedén beállítható pl. hogy bizonyos gombokat egyideűleg a játéklistában lenyomva, előugorjon a frontend menüje, a kilépés, a kedvencek menü, vagy épp a szűrőfeltételek kilistázása

pl. a favorit-listák létrehozása, mellyel létrehozhatunk akár több, saját szájízünk által összeválogatott játéklistát

a szűrők beállítása: egy rakás Romset felesleges a full MAME pakkból, hiszen nem akarjuk látni pl. a nem emulált, a hibás, vagy épp a bootleg kópiák változatait, de a a rendszerek bios fájljaira se vagyunk kiváncsiak

Ezekre a fenti példákra nagyon jó leírásokat és guide-okat találsz az Attract Mode wikijében, így érdemes átnyálazni az ide vonatkozó oldalakat, mielőtt végleg összeszereled a gépedet. A magam részéről a fentiek mellett beállítottam jónéhány gyorsbillentyű kombinációt is, amely gyakorlatilag annyit tesz, hogy több gomb egyidejű lenyomására lehet emulátor-eseményeket beállítani, mint pl.: a Favorit lista kezelőt, a menübe történő visszalépést, az adott játék MAME menüjének behozatalát (ez gyakran kellhet a testreszabáshoz, az adott játék paramétereinek ill. dip-switchjeinek beállításához), a gép leállítását, és még sok egyebet).

Ha mindennel elkészültél, már csak egyetlen dolog maradt hátha: a VGA kártyához fel kell tenni a 15Khz-re patchelt illesztőprogramot és már lehet is próbálkozni az árkád gépben történő használattal. Ehhez ismertetőt, leírást és egyebeket a bejegyzés végén található Link-gyűjteményben találsz.

Íme egy videó, hogy a gyakorlatban hogyan is néz ki a Retroid Starcade MAME-re alakított lelkivilága !

Mindenkinek élvezetes szerelést és jó játékot kívánok! A teljes alkatrészlistát és a hasznos linkeket megtaláljátok lentebb, a kérdéseket-megjegyzéseket pedig a komment szekcióba tehetitek fel.

ps: a beépített, véglegesített rendszer szépen beszerelhető úgy a kaszni belsejébe, hogy bármilyen JAMMA lap, vagy a Neo Geo MVS fogadó is beférjen mellé. Íme, néhány fotó a végleges elrendezésről >>>

Linkgyűjtemény

Stinger [2018. február 04.]

Amiga 500: egy kis plusz

2017-et írunk. Az elmúlt év nagyon sok jó dologgal szolgált a videojátékos létet illetően, ám a retro témájú projektek azóta sem álltak meg teljesen. Egyik utolsó munkámnak az Amiga 500-asom teljes felújítását és XXI. századivá tételét tűztem ki célul, ami – részben tavaly teljesült – részben most fejeződik be: született egy újabb bejegyzés, amely kifejezetten az A500-as bővítésére, fejlesztésére és tuningolásáról szól, így remélem te is örömöd leled benne, sőt: kedvet kapsz ahhoz, hogy egy ilyen kultikus remekművet, mint a Commodore idén harminc éves Amigáját úgy kezelésbe veszed, ahogy én. Érdemes ezeket az értékeket megmenteni, nem csak az utókor számára, de a saját emlékeink miatt is.

A bejegyzés az Amiga 500: Egy kis plusz [2017], míg előzménye az Amiga 500 Projekt [2016] címmel érhető el.

2. Amiga 500: egy kis plusz [2017]

A korábbi alkalommal megosztottam veletek az Amiga 500-as felújítási munkálatait (ITT bővebben olvashattok róla), de íme egy kis gyorstalpaló, hogy milyen plusz kihívásokat tartogatott ez a közel harminc éves masina:

  • modernizáltam a tápegységet (egyúttal megfixáltam vele a torz audió kimenetet)
  • lecsutakoltam a külső burkolatot, darabokra szedtem és kitakarítottam a billentyűzetet (hogy megjavítsak egy kontaktos billentyűt)
  • a cimborám visszahozta a halálból az oxidálódott 512k trapdoor memória bővítést
  • szereztem egyet a hiányzó ZORRO csatoló takaró műanyagból
  • beépítettem egy GOTEK USB floppy emulátort
  • az új DB23>DB9&DB15 átalakító kábeleknek köszönhetően remek képminőséget varázsoltam a Commodore 1084S monitoromra
  • Dezz újrakondizta az alaplapot
  • Végül készítettem egy Amiga 500 repro dobozszettet

Valójában a lista anno itt még nem ért véget, hiszen a doboz projekt most, hónapokkal később ért csak révbe (az eredeti doboz- és grafikatervek alapján) és már akkor tervben volt egy lehetséges modernizálás is, hogy XXI. századivá varázsoljam ezt a masinát valamilyen turbókártya segítségével.

Turbókártyát, na de milyet ?

Azóta az Amigás berkekben eléggé ismert iComp-féle ACA500 gyorsítókártya utódja, az ACA500 Plus is megjárta a hadak útján: a három éves fejlesztési fázist követve, az előrendelésnek hála január elején meg is érkezett az új hardver, így sikerült az elsők közt beépíteni a helyére. Ezzel párhuzamosan egyébként egy magyar fejlesztésű, hasonló paraméterekkel és funkciókkal büszkélkedő kártya, a HC508 is piacra került, így az érdeklődők egyszerre akár két turbókártyából is választhatnak.

ACA 500 Plus – a doboz tartalma

Az ACA500 Plus a méltán népszerű előd ACA500 tulajdonságait bővítve továbbra is az maradt, amelynek eredetileg szánták: egy all-in-one kártya, amely a legtöbb mai hobbi és profi Amigás igényeit is kielégíti. Van benne 8/8MB RAM & Flash memória, két CompactFlash kártyaslot, egy Action Replay-kompatibilis freezer, és egy DisMO státuszkijelző is – a kártya felső részén pedig további interfészek találhatóak a bővíthetőség érdekében. A már meglévő trapdoor memóriamodulokat sem kell kidobni: továbbra is használható a számítógéphez, sőt: az ACA500 Plus képes azt chipram-ként is hasznosítani.

Mi található legbelül ?

A kártya lelkét adó Motorola MC68EC000-10 CPU a 14 MHz-es standard órajelén fut, amely az A500-as órajeléhez képest több, mint kétszeres teljesítményt nyújt. Ha ez nem lenne elegendő, a rendszer túlhajtást is engedélyez 21, 28 vagy akár 42 MHz-es értékekig, igaz ekkor már célszerű kiegészítő hűtést is alkalmazni a stabil működés érdekében (illetve, egyáltalán nem biztos, hogy ez a konfig működni fog, ez az órajel ugyanis megköveteli a géptől is a kompatibilitást, ami nem garantált 14 MHz felett). A kártyán található további interfész csatlakozónak köszönhetően ACA12XX vagy Blizzard 12XX bővítők sorát aggathatjuk a kártyára, amellyel ez a harminc éves öreglány lekörözheti még a gyári Amiga 3000-es teljesítményét is… ez pedig igen komoly eredmény.

Szoftveres tartalom

Nekem alapvetően játékra és gyors betöltésre van szükségem az ACA500 Plusra, így 14 MHz-es működést állítottam be alapértelmezettként. Jogos a kérdés, hogy vajon mit találni szoftverek terén ? Nos, a kártya by default komplett szoftvercsomaggal érkezik, amely a beépített 8 Mbyte-os Flash tárolójában kapott helyet: hivatalos licensszel rendelkező Amiga Kickstart V1.2-t és V1.3-at tartalmaz a visszafelé kompatibilitás miatt, de Kickstart V3.1 is található rajta, amely a cég utolsó hivatalosan kiadott operációs rendszere. Nem számít, hogy az eredeti OS lemezek kéznél vannak-e vagy sem, mert a teljes Installer csomag megtalálható a flash tárolóban (eredeti, jogtiszta Commodore licenszelt pakk!). Csak egy üres CF kártya szükséges a telepítéshez (ez kerül a “Boot” feliratú CF slotba), míg a másodlagos fogadóba tehető memória használható a PC és Amiga közti egyszerű (ráadásul hot-swap kompatibilis és a hosszú fájlneveket is támogató) adatcseréhez.

ACA 500 Plus felülről

A CF kártyák (akár a HC508 gyorsítókártyánál) úgy viselkednek az Amiga 500-ban, mint a merevlemezek, ezért a HDtoolbox és HDinsttools megoldásokat is használhatjuk velük. Emellett támogatott a 64bites címzés, a TD64 és NSD64 parancsok, ráadásul a felépítésnek köszönhetően a 4GB-nál nagyobb kapacitású CF kártyákat is kezeli a rendszer. A CF használata sokkal gyorsabb a hagyományos HDD megoldásoknál, így akár az A3000-ben található SCSI vezérlőnél is gyorsabb működés érhető el velük.

ACA 500 Plus alulról

Egyébként az ACA500 Plus használata nem túl bonyolult: Az A500 vagy A500+ bal oldali expanziós portjába kell óvatosan csatlakoztatni, így még csak szét sem kell hozzá szedni a számítógépet. A beépített új megoldás miatt a trapdoor alatti 512K RAM bővítést chipram-ként képes használni – feltéve, hogy a gép ECS Agnus processzorral van szerelve. A legtöbb gép (az 1990 után megjelent, Rev.6-os lapkáktól felfelé) esetében ez by default elérhető.

CF kártyák használatra készen

Az egyik legfőbb ok, amiért az ACA500 Plus-t választottam, az a WHDload – ez lehetővé teszi a floppyn található játékok HDD-re (esetünkben a gyorsabb CF-re) történő másolását és menüből való kezelését a gyorsabb betöltés és a lemezcserélgetés elkerülése végett (a WHDload-ról bővebben a wiki oldalán olvashatsz). A 17.2-es WHDload verzió felett ez a gyorsítókártya ráadásul quick-quit kombinációval is vissza tud térni a menübe, így elkerülhető a számítógép újraindítása.

További funkciók

Persze a kártya nagyon sok egyéb hasznos és szuper funkcióval rendelkezik, van benne például

  • három expanziós port (A1200 kompatibilis clockport, egy helyi 16bites, illetve A1200-as CPU card interfész)
  • A 16bites portra köthetünk USB portot, vagy network adaptert
  • Az A1200-as CPU interfészre további bővítőkártyák csatlakoztathatóak az ACA sorozatból
  • támogatja az ún. cloaking módot, azaz: a boot menüből kiválasztva lecsökkenti a gép teljesítményét az alap órajelre és pl. csak az Action replay funkciókat teszi elérhetővé, elrejtve ezzel a speciális áramköröket
  • tartalmazza a HRTmon-t, a Thor library-ket is

Az ízléses csomagolásban érkezett kártya kialakítása profi: talpakkal rendelkezik, így felfekszik az asztalra, ha csatlakoztatva van a géphez és a mellékelt leírás elég részletesen kitér a menürendszerre, a paraméterekre és a használatra. A CF kártyákat nagyon könnyen, de óvatosan csatlakoztathatjuk a modulhoz, amelyet a gép oldalán található expanziós slotba kell csúsztatni. Természetesen kilóg, így érdemes egy átlátszó plexi házat rendelni vagy gyártani hozzá, hogy a külső hatásoktól is védjük a szerkezetet – révén nem olcsó kiegészítőről van szó. Ilyen egyelőre még nem kapható (csak a régi ACA 500-hoz volt, amely némi faragással átalakítható), ám ígéret van rá, hogy érkezik (mellesleg házilag készíteni sem túl nagy probléma).

ACA500 Plus az Amiga 500-asban

Az első bekapcsoláskor egyébként pillanatok alatt felbootol a rendszer, a főmenüben pedig választhatunk a már fentebb említett opciókból: az Amiga OS 3.1 Workbench telepítése a standard 14 MHz-s órajel és a trapdoor alatti 512k RAM Chipramként történő használatával kb. 80 másodpercet vett igénybe. Ezzel a lépéssel az új, üres Sandisk CF legközelebb már, mint boot meghajtó működik együtt az ACA 500 Plussal, elindítva ezzel az operációs rendszert. A hivatalos Amiga Workbench egyébként tartalmazza az összes alap applikációt, de természetesen bármi telepíthető rá: a elég a második, ún. AUX CF kártyára PC-vel felmásolni a szükséges fájlokat és azokat az ACA500P-be helyezve vagy átmásolni a BOOT CF-re, vagy telepíteni a Workbenchre.

A WHDload installálása nem túl bonyolult, a nemrégiben ingyenessé vált projekt oldalán megtalálni a szükséges fájlokat, ITT (7:20-tól) pedig egy magyarázó videó is segít a megfelelő parancsok kiadásában. Ha egy szóval kellene jellemeznem az Amiga 500-asomat ebben az állapotában, azt kell mondjam: gyors. Nagyon gyors. Hogy egy harminc éves számítógép pillanatok alatt bootolva, ablakos operációs rendszerben lemezképfájlok segítségével menüből futtatja a rá írt szoftvereket, hatalmas előrelépés az eredeti megoldásokhoz képest. Vége a floppy cserélgetésének, vagy a GOTEK lemez képfájlok közti váltogatásának – gyors, egyszerű és remekül használható rendszert kapunk – egyetlen dolgot leszámítva, bár ez nem az ACA500 Plus problémája…

Indivision ECS FlickerFixer

Ez a dolog pedig a képminőség. Oké, felújítottam az Amiga 500-asomat, az ACA 500 Plusnak köszönhetően szépen felpiszkáltam a teljesítményét, az erősítőre kötött hang is rendben van, azonban a képminőséggel akadnak problémák – ez pedig a mára igencsak elavult videóáramköröknek köszönhető. Az Amiga 500-ast a legjobb képminőség érdekében érdemes monitorra kötni: erre megfelelnek a korhű képmegjelenítők, mint amilyenek a saját Commodore 1084S-D1 és 1084S-P1 sztereó monitorjaim a 9 pines (DSUB, DE9m), korai VGA csatlakozójukon át támogatott 640×200/640×512-es felbontásukkal, ám az analóg RCA-n érkező jel a mai HDTV-ken, netán 4k-s képmegjelenítőkön katasztrofálisan rosszul fest. Ha nem akarunk sugárzó, nehéz és sok helyet foglaló monitorokat használni (vagy osztozni szeretnénk az asztalunkon levő TFT LCD 20-24″-es monitorunkon a PC/Amiga között), akkor muszáj kezdeni valamit a videó szignállal is.

Indivision ECS FlickerFixer 15pin DSUB

A probléma az, hogy az Amiga 500-as by default a 15Khz-es frekvenciasávban mozgó monitorokat támogatta, a mai megjelenítők pedig nem ismerik ezt a régi szabványt, így ha készítünk/vásárolunk is egy DB9>DB15 VGA átalakítót, az esetek többségében a monitor nem tudja megjeleníteni a rá küldött képet (kivétel néhány korábbi 4:3-as képarányú, v. multisync-es monitor). 100%-os megoldás a mai napig nincs, de találni azért majdnem tökéletes alternatívákat: ilyen pl. az Indivision ECS nevű FlickerFixer kiegészítő áramkör, amelyet a gép Denise chipjére építve kell beszerelni. Az eredmény az 50-60Hz-et támogató videójel, amely még az S-Hires full felbontást is kitolja a modern kijelzőkre. Ráadásul a flickerfixer tartalmaz opcionálisan választható retró hatású, ún. scanline generátort (ezáltal hasonló hatás érhető el, mint a régi monitorokon), és graffiti módot is, amelyben a 4096 színpalettából átfordít mindent 256-ra.

Indivision ECS a helyén

A dolog egyetlen szépséghibája, hogy egy apró szalagkábel ki fog lógni a gép hátuljából (vagy oldalán az ACA500 Plus mellett, ahogy tetszik) – enélkül azonban csak faragással lehetne beépíteni a VGA csatlakozót, amelyet végül is a jelenlegi monitorokhoz használhatunk majd. Ez a kiegészítő sem olcsó (kb. 100 EUR), de ha valóban használni szeretnénk az Amigánkból megfelelő minőségű képet kivarázsolni, érdemes beruházni egyre.

Első körben egyelőre ennyi: tuningoltuk a teljesítményt, a képminőséget és kibővítettük a funkciókat. A témával kapcsolatos éleményeket, ötleteket a komment szekcióban lehet felfedni – ti milyen megoldásokat használtok az Amigátokhoz ?

Restore. Rebuild. Revive. [Amiga 500]

Az elmúlt hetekben sem unatkoztam, egy nagyon szép eredménnyel zárult kis projektet fejeztem be tegnap este. Mindig is nagy álmom volt egy Amiga számítógép (akkoriban C64-es voltam inkább, a “nagytesóra” anno nem igazán volt szülői keret) és most 28 évvel a megjelenését követően sikerült szert tennem egyre. Nem volt olyan intenzitású kihívás, mint a Neo Geo StarCade árkád masina felújítása, de ez nem is baj. Érdekes és izgalmas dolgokon kellett serénykedni, de a végeredményt elnézve abszolút megérte. (… és még nincs is vége teljesen.)

A színes-szagos beszámoló is elkészült, ahogy azt kell >> IDE kell kattintani érte (vagy a felső menüben a RETRO szekció alatt megtaláljátok). Ha kedvet kaptatok hozzá, csak bátorítani tudok mindenkit!

Kapcsolódó link: Az Amiga 500 projekt [2016].

Retro

Minden, ami RETRO > legyen akár videójáték, egy jó könyv, vagy bármi más, amely a felsorolásba nem illik bele.

 

Arcade mindenek “alatt”

Ki ne szeretne egy, a valóságtól elzárt kis szegletet, amely minden problémától mentes mivoltában igazi menedék, és kapu a múlt szép emlékeihez ? Ez a nagybetűs Dolgozószobának álcázott retro játszótér, a múzeum, a személyes emlékkönyved, a titkos átjáród a gyermekkorodhoz, a saját erődítményed, a vén tinédzserek búvóhelye… bőszen lehet sorolni a jobbnál-jobb jelzőket, egy azonban biztos: mindig jön valami, ami felülírja ezeket a nagyszabású terveket. Az esetemben már évek óta futó projekt egy MAME kabinet (abból is egy NeonMAME), de eddig idő, és legfőképp hely hiányában még csak a tervek várnak megvalósításra a gépemen – igaz, ezek gyakorlatilag a famunkálatoktól a burkolattervig, az elektronika és a hardverkonfigurációkig 100%-osak. Azonban ahogy a mondás is tartja. a jó munkához idő kell, és ezen esetben sok egyéb tényező is közrejátszik abban, hogy a születendő csöppség tényleg fizikai testet is öltsön.

Arcane Arcade - kávéasztal retro kabinetnek álcázva

Arcane Arcade – kávéasztal retro kabinetnek álcázva

Hacsak nem döntök úgy, hogy az egészet átinvesztálom egy ilyen igazi Retro-hatást árasztó, ultimate árkád gyűjteményt rejtő kávézóasztallá. A brit Surface Tension meglátta az ötletben a tutit, és némi variálhatósággal keverve elkezdte gyártani ezeket az “embedded HTPC-kkel” szerelt dizájnos bútorzatokat (is), amelyek egy modern és retro sílus irányzatokat elegyítő kávézóasztalnak álcázva rejtenek konkrét MAME emulátorokat, és árkád játékgyűjteményeket. Talán ecsetelni sem kell, mekkora meglepetést okozhat egy ilyen hardcore cucc a kedélyes baráti összejövetel alkalmával, ahol a beszélgetés végül egy kis Pac-Man partival, vagy némi lövöldözéssel végződik. Helytakarékos, ötletes, és nagyszerű megoldás, némi negatívummal fűszerezve – ez pedig az ár. Az alap modell 2000 jó magyar font (plusz szállítás, legalább még +200), ami durva becsléssel is kb. 700E HUF – leleményes magyar gondolkodással, minőségi anyagok felhasználásával, és egy kis informatikai/elektronikai képzettséggel maximum 150.000 Ft-ból kihozható a mutatvány tokkal-vonóval – (asztalosmunka, nyersanyag, karcálló színezett üveglap, 26-28″-es LCD tv, arcade stick+gomb elektronika, kábelezés, és a hardver, ami akár egy mini-ITX alapú, full-integrált barebone is lehet), így mindenképp elgondolkodtató az ötlet.

Hidden Gems: Guardian Legend [NES]

Apró Retro ajánló következik: a Guardian Legend [1990] talán azon kevesek számára lehet ismerős, akik a 8 bites korszakban is aktívan forogtak a shooter játékok világában és/vagy olyan játékforrások köreiben mozogtak, amelyek a kevésbé populáris, mégis nagyszerű játékokból is csepegtettek nekik ezt-azt. Jómagam a kilencvenes évek elején találkoztam a játékkal, és azóta is a polcomon a helye, kora igazi színfoltjának tartom a mai napig. Sajnos a japán gyökerekkel rendelkező kalandból nem került túlságosan sok a boltok polcaira a PAL-B régióban, pedig remek egyvelegét alkotta az akció-kaland/shooter fúziónak. Pedig a Guardian Legend, korhű társaival egyetemben (Legend of Zelda, Metroid, StarTropics, stb) szintén a népszerű nem-szekcenciális játékelvet követi, azaz: a játékosnak egy felfedezésre váró labirintusban kell idegen lényekre és egyéb kiegészítőkre vadásznia, hogy az útvesztőket összekötő folyosókon átlépve megküzdhessen az adott szektorokat védelmező pályavégi ellenségekkel. Hősünk ráadásul egy Guardian, azaz a Föld (talán az utolsó) védelmezője, akinek az a feladata, hogy a planéta felé közeledő idegen, bolygószerű képződmény (alias Naju) élőlényeit elpusztítva, majd a bolygó önmegsemmisítő rendszerét aktiválva megakadályozza az inváziót.

Guardian Legend – NES PAL 1990

A játék érdekességét az adja, hogy nagyon jól oldja meg a két stílus találkozását: míg a labirintus egyes szektorainak felfedezése kalandjáték, addig az újabb kapukat nyitó kulcsok megszerzése klasszikus sidescrolling shooter, amely gyakorlatilag a Naju felszínén történő utazást jelenti egyik szektorból, a másikba. A főhős ugyanis képes a hátára erősített szerkezettel úgy űrvadásszá alakulni, hogy a kalandozás közben megszerzett fejlesztések és speciális fegyverzet segítségével eséllyel vegye fel fel a harcot a szektorokat védelmező stage boss-ok ellen. A helyszínek teljesen random jellegűek: akadnak szobák, ahol csak a megszerzett kulcsok segítségével léphetünk át egy másikba, de találkozhatunk olyanokkal is, amelyek jól elkülönített területekre vezetnek. Ez utóbbiak főként csak portálkapukkal közelíthetőek meg, amelyek rendszerint a fejlesztések vásárlásához szükséges Chip upgrade-eket, Password és Save szobákat, vagy a szektorból nyíló boss (corridor) küldetéseket rejtik.

C64 [.resurrection]

Commodore 64 header

Mialatt minden szempár az idei GDC (játékfejlesztők konferenciája) által keltett hullámokra fókuszál, jómagam csendes, ám leplezetlen örömmel vettem birtokba a játékkuckóm egyik régi-új lakóját, a régóta várt Commodore 64 utánpótlásomat – a szinte érintetlen, és puha billentyűzetnek már csak a finom, gyári csomagolást sejtető illata is széles mosolyra fakasztja a szám, így nem csoda, ha majd’ kiugrok a bőrömből miatta. BEAR barátomnak hatalmas köszönet azért, amiért képes volt ékes retro gyűjteményének eme nemes, szinte újnak mondható példányától megszabadulni csak azért, hogy a hetekben elhalálozott mikroszámítógépem helyett új példánnyal szolgáljon. Ritka pillanat volt az “első” találkozás, hiszen ilyen kifogástalan állapotú, szinte gyári példányt gyakorlatilag lehetetlen már szerezni: a Commodore 64 II. gyártását a kilencvenes évek elején véglegesen leállították, így a masina legjobb esetben is minimum 16 esztendős, amely viszont egyáltalán nem látható rajta. Ennek megfelelően ígérem, hogy az újdonsült jövevény a hozzá méltó elbánásban részesül, ha alkalomadtán múltidézésre adom a fejem – akárcsak tegnap, amikor olyan neves klasszikusokat töltöttem be, mint a Rick Dangerous, a magyar 576 Kbyte bábáskodása alatt készült Long Life, vagy a System 3-féle Last Ninja 2. Külön köszönet illeti a régmúlt szépségeit felidéző, és legfőbb profiljának tartó retrotime.hu internetes oldalt is, akik egy eredeti, szintén érintetlen 1530-as Commodore Datasette C2N-el ajándékoztak meg. Érdemes egy pillantást vetni a fiúk által szerkesztett portálra is, ugyanis az apróhirdetésektől kezdve a különböző játéktesztek, gyűjtemények és linkek tárháza mellet a játékipar ma aktuális retró újdonságaival is napi szinten foglalkozik – retro kedvelőként egyből a kedvenc linkjeim közé protezsálta magát, így bátran ajánlom minden olyan lelkes olvasónak, aki fogékony a klasszikus számítógépes, illetve videójátékok világáért.

A múltat felidézve, hogy a hatás a megfelelő legyen, előkaptam a szekrény mélyén megbújt zöld monokróm Philips gyártmányú monitoromat is, amit még 13-14 évvel ezelőtt cipeltem át a fél városon egy aprócska baráti szivességért cserébe. Sajnos a hosszú éves kihagyás egyszerűen nem volt hajlandó bekapcsolni, aztán fél óra szöszölés után rájöttem, hogy a kiolvadó biztosítékot legutóbb saját magam szedtem ki a NYÁK-ból, hogy újra cseréljem – csak azt nem tudom miért, amikor a dobozba csúsztatott nylonzacsiban volt még néhány tartalék abból a típusból. Na mindegy, egy gyors csavarozás, és már készen is voltam: gyors összeszerelés, 1541/II-es floppy egység, C2N Commodore Datasette, táp, videókábel és bekapcs: a zöld fény halványan pislákoló lángja sugárként égette ki a szemem, ahogy a nagy sötétségben meredten a villogó kurzor mögötti világba pillantottam. Basic tudásom javát elfeledve eleinte bizonytalan leütésekkel gépeltem be a Load “$”,8 parancsot, de ahogy a List segítségével kilistáztam a meghajtóba gyömöszölt floppylemez tartalmát, szinte pillanatok alatt előtörtek az agytekervények elveszett területéről származó utasítások: Poke, Sys, Load error, Run, Print, Goto, Data, Gosub… ejj, de jó érzés volt felidézni.

Próbáltam a készüléket a színes kép elérése érdekében a HDTV-re is csatlakoztatni A/V kábellel, de többször is beletört a bicska: analóg fronton ugye gyakorlatilag halott a mutatvány, az A/V bemeneten az LCD technológia RCA bemeneti chroma/luminance szétválaszthatóságának hiánya miatt miatt torzulnak a színek, és egy ronda pacává válik az egész képernyő. Az egyetlen megoldás a Commodore 64 nyolc tűs DIN csatlakozóját kihasználó kábelezés, vagy ha úgy tetszik, a házilag barkácsolt kivezetés. Az interneten talált leírások segítségével csupán egy kis műszerész és forrasztás érzék szükségeltetik ahhoz, hogy olyan kábelt eszkábáljunk, amelyik a videójelet a 8DIN-ből egyenesen S-Videová, a hangot pedig tetszés szerinti RCA kivezetéssé alakítja, ezáltal biztosítva a kiváló és éles kép (illetve hang)-minőséget. A helyi műszerész szaküzletben már megvásároltam a szükséges alkatrészeket – a 8DIN csatlakozót kivéve, mert kissé nehéz olyan lecsiszolt és vékony tűs változatot szerezni, amely a C64 videókimenetébe gond, és erőlködés nélkül beleilleszthető. Az interneten a “C64 video out” kulcsszavakra rákeresve több olyan oldalra is rábukkanhatunk, ahol lelkes barkácsolók mellékelik a szükséges magyarázattal ellátott “csináld magad” ábrákat. A szöveges anyagokból íme itt az egyik, amelynek alapos elolvasásával szépen elkészíthető a C64-hez használható S-Video és RCA output.

Commodore 64 [farewell…]

Szeretett játékaim, emlékeim, és gépparkom: szomorú nap ez a mai. Olyasvalamitől búcsúzom, ami nagyon sokat jelentett a számomra, ezért rendkívül nehéz az elválás. Velem volt, mikor először igazi Joystickot fogtam a kezemben, társ volt az első sajátkezűleg írt programkód futtatásánál, a megannyi felejthetetlen kaland teljesítésénél, a Newcomer zárósorainál, és még sorolhatnám…

Fájdalommal tudatom veletek, hogy ma este beállt a klinikai halál a nagy becsben tartott Commodore 64-emnél. Büszke, halkan zümmögő, zömök és szerethető jószág volt. Huszonkét évet élt. “Küzdöttél, de már nem lehet, a zárlatos táp okozta vesztedet…” Béke poraidra. A gyászoló család.

[A veszteség jelentős. Gyakorlatilag a video output szállt el és magával rántotta az RF antenna modult is. A gép áramköreiben még van élet, de szerencsétlen jószág teljesen megvakult. Szívátültetésre van szükség, a donorgép már úton van, talán bejön a “harmadnapra feltámadunk” című mondóka…]

digital [videogame] art

Garantáltan nem hittem a szemeimnek, és valószínűleg te sem fogsz: hihetetlen, amit ez a srác művel a deviantArt galériájának “videogame remake” tárlatában. Nem csoda, hogy “Orioto”, a digitális festőművész alkotásaira a Nintendo Power magazin is felkapta a fejét abban az ominózus okfejtésében, amelyben arra keresték a választ, hogy a régmúlt klasszisainak vajon hogyan kellene kinézniük a jelenkor adta technológiai kellékeinek segítségével. Elnézve az alábbi fotókat, és a galériát, valahogy így. Íme, Samus, Mario, Link és társaik egy digitálisan felpolírozott világban: művészet a javából, kérem.

green_hill_zone_by_orioto

Sonic: The Hedgehog – Green Hill Zone

mario_world_by_orioto

Super Mario World

night_encounter_by_orioto

Samus Aran – Super Metroid

A művész további fotói és rajzai megtekinthetőek és letölthetőek Orioto DeviantArt oldalán.

.r.e.t.r.o. [mindenek felett]

Space Invaders Extreme

Csípem ezeket a klasszikus játékokat tömörítő retro-gyűjteményeket, amiket manapság az oly’ divatos kompiláció jelzővel illetnek. Bár lényegében az árkád és konzolos ROM képfájlok tökéletes emulációjával futtatott válogatásról van szó, gyakran a körítés is emeli a korong értékét, hiszen az ilyen-olyan galériákkal, a korai atwork díszítésekkel, vagy a teljesítmény fejében megnyerhető extrákkal ki lehet tolni a szavatosságot is. Persze ezek a kiadó szerinti gyűjtemények főként a magamfajta, inkább harminc felé közeledő játékosok számára készülnek, akik az első olyan generáció tagjai, akik már gyermekkorukban kirándulást tehettek a videójáték birodalom előcsarnokában. Hozzám hasonlóan sokan az új világ bűvöletében ragadtunk, így a fiatalságunkat végigkísérő küldetéshalmaz mellett néha-néha bizony jól esik felidézni a régi emlékeket, a jellegzetes játékmeneteket, a kedvenc dallamokat és az akkoriban döbbenetesnek ható sprite-alapú látványvilágot. Az elmúlt években több hasonló kollekció is napvilágot látott (ilyen volt pl. a Taito Legends, a Midway Arcade Treasures-, illetve az SNK Arcade Classics sorozat), rövidesen pedig egy újabb válogatás kerül a boltok polcaira, ezúttal a SEGA gondozásában. A rendelkezésre álló információk birtokában szinte biztos, hogy az Ultimate Genesis Collection [X360, PS3 – 2009. február 20. EU] a közeljövőben az Egyesült Államok és Japán mellett Európába is ellátogat, hogy mintegy harminc dollárnak megfelelő értékével több, mint harminc 16bites (és négy-öt árkád) SEGA klasszikussal igyekezzen a retro kedvelők kegyeire tenni. A korong érdekessége, hogy a szokásos érték-arány (a listában szereplő emulált játékok közül melyiket volt ténylegesen értelme kiemelni) ez esetben magasan a többi hasonló gyűjteménynél tapasztalt mérce felett van – egyrészt azért, mert a repertoárban szereplő játékok mindegyike HD támogatást élvez, másrészt mivel végre sikerült egy többé-kevésbé megfelelő válogatást összehozni. A korongon ugyanis olyan klasszikusok is szerepelnek, mint a hazai vonatkozású Ecco I-II, a Golden Axe trilógia, a Ristar, a Shinobi, a Street of Rage I-II-III, vagy épp a Sonic The Hedgehog sorozat, a Knuckles, a 3D Blast és a Spinball epizódokkal együtt.

Mint minden gyűjteményben, itt is pakoltak a lemezre néhány olyan játékot, amelyeket elhanyagolva nem dőlne össze a világ, viszont olyan (főként cross-platform) címekről is tudomást szerezhetünk, amelyeknek mindenképp ott kellene lennie az összeállításban (ilyen pl. az Earthworm Jim, a Gunstar Heroes, vagy a Boogerman). Az árcédulát, az extrákat és a hosszas listát elnézve azoban elégedettek lehetünk az eredménnyel, így gondolom sokakhoz hasonlóan én is széles mosollyal kattintom majd a gyűjteményt a virtuális kosaramba.

Apropó, Retro: a tavalyi nyár egyik nagy slágerének nálam a Space Invaders Extreme PSP verziója számított: a hétvégi balatoni kiruccanásaink alkalmával totálisan a rabjává váltam a játéknak, és bár nem vagyok kezdő Invader-killer, még így harmincegy év távlatából is sikerült meglepetést okoznia a Taitonak. Olyannyira rákattantunk asszonykámmal, hogy gyakorlatilag egymás kezéből kapkodtuk ki a konzolt a hűs árnyékban, mialatt egymás rekordjait próbáltuk rendre megdönteni. Az SI Extreme olyannyira telitalálat volt, hogy néhány órás nyüstölést követően egy röpke tesztet is rögtönöztem a gamer365 hasábjaira – talán ezért nem csoda, hogy epekedve várjuk az idén nyáron érkező folytatást, bár őszinténszólva nagyon kíváncsi vagyok, mit lehet még kihozni ebből a témából egy olyan évfordulós kiadás, mint az Extreme után.

R-Type Dimensions [XBLA]

R-Type Dimensions

Hétvégén szerencsére volt egy kevéske időm kutakodni az interneten, így hát fellapoztam a virtuális noteszemet, és bevágódtam az Xbox Live elé egy kis nosztalgiára, amely mögött a múlt héten debütált R-Type Dimensions állt. Már nagyon vártam a játékot, hiszen classic-shmup rajongóként mind a C64-es, mind pedig az árkád verzió kellemes emlékeket idéz fel bennem – arról nem is beszélve, hogy az egykori Irem alkotás több újdonsággal is kecsegtet a megfelelő mennyiségű Microsoft pénzmagért cserébe.

Az XBLA R-Type első és legfontosabb erénye, hogy a retro kompiláció egyfajta kirándulást tesz a klasszikus vertikális lövöldék kettes, illetve a 3D-be ültetett világai között: a játéktér a Paper Mariohoz hasonlóan gyakorlatilag bármikor térbeli ábrázolásba kapcsolható, amely különös ízt kölcsönöz a Bydo ellen vívott harcban. Kipróbáltam, és tényleg újszerű az élmény: a legszembetűnőbb változást a klasszikus 2D sprite-ok térbeli leképezése jelenti, amely a megfelelő gombnyomás hatására bármikor térugrást tesz lehetővé a nézőpont egyes perspektívái között. A remake a klasszikus felváltott kétjátékos üzemmód helyett szimultán kooperatív játékélménnyel is megörvendeztet, és ezt bizony egyik epizód kapcsán sem kell hiányolnunk.

A hardcore rajongás tiszteletét mi sem bizonyítja jobban, minthogy a portot készítő Tozai Games a klasszikus kihívásokat kedvelőkről sem feledkezett meg: az alig 180 Mbyte-os letöltés a 100%-os árkád konverziókat is tartalmazza, de újakkal is kiegészíti az átszabott epizódokat – elég, ha csak a minél magasabb pontszám elérését segítő Infinite üzemmódot, az online high-score tabellát, az ötletes achievmenteket, vagy az ajándék játékosképeket említem. Szerencsére a nehézségi szint a régi maradt, így nagy meglepetésként ért, hogy mialatt tettem néhány kört a demóval, már az első nagyobb hullámnál fűbe haraptam. WTF? Régen szinte lehunyt szemekkel vezettem el a hajót a harmadik pályára, most meg az űrállomásra se tudok bejutni? Kiöregedtem… kijöttem a gyakorlatból, de azért némileg vigasztalt a tudat, hogy húsz percnyi gyakorlást követően azért tudtam hozni a magamtól elvárt formát. Azt hiszem, itt az ideje egy kicsit visszaszokni a shooterekre, és az R-Type Dimensions kiváló alternatíva lesz a feladathoz – az egyetlen negatívum csak az ára… 1200 MS pontot kicsit sokallok érte, talán 800 lenne az ideális.

Rush Rush Rally Racing [Dreamcast]

A sokat emlegett SEGA Dreamcast… Bár a megszállott rajongókon kívül talán már mindenki leírta magában a kicsiny, fehér masinát, időről-időre belefuthatunk a gép magasztos felhozataláról, halál utáni aktív létéről szóló bejegyzésekbe a fórumok, és internetes naplók útvesztőjében. Nem is csoda: a japán Service Games végső játékipar-beli terméke igazi csodabogár, a 2001-ben történt jelképes kivonulása óta temérdek nagyszerű produktummal örvendeztette meg a rajongókat és a retró iránt érdeklődőket – köztük engem is. A dolog titkát senki sem tudja egyértelműen beazonosítani, de nem is szükséges: a konzolos történelemben egyetlen masina sem büszkélkedhet olyan termékeny halál utáni élettel, mint amilyet a Dreamcast mondhat magáénak. Hét esztendővel az első példányok megjelentése után, amikor a játékhordozó GD-Rom nyersanyagforrás már réges-rég kiapadt, az underground DC közösségnek köszönhetően még mindig aktív életet él, ráadásul egész kívánatos felhozatallal büszkélkedhet.

Másfél-két hónappal ezelőtt, mialatt az egykori 576 Konzol hasábjait szinesítő Retro rovat elkészítésén fáradoztam, épp a 2008-as Dreamcast felhozatal körül szaglásztam az Interneten, mikor rábukkantam a Beats of Rage modifikációt összehozó Senile Team régóta dédelgetett projektjére, a Rush Rush Rally Racing című, árkád stílusban készült autóversenyzős játékra. Az akkoriban még csak béta státuszban leledző alkotás egyből megragadta a tekintetem, hiszen az ős-Super Cars című, örökérvényű C64-es klasszikust idézte fel modern köntösben: a felső nézetből játszható 2D-s száguldozás (akárcsak a Magnetic Fields 1990-es gyöngyszeme) ugyan nem rendelkezik szponzorált autókkal, sem realisztikus környezettel, de az általa nyújtott játékélmény, és hangulat verhetetlenné teszi a mezőnyben.

Érdekesség, hogy a Rush Rush Rally Racing eredetileg egyszerű programozási versenyfeladatnak indult (DC Coding Grand Prix 2006), ám az idők során olyannyi klassz ötletet sikerült a kódban megvalósítani, hogy a fejlesztők végül úgy döntöttek, teljes értékű autóversenyzős játékot fabrikálnak belőle. A névválasztás sem véletlen, a hivatalos információk szerint a 4R motívum lényegében a szimultán játékosok számára utal, a játék ugyanis ennyi versenyző tudását engedi összemérni egyidejűleg. Bevallom, ez volt az egyik fő ok, amiért különös figyelemmel kísértem a projekt alakulását: a masina ugyanis rendszeresen előkerül a baráti összejövetelek alkalmával, és a 4 playert számláló, osztott képernyős kooperatív okosság valószínűleg pillanatok alatt sztárrá avanzsálja majd a játékot a köreinkben. A változatossághoz hozzátartozik, hogy a három nehézségi fokozatot tartalmazó egyjátékos kampány mellett akár háromfajta multiplayer módozatot is kipróbálhatunk, amelyhez ötféle autóból és tízféle versenypályából lesz lehetőségünk választani – ehhez csak további pluszt jelentenek majd megnyitható okosságok, amellyel a Rush Rush Rally Racing szavatosságának határait igyekeztek kijjebb tologatni.

A minap bukkantam rá a zárt körű bétateszt eredményeire a Senile Team oldalán, amelyek felettébb pozitív dolgokról tettek jelentést: a hat órányi folyamatos nyüstölés alatt semmilyen nagyobb volumenű hibát nem találtak a játékban a srácok, így már semmi akadálya nincsen, hogy elkészüljenek vele az év végéig. A Rush Rush Rally Racing bár CD lemezen érkezik, hivatalosan értékesített Dreamcast játékként lát majd napvilágot: a megjelenésig már nincs sok idő hátra, s addig feltehetően mozgóképes anyagot is kaphatunk belőle – várjuk sok szeretettel.

Konzoltörténeti fejtörő, retro kedvelőknek

Szeretsz játszani? Naná, hiszen akkor nem hozott volna a kíváncsiság erre az oldalra sem! Ha kedveled, és ismered a játékkonzolok világát, netán nagy retro kedvelő vagy, akkor biztosan örömmel fogadod az alábbi, konzoltörténelmi fejtörőt is, amelyre a minap bukkantam rá az egyik kedvenc játékos híroldalam bejegyzései között kutatva, és amelyet szeretnék veletek is megosztani.

Bár aki némiképp ismeri a videojáték konzolok múltját, alapos előnnyel indulhat a többiekkel szemben, de mindenkinek érdemes belekezdenie, ugyanis egész sokat lehet tanulni belőle, és a közönségstatisztika eredményei is érdekesek, mi több: meglepőek! Íme, a link: KATT!

A feladat annyiból áll, hogy a rendelkezésre álló 12 perc alatt annyi játékkonzolt kell megnevezned, amennyit csak tudsz, mégpedig a konzoltörténelem kezdetétől (1972), a mai napig tartó időszak amerikai terméséből. A felhozatal bőséges, hiszen ha az egyéb kiegészítőket és későbbi újrakiadásokat nem számoljuk, akkor 68, azaz hatvannyolc különböző gyártmány látott odaát napvilágot.

A szabályok:

  • A konzolok nevét a rubrikába kell írni
  • A helyesírásra figyelni kell, de a helytelen megnevezést kijavítja a program
  • Az eszedbe jutott masinák nem kell, hogy sorrendben kövessék egymást
  • A felsorolás nem tartalmazza a speciális kiadásokat, expanziókat, vagy a piaci klónokat
  • Csak videójátékok szerepelnek az adatbázisban
  • Személyi- és mikroszámítógépek (pl. Commodore) nem képezik részét a játéknak

Nekem elsőre negyvenet sikerült összegyűjteni, ami nem rossz teljesítmény, bár a végeredményt tekintve volt néhány olyan is, amely csak egyszerűen nem jutott eszembe. Kíváncsi vagyok a ti eredményeitekre is, úgyhogy jó játékot! [A keresgetésnek és a füllentésnek nincs értelme – csak magatokat csapjátok be vele…]

.ports @ Xbox Live! Arcade

Tuti a Live!: Nem elég, hogy a jelenleg használható legjobb, legstabilabb, legfelhasználóbarátibb online játékos és szórakoztató rendszer, de a frissítéseknek, illetve az igényes kínálatnak köszönhetően a retro-arcade-remake vonalon is mestereien domborít. Az Xbox Live! Arcade szolgáltatás bőséges felhozatalából bárki szabadon választhat és vásárolhat, amennyiben érdeklődik a digitális disztribúció végtermékei iránt – ha pedig a magamfajta “retro freak” mazsolák társaságába tartozik, feltehetően már most is több nagyszerű Arcade cím lapul a konzolja merevlemezén.

Aki veszi a fáradtságot, és átnyálazza az itt-ott bagatel összegért beszerezhető gyöngyszemek kínálatát, olyan sikerjátékok HD újragondolásaival találkozhat, mint a Super Street Fighter II Turbo HD Remix, az Ikaruga, a Duke Nukem 3D, a Streets of Rage, vagy éppen a Double Dragon. A nívós tartalom bővülése már a jövőre is előre vetíthető, a Microsoft ugyanis újabb klasszikusok sorát kívánja a HD érába áthúzni. A Siliconera értesülései szerint hamarosan az SNK klasszikusaként ismert Metal Slug sorozat hetedik epizódja, a Taito-féle handheld kitérőt tett Space Invaders Extreme, illetve a népszerű Arkanoid is beköltözik a Live! Arcade kínálatába.

Bennem speciel a jó öreg R-Type Dimensions (lásd: mellékelt fotók) alcímre hallgató próbálkozása szított kisebb tüzet, így a megfelelő mennyiségű MS pontok elkülönítése után vígan kattintok majd a játék vásárlást elősegítő nyomógombra. Az Irem újragondolása valójában a nagy sikernek örvendő shooter első és második epizódját kalauzolja el a 3D világába (meghagyva a klasszikus látványvilág prezentálásának lehetőségét), amelyhez további szinteket, illetve online kooperatív játékélményt is ígér. Az imént elhangzottak mellett szó esett még a rövidesen érkező King of Fighters XII egyik előzményeként funkcionáló KOF’98 Ultimate Match, és a Meteos Live! átiratairól is, azonban ezeket illetően egyelőre nincs hivatalos álláspont. Száz szónak is egy a vége: az Arcade szolgáltatás tovább nyomul, így a hitelkártyánkon felhalmozódott tartalék elköltése biztosan nem ütközik majd akadályokba.

Mega Man 9: back to the 80’s [Capcom Box Art]

Mindig is csíptem Mega Mant, amint a kis fémbucijával szuperhősöket megszégyenítő módon menti meg újra és újra a világot, s bánik el a háborút szító robotszörnyetegekkel. A sorozat első epizódja anno még a ’80-as években debütált, így mai szemmel meglehetősen nagy és szerteágazó múltra tekinthet vissza – népszerűsége máig töretlen, a Capcom még a jelenlegi generációban is lát benne fantáziát. Az idén debütáló (Japánban Rock Man-ként ismert) Mega Man 9 megjelenése azért is érdekes, mert a fejlesztők nemet mondtak a kurrens konzolcsodák kínálta lehetőségeknek, és a sorozat gyökereihez visszatérve a korai 8 bites látványvilágba csábítják a retro kedvelő célközönséget. Ezzel a huszárvágással a Capcom ugyan egy pillanat alatt hazavágta a mai fiatal generációból származó felvevőkörének jó részét, de a formabontó megvalósítás merész, és kísérletező jellemet feltételez.

Mega Man ugyan tizenkét esztendeje nem kapott számszerűsíthető folytatást, de a sorozat iránt érdeklődőknek ezidő alatt sem kellett nélkülözniük robotpajtás kalandjait: az ezredforduló utáni Mega Man Zero, majd a negyedik epizódott történetileg kétszáz évvel folytató Mega Man ZX sorozat GBA-n és Nintendo DS-en is szép eredményeket ért el a franchise hazájában. Hősünk az egyedinek számító 8 bites mivolta ellenére a jövőben is megfelelő fogadtatásra várhat, hiszen a játékot ugyanaz a Inti Creates fejleszti, akiknek a korábbi sikeres Zero és ZX spinoffokat is köszönhetjük. Bár a bejelentés eredetileg a Nintendo Wii Wiiware Channel exkluzivitást jelölte ki, a később érkező hivatalos Capcom álláspont szerint a Mega Man 9 az Xbox Live Arcade és a Playstation Network berkeiben is tiszteletét teszi.

Ennek megfelelően az új Mega Man kalandok gyakorlatilag csak letölthető formában válnak elérhetővé, hivatalos dobozos kiadást nem tervez piacra dobni a kiadó. A digitális disztribúció ténye azonban nem vette el a Capcomos dolgozók kedvét attól, hogy a közeli PR ismerőseik számára ne készítsenek igazi kézzel fogható dobozterveket: a legjobban sikerült példány stílusosan egy Nintendo NES cartridge tokba bújtatva tiszteleg a 8 bit világa előtt, a tokot elrejtő papírdoboz fedélterve pedig a régmúlt időkre jellemző művészeti értéket tükröz. Az alábbi fotók láttán csak egy röpke gondolat: a manapság kézbe fogott gyűjtői, és limitált kiadások és a nyolcvanas évek hétköznapi kiadásai között több hasonlóság van, mint hinnénk. A különbség csak annyi, hogy ma átlagban másfélszer annyit kell leszurkolni egy extrákkal és egyedi dizájnnal rendelkező példányért, mint a hétköznapi közönségnek szánt változatokért.

UPDATE: A Capcom a nagy érdeklődésre való tekintettel mégiscsak piacra dobja a fentebbi díszdobozos kiadást, de csak és kizárólag a saját online webstore-jában.

A MAME-kompatibilis árkád rendszer projekt

X-Arcade
BlackLord barátom és köztem már jóideje téma a játéktermi gépek, ún. árkád kabinetek házi barkácsolása, építése. Mikor januárban felvázoltam a játékokkal és a hobbimmal kapcsolatos idei terveimet, a beszerzendő retro relikviák mellett elméletben már megterveztem a saját készítésű, MAME-kompatibilis otthoni rendszerem külsőjét, belsőjét, a felületet és az irányítópanelt is, azonban az idő és a hiányzó anyagi források tudatában nálam máig nem váltott gyakorlati síkra a projekt. BlackLordnak azonban már két kabinetre (és működő árkád Boardokra) is sikerült szert tennie, így elkezdődhetett a nagy barkácsolás, amelynek az eredménye egy MAMEUI-t futtató PC, illetve a JAMMA szabványnak megfelelő gyári boardokat is fogadni képes hibrid rendszer lesz – feltéve, ha egyszer elkészül. Már túlvagyunk az elektronikai alapozáson, és sokat túrtunk az interneten fellelhető kapcsolási rajzok, segédletek után is. Míg én a számítógépen futó frontend rendszer, illetve a MAME “gépiesítése” témakörökben kuttattam, és eredeti mikrokapcsolós gombokat rendeltem (az Egyesült Államokból), neki sikerült feléleszteni egy eredeti Mortal Kombat I-es és egy Punisheres alaplapot, szóval a projekt jó úton halad a megvalósulás felé. A témát feldolgozandó, BlackLord kolléga egy blogot is indított (elérhető itt: BlackLord blog) az egyébként magyarországi underground Xbox 360 modding központ X-Median, ahol időről-időre közzéteszi majd a projekt állapotát, fotókkal, leírásokkal és minden egyébbel illusztrálva. Akinek esetleg van elfekvőben árkád kabinetje, vagy ismer olyan tulajdonost, aki megválna a felesleges elektronikai kacatjaitól, ne habozzon írni, minden segítséget szívesen veszünk.

Best of Super Nintendo – Top 20 [ScrewAttack]

ScrewAttack

Csípem ezeket a ScrewAttackos srácokat. Az hagyján, hogy ők készítik talán a legjobb retro témájú videós toplistákat és teszteket a világon, de a stílusuk és a megjelenésük is egészen egyedi jellemet sugall. Lehet őket szeretni, lehet őket utálni emiatt, azonban az tény, hogy a 16 bit bűvöletében ismételten maradandót sikerült alkotniuk. A GameTrailers szponzorálásával ugyanis elkészült a Best of Super Nintendo Top 20, amely amellett, hogy az egykor elképesztően népszerű konzol legzseniálisabb kínálatát kalapálja sorszámozott formába, bizony jónéhány olyan címet is felvonultat, amely a saját stílusának legjobbja címre is nyugodtan pályázhat. Nálam a legörömtelibb pillanatot éppen a győztes bemutatója okozta, amely jómagam, és a srácok szerint is nem egyszerűen a Super Nintendo legjobb játékprogramja, hanem a valaha készült LEGJOBB 2D-s AKCIÓJÁTÉK a Földön. Hogy pontosan melyik ez a játék, egyelőre nem árulom el – tessék megnézni az alábbi linken található toplistákat, hogy kiderüljön az igazság. [Bónusz körkérdés, aki tudja a választ, vendégem egy ajándékra: miért ScrewAttacknak hívják a formációt? A megfejtéseket a komment mezőbe írjátok.]

I. ScrewAttack – Minden idők legjobb SNES játékai [20-11]

II. ScrewAttack – Minden idők legjobb SNES játékai [10-1]

Nintendo 64 mustra [személyes, legjobb, legritkább]

N64

Ma takarítás közben épp a Nintendo 64-es gyűjteményem darabjait nézegettem, mikor rájöttem, hogy mennyi nagyszerű játékkal nem is játszottam azóta, mióta keservesen beszereztem őket az ebay-ről. Kapásnak ott van a Perfect Dark N64, vagy a Legend of Zelda: Majora’s Mask, amelyekhez ráadásul memóriabővítőre (a 4 MByte méretű Memory Expansion Pak) is szükség van. Azt hiszem, hogy a The Orange Box Xbox 360-as kompilációját félretéve, előkapom majd az egyik Nintendo 64-et, és leporolom ezeket a gyöngyszemeket. Anno már az Legend of Zelda: Ocarina of Time zseniálisan szép és hangulatos világát is imádtam, talán így lesz a Majora’s Maskkal is… habár érdekes módon az általános vélemény ezzel a játékkal kapcsolatban az, hogy túlzottan nehéz, sőt: bele lehet keveredni az állandó időutazásnak köszönhetően. Fene se tudja, de mindenképpen ki fogom próbálni.

Ekkor találtam rá a VideoGamePriceCharts.com szerzőjének, JJ Hendricksnek a legújabb publikációjára, amelyben a legritkább és legértékesebb Nintendo 64-es játékokat elemzi. A cikkíró érdekes témát feszeget, mert amellett, hogy az import beszerzéseket is említi, főként olyan címeket említ meg, amelyek közül sokra nem gondoltam volna akkor, ha azt kérdezik tőlem, vajon mely játékok a Nintendo 64 felhozatalának legjobbjai? Azt mondjuk sejtettem, hogy a Starcraft 64, a Conker’s Bad Fur Day, vagy a Mario Party 3 biztosan ott lesz a legjobbak között, de pl. sohasem gondoltam volna, hogy a Clay Fighter 63 1/3, vagy a Worms Armageddonért képesek akár 100-120 dollárt is adni a gyűjtők, miközben a Sin & Punishment japán importja is mindössze csak 50 USD-t ér. Mindenesetre érdekes és tanulságos olvasmány, amely után garantáltan átértékeli mindenki a saját gyűjteményének értékét.

[Személyes vélemény: a videojáték gyűjtemény szvsz mindig egyfajta személyi önkifejezés, hiszen elsősorban nem a trendet, hanem magának a játékosnak a rajongási szintjét, érdeklődési körét, stílusok iránti behatárolását kell, hogy tükrözze. Ezért totál természetes, ha a kötelező beszerzések mellett személyes és egyedi kedvenceink is vannak (sőt, jobbára csak ilyenek akadnak), amelyek nem mindig a most expensive és most rared kategóriából kerülnek ki. Az úriember pl. a Star Wars Racert, és a Turok Dino Huntert sem említi, pedig mindkettő program kiváló játék hírében állt a kultikus N64-es felhozatal kapcsán.]

Metroid arcade kabinet [Zebes hírügynökség]

Igazi, mániákus és mindent elsöprő Metroid fanatizmus a terítéken: íme, a “ha a Chozok árkád kabinetet építenének, azt így képzelnék el” kijelentés mögött megbújó mestermunka, a Metroid arcade kabinet! A lelkes tulajdonos nem egy átlagos burkolatot díszített újra fel / alakított át, hanem… inkább sajátkezűleg készített magának teljesen egyedi darabot, a barkácsmunkát, a megvilágítást, az elektronikát és a festést is beleértve! A zseniális képi világot mi sem dobhatná fel jobban, mint a sejtelmesen megvilágított, átlátszó plexiüveg mögött megbújó óriási Mother Brain makett, amely minden pillantással újabb értelmet ad a küzdelemnek.

A Metroid arcade kabinetet készítő srác egy (nem túl jó minőségű) youtube videót is készített, amely ugyan nem a legjobb eszköze a mestermunka bemutatásának, de mit számít ez: Metroid, arcade, kabinet, Mother Brain, Samus… kell ennél több? Igen. Az elismerés, merthogy azt igencsak megérdemli az úriember. [Valljátok be: ti is azonnal dekopírfűrészt ragadnátok, hogy a hosszas munkával egy ilyen szépséget barkácsoljatok magatoknak? Én már azon töprengek, honnét szerzem be a nyersanyagokat, és az irányítópultot vezérlő elektronikát]

Néhány szó, a technikai adatokról, bővebben:

Metroid Retrospective III.

Metroid Retrospective

A múlt heti Metroid Retrospective összefoglalókat megnézve már akkor tűkön ülve vártam a folytatást – szerencsére a várakozás nem volt eredménytelen, mivel az előzetes híreszteléseknek megfelelően napvilágot látott a legújabb felvonás is. Az augusztus 27.-én debütáló vadonat új Wii epizód előtt tisztelegve, a srácok a két Metroid Prime epizódott vették górcső alá a mintegy negyed órányi kedvcsináló alatt. Lelkes és tartalmas videóanyagról van szó, amelyben többek között az is nyilvánosságra kerül, miért épp a Retro Studios és a Metroid Prime lett a nyerő a nagy N brainstormingon.

Metroid Retrospective I-II

Metroid Retrospective

Eddig soha, sehol nem született olyan, a Metroid Univerzumot és játékait összefoglaló mozgóképes alkotás, mint amilyen a Gametrailers.com Retrospective szériájának legújabb felvonása. Nemrégiben még a Legend of Zelda: Twilight Princess kapcsán merült fel a hasonló témát boncolgató videósorozat, ám a srácok voltak olyan restek és nekiestek a másik kultikus Nintendo szuperhősnek is. A Metroid Retrospective egészen a kezdetektől kezdve (Metroid NES, 1985) építi fel a sorozatot, sorra véve és alaposan kivesézve minden egyes epizódot. Az öt részesre tervezett összefoglaló első két felvonása már elérhető a Gametrailers oldalán, a harmadik pedig a jövő héten várható.

Az MR első és második fejezetében a 2D-s szekció bemutatása folyik (Metroid NES, Metroid II: Return of Samus GB, Super Metroid SNES, Metroid Fusion GBA), a következőben gyaníthatóan a Zero Mission és a Metroid Prime sorozat tagjai következnek. Ha Metroid freak vagy, kötelező a letöltés!

Azok a 90-es évek…

ikaruga_header.jpg

…mondom ezt azért, mert a mellettem szétbombázott Sega Dreamcast KATANA HKT-01-es devkit nyákján ez a dátum mosolyog vissza rám. Furcsa egy olyan spéci fejlesztői eszközt a kezemben tartani (még 13 kilós súlya ellenére is), amelyen a nagy múltra visszatekintő SEGA utolsó konzoljára ontotta a jobbnál jobb játékokat. A Sonic Adventure, Ecco, Ikaruga, Shenmue, Jet Set Radio sort még rengeteg kiváló címmel folytathatnám – valaha mindegyikük ilyen gépek áramköreinek köszönhetően jött a világra.

Ez a masina (az én kis Katanám – ne kérdezd, úgysem árulom el, honnét van a drága) bár rendkívül jó állapotban van, eltévedt úton jár. Valami oknál fogva nem hajlandó beolvasni semmilyen médiumot, még az eredeti GD-Romokat sem. Bár a vele történő ismerkedés roppant mód izgalmas, kicsit nehézkesen haladunk a kézfogás felé: sajnos a dokumentáció hiányában minden egyes csatlakozó, DIP kapcsoló és opció állítgatása kihívás. Az olvasó kudarca ellenére nem mondanék igazat, ha azt állítanám: nem élvezem. Nagyon is érdemes egy ilyen géppel közelebbről is megismerkedni, mitöbb: életet lehelni belé. Áldom az eget, hogy egész jól elboldogulok az angol nyelvvel, még ha kicsit kacifántos is: a direkt KATANA-val foglalkozó segakatana.com és a retro konzolok underground közössége által fenntartott fórumok (lásd pl. assemblergames.com) sok hasznos információt tálalnak a géppel most ismerkedő számára. Így (és az oldal adminisztrátorának, valamint sabre470-nek írt email segítségével) sikerült kiderítenem azt is, hogy a devkitem miért nem hajlandó lemezes médiáról olvasni (pedig az optika elvileg rendben van, felpörgeti és olvassa is az első sávokat) – ez nem feltétlenül hiba, hanem a készülék eltérő működési módja, ugyanis feltehetően development beállításokra van konfigurálva, így csak és kizárólag a benne található SCSI merevlemezen keresi az állományokat (ide mentődik át ugye a PC-s SDK-val fordított kód). A “GD-Rom mode”-ra való átállítást csak egy spec. kábel és a GD Workshop nevezetű Util programocska segítségével tudom elvégezni, így a GD-Rom lencséinek alkoholos tiszítása, és a kábelek ellenőrzése után esély van a tökéletes működésre.

Tempest @ Typhoon 2001 – Respect, Atari Jaguar!

Typhoon 2001

Csak szerettem volna Atari Jaguar tulajdonos lenni. Néhány éve ugyan láttam egy gyönyörű példányt Martin kuckójában, de kipróbálni soha nem volt szerencsém (pedig a Jaguart kezedben fogni már önmagában is élmény, hát ha még ki is próbálhatod, az maga a Retro katarzis). Az Atari koporsót ráncigáló konzolja mindig is furcsa egy gépezet volt: a 64 bitesnek kikiáltott masina csak kvázi volt csak az első a 32bit-et maga mögött hagyó generációban, hiszen két darab 32bit-es processzor szinkron számítását rejtette a burkolat mögött, nem volt valódi 64bit-es rendszer. A bajt azonban nem ez jelentette, hiszen relatíve erős központi egységgel rendelkezett – a gond abból adódott, hogy a nehézkes programozása mellett hiányos, felületes és elenyésző vol a konzolt megcélzó fejlesztés, így leginkább a játékfelhozatal sínylette meg a jobb sorsra érdemes masina hiányosságait. Az idők során született ugyan néhány klassz Jaguar játék, de az a mennyiség nem volt elég az üdvösséghez: az amúgyis csőd szélén egyensúlyozó Atari számára ez volt a végső döfés és bár a Jaguar II projekt tervei már a tervezőasztalon feküdtek, az anyagi veszteség az új reménységgel együtt sírba rántotta magát a céget is.

Nehéz helyzetben lennék, ha valaki azt kérdezné tőlem, mi volt a tíz legjobb cím Jaguarra, ugyanis egyszerűen nem tudnék mit ajánlani neki. A szakma két elit játékot, a Tempest-et és az Alien vs. Predatort emlegeti leggyakrabban, nem alaptalanul. Előbbiről sokan azt állítják, a Jaguar egyik legjobb és leghangulatosabb shooter játéka, így nem meglepő, hogy a vektoros 3d érzetet keltő lövöldözős száguldásnak számtalan klónja létezik. A minap én is összeakadtam eggyel (manapság rákaptam a homebrew remake próbálkozások krémjének felkutatására), amelyet a múltkor belinkelt Titanion shmup mellett szintén nem lehet megunni. A Remake a Typhoon 2001 névre hallgat, és PC exkluzív profi házi fejlesztés eredménye – éppen ezért freeware és bárki számára letölhető, ha legalább 1 Ghz-es processzorral és 256 MB memóriával felszerelt számítógépe van. A mindössze 5 MB-ot kóstáló programocskát érdemes kipróbálni, ha kíváncsi vagy arra, milyen lehet egy 3d-s VEKTOROS (!!!) térben a különböző hosszúságú alakzatok belső falain száguldozva célpontokat likvidálni, golyózáport kerülgetni és merész manővereket produkálni. Elárulom: nagy királyság!

[Kapcsolódó link: Typhoon 2001]

Játéktermi gép otthonra: MAME kabinet

MAME Cabinet

A Retro kapcsán jutott eszembe az a régi és szép elhatározásom, hogy a közeljövőben, ha a zsebpénz helyzet úgy engedi, fabrikálni fogok magamnak egy saját MAME kabinetet. Régóta dédelgetett nagy álmom ez (valójában akkor fogalmazódott meg bennem, amikor először jártam az 576 Kbyte szerkesztőségében és a két gyönyörű Samurai Shodown masina ott demózgatott egymagában): sok olyan oldalt láttam már az interneten, ahol otthonra régi, kiszuperált árkád kabinetből gyönyörűen újjávarázsolt, egyedi játékgépeket készítenek a lelkes rajongók.

Az építés azért is érdekes, mert nagyfokú kreativitást hordoz magában (nem csak az építést, hanem a kivitelezést és a látványt is tekintve): a kabinet lelke valójában egy PC, amin a MAME emulátor egyik verziója fut. A számítógépet valamelyik kommunikációs portján, az interneten vásárolható (de kevés elektronikai érzékkel otthon is megépíthető) kapcsolókkal és interfészekkel köthetjük a kabinet irányítópaneljéhez. Ez a nehezebbik megoldás, persze választhatunk egyszerűbb, de mégis frappáns (ugyanakkor kicsivel drágább) lehetőséget is, ha beszerzünk pl. egy 1-2 karos árkád PC-s Joypad-et, ami teljesen ugyanolyan, mint amit a játéktermekben tapasztalhattunk. Ezek elnyűhetetlenek, gombos és fém belső karos kialakításúak, amihez lazán köré lehet építeni a masina burkolatát. A gépbe a CPU-n kívül még belekerül egy TV tuneren, vagy TV Out kimenettel rendelkező kártyára kötött hagyományos TV készülék képcsöve, a saját készítésű hangkártyára kapcsolt hangrendszer és természetesen a burkolatra kerülő egyedi festés, fényezés és világítás is. A művészi Side Art-okat, Panel Art-okat és Overlay-eket természetesen mi is megálmodhatjuk (festők, fényezők gyönyörűen elvégzik ezt a munkát, bár jól elkészített sablonokból még a botkezűek is ízléses külsőt készíthetnek), de ihletet meríthetünk az olyan oldalakból is, mint pl. az Arcade Art, ahol előre elkészített tervekkel találkozhat a lelkes érdeklődő.

X Arcade Solo  - ha csak egyedül akarsz játszaniX Arcade Dual - kétjátékos hancúrozásra

Végeztem egy kevéske fejszámítást: az árkád kabinet, az azt kiszolgáló PC (nem kell erőműre gondolni, a MAME maximális futtatásához már egy PIII-as 256 MB Ram-mal és egy GF4-el is tökéletesen megfelel), és az irányítókar is maximum 60.000 Ft-ból kijön. Ezen felül már csak a saját kezű munka marad vissza, amit nem érdemes szakemberrel elvégeztetni, hiszen ekkor oda az építés és a kivitelezés szépsége. Meggondolandó – egy videojáték központú helység, vagy akár a lakás díszítő, megbecsült és hangulatos eleme lehet egy ilyen masina – főleg akkor, ha érdemi és minőségi ROM válogatást varázsolunk a merevlemezre. Ínycsiklandozónak lessétek meg az alábbi linkeket: egytől egyik handmade gépezetek, otthonra.

[Kapcsolódó linkek: Neon MAME, System 7, Whammocade, Heavy Metal Cabinet]

Romvadászok, unite!

MAME Emulator

Már több levelet kaptam tőletek (főleg az 576 Konzol Retro rovatait olvasók közül), amiben segítséget kértek játéktermi és konzolos emulátorok ROM image-jeinek, ROMset-jeinek letöltéséhez. Sokszor leírtam már (amellett, hogy a gameTourMiX nem warez blog) de mégegyszer utoljára közzéteszem: sajnos a http-s keresgélések ideje lejárt, elmúltak azok az idők, amikor még szegény öreg mame.dk ontotta magából ingyen és bérmentve a jobbnál jobb dolgokat. Tessék használni a fejeteket, srácok: aki a http-n akar kutakodni, bár nehéz dolga lesz, de a google keresőjébe beírva a ‘MAME ROM download‘ kulcsszavakat azért ráakadhat egy-két címre. A szemfülesebbeknek a fájlcserélőket ajánlom (különös tekintettel a torrent és/vagy DC szervereket), mivel itt a legvalószínűbb, hogy némi feltöltésért cserébe nem egy, hanem FULL Romset-eket húzzanak le. Kiindulásnak jó lehet a torrentreactor.net, a thepiratebay.org, vagy éppen a bitsoup.org (ide regisztrálni kell, de nagyon frankó kis torrentracker, sok emulátor és rom megfordul rajta) – aki azonban igazi tökösgyereknek érzi magát, az egy IRC kliens kíséretében felbaktat pl. az irc.unitedusers.net-re és az #emuchina vagy #roms csatornákon a Triggerek segítségével villámgyorsan lehúzza azt, amire éppen szüksége van. Ez a helyzet srácok, próbálkozni kell – oldalak jönnek-mennek, de a fájlcserélők mindig maradnak. Hogy ez jó, avagy sem, ki-ki döntse el maga, mindenesetre jó dolog a régi kedvenceiddel még ha csak emuláció formájában is játszani. Aki nem boldogul, vagy egyéb hasznos észrevétele van, kommentálja plíz.

[Kapcsolódó linkek: Romhustler, ROM World, ROMnation.NET]

ElectroWorld kalandtúra

C64 Classics

A minap (egészen pontosan pénteken) felutaztunk Vacakkal Budapestre, hogy az újonnan nyíló Camponás ElectroWorld-ben beszerezzünk neki egy rózsaszín Nokia 6111-est – régóta áhítozott rá, meg amúgyis haldoklott a régi SE T630-asa. Ennél fogva nagyon szeretett volna egy ilyet magának, gondoltam elkísérem – márcsak azért is, mert ad1: nem ismerős Budapesten, ad2: én is találtam magamnak az akciós EW katalógusban beszereznivalót. Előbbivel jól megjártuk, mert csak a másik, Budaörsön levő EW-ben kaptunk telefont (Ami sokkal-sokkal drágább volt, mint amit a katalógusban hirdettek, mivel az ügyfélszolgálatos a telefonban elfelejtette közölni azt az aprócska tényt, hogy az akciós ár csak a fekete színű modellekre érvényes). Tudván azonban azt, hogy virágkorukat élik manapság az integrált és beépített játékokat tartalmazó, közvetlenül a TV készülékekre köthető retro kütyük (magamat pedig ismerem annyira, hogy ezek abszolút felkeltik az érdeklődésemet) , magamnak is szerettem volna valami szuvenírt az EW-ből.

Átnyálazva a katalógust, megtaláltam a Toylobster.com C64-es retro játékgyűjteményét, ami nem más, mint egy klasszikus négygombos Commodore Joystick harminc beépített játékkal. Nem is kellett több, a meglepően olcsó ár (2990 HUF) hatására be is pakoltam egyet belőle a kosarunkba. Meglepően jó válogatás, anno még a GameMaster-os találkánkon volt hasonlóhoz szerencsém, amit Bear kolléga újított be magának – szintén a toylobster-féle változatból.

Idehaza alaposabban megvizsgálva négy ceruzaelem (AAA) és egy TV készülék segítségével pillanatok alatt átélhetem a Mission Impossible, a Pit Stop 1-2, vagy a Cybernoid 1-2 nyújtotta retro örömöket. A kompiláció egyébként látványos bootmenüvel rendelkezik (Load “*”,8,1 parancs automatikus bepötyögése, majd RUN-nal való futtatása), ami alatt gyaníthatóan az egyik régi crackercsapat introzenéje és háttéranimációja fut. Az egyetlen negatívum, hogy igazán nagy volumenű játékok nincsenek a válogatások között (pl. Turrican, vagy Street Rod) – ahogy elnéztem, csak az Epyx és a Hawson (plusz a Speedball című produktummal az Imageworks) licenszei alatt álló produktumok kerültek be a ROM-ba. Mindent összevetve szerintem igazán jó vételt csináltam ezzel a masinával (az asztalomon heverő példányról készült képet alant láthatjátok) – már eddig is sok kellemes percet szerzett és gyaníthatóan a jövőben is fog. Mialatt már huszadszor próbálom újra a Jumpman Junior harmadik szintjét felötlik bennem, hogy régebben bizony igencsak meg kellett szenvedni a sikerért – az Easy fokozat hiányában megtanultuk tisztelni a játékot. Ugye Reiker?

C64 Classics

[Kapcsolódó link: Toylobster.com]

PS1 @ Playstation Portable

PSP Ceramic White

A Sony nemrégiben hivatalosan is bejelentette, hogy a fejlesztési fázisának már a végnapjait élő Playstation 1 Emulátor 15 USD-s áron szipkázza majd le az internetről az eredeti PS1-es játékok image fájljait le az internetről a konzolba dugott Memory Stickjeinkre. Ez elég érdekes koncepció – ha jobban belegondolok, meg is éri nagyjából 10-15 USD-t kiperkálni az olyan sikeres játékok hordozható változataiért, mint pl. a Final Fantasy, vagy a Gran Turismo. A tervek szerint az emulátor a PSP menüjébe fészkeli be magát, ahonnét pillanatok alatt elindíthatóvá teszi majd az image fájlokat. A Sony a majdani UMD lemezen elérhető segédprogramot jóval olcsóbban teszi majd a boltok polcaira, révén a kód önmagában használhatatlan lesz, mindenképpen internetes letöltéssel kell számolni.

A program (pl. a PC-s ePSXe-hez hasonlóan) extra tartalmakat is varázsol majd az arra érdemes játékokhoz, így pl. a Gran Turismo 2-t kiragadva 2-6 személyes multiplayerrel leszünk gazdagabbak az indításkor.

Ez így mind szép és jó, de kíváncsi vagyok arra, vajon a coderek mennyi ideig fogják békénhagyni ezt az emulátort – ha belegondoltok, már ígyis homebrew programok százai érhetőek el a hackelt firmware-nek köszönhetően… nem tart hosszú ideig belátni, hogy a letöltött és meglévő PS1-es lemezimage-ket mennyi ideig tart majd működésre bírni a Sony által fejlesztett programocskával. A PS1 már így is izomból az egyik legjobb handheld emulációs masina képében tetszeleg (minden fontosabb retro platformra készült játék futtatása nagyjából megoldott a gépen), ezzel pedig mindinkább merősödik a PS1-es emuláció terén. Ez pedig gyaníthatóan minden PSP-s tulajdonos számára elérhetővé válik majd egy-két hónappal az emulátor megjelentét követően…

Retro relikviák börzéje

liksang_header.jpg

Ha minden igaz, már nem sokat kell várnom az eBay-ról vásárolt MP3 lejátszómra, ezért itt volt az ideje, hogy valami nagyon tuti nyakpánt után nézzek. Természetesen rögtön valami konzolos téma jutott az eszembe, így gyorsan a google és az eBay felé vettem az irányt, hogy valami Nintendo témájú és Retro stílusú példányt szerezzek be. Legnagyobb megdöbbenésemre azonban sehol a világon nem kapni ilyet: a Lik-Sang.com Space Invaders modelljéhez (jegyzem meg, ez a termék nincs egy USD, a posta pedig a világ bármely pontjára INGYENES! Rendelj egyet te is!) hasonló Metroid, Mario, Zelda vagy Donkey Kong-ot szerettem volna, de csak a pánt végéhez illeszthető dolgokat találtam (mint pl. ez a hivatalos N-es Donkey típus). Tudom, hogy a japánoknál bejövős ez a sok lógó apróság, de nekem a Famicomos kulcstartónál igencsak megállt a tudomány: nem hiszem, hogy pontosan a videojáték kultúra fellegvára ne készítene ilyen kiegészítőket a megszállott rajongóknak. Így elkeseredésemben alaposan körbejártam a magyar piacot, hogy kik azok, akik nyakpánt készítéssel foglalkoznak. Szerencsére nagyon sok céget találtam, akik egy-egy darabot is szívesen legyártanak olyanra, amilyenre azt a vásárló szeretné. Rengeteg fajta anyag, hímzés, nyomás, festés technológia létezik, így igazán gyönyörű darabokat lehet készíttetni – szerencsére (itt mindjárt ki is pattant a szikra, hogy mennyit lehetne ezekkel az egyedi darabokkal kaszálni az eBay-en 😉 ). A fejemben már megszületett a minta: ma este Photoshopban nekiállok és megszerkesztem a teljesen egyedi és űberkirály Metroidos Retro nyakpántomat, ami a tervek szerint egy gyönyörű fekete szatén alapanyagú anyagból készül, a minta pedig piros Nintendo logoból, egy pixeles Samus figurából és az első 1985-ös NES Metroid feliratból áll majd. Ha elkészül a mű, közszemlére is bocsájtom itt a gameTourMiX-on.

Persze sok érdekességet beszerezhet még az ember, ha nincs fogyóban a hitelkártyakeret, a Lik-Sang.com pedig egyébként is igazi tárházát adja a mániákus játékosoknak. Vannak itt Goomba és Mario formájú PC-s egerek, Famicom párna, Capcom vs. SNK 2 játékfigurák, plüss Donkey Kong, zenélő Mario-s kulcstartó és egyéb marhaságok – csak győzze átnyálazni a Toys & Figures menüpontot az ember. Ja és a kedvencem: Super Mario Bros. témájú Pepsi kupakgyűjtemény 🙂

576 Classics Retro ajándék

Burago RallyLanyhuló intenzitással azért körbeszaglásztam az NET kusza tengerében, és pompás ajándékra leltem: Liquid Maestro és az 576 vezénykara remek ajándékkal kedveskedik a retro szerelmeseinek: letölthetővé tették a cég néhány sikeres Commodore 64-es klasszikusát – olyan nagy nevekre tessék gondolni itt, mint a No Limit nevű autós (Super Cars-ra hajazó) móka, a szintén száguldozós Burago Rally és a C64-re készült talán legnagyobb verekedős anyagok egyike, a digitális hangfoszlányokkal tarkított Long Life… Jómagam mindhárommal eredeti formájában is rendelkezem, de aki esetleg nem, sürgősen rántsa LE magának karácsonyi ajándék gyanánt 🙂

A pakkhoz a WinVice C64/128 emulátor verziója is társul szegődik – az elindításhoz nincs másra szükség, mint kitömöríteni a fájlokat, és a File>Attach Disk Image>Drive 8 menüpont (kényelmesebbek az Autostart Disk Image-t is választhatják, ezzel megkerülik a ‘ load”*”,8,1 ‘-es, majd a ‘ run ‘ parancs kiadását ;)) alatt kiválasztani a lemez image fájlokat (Long Life és No Limit-nél az elsőt), a Settings>Drive settingsben engedélyezni a 40 sáv használatát (Extend on Access) majd a joystick bekonfigurálása (Settings>Joystick) után már élvezhetitek is eme három gyöngyszemet. Stay Tuned with 576!

[Kapcsolódó link: 576 Online]
[Kapcsolódó letöltés: 576 Classics]

Esti olvasnivaló – Rewind Issue #1

Új csillag van születőben az Online Retro témával foglalkozó oldalak között. A legújabb fiatalokból és tapasztalt rókákból álló team a http://www.remakes.org vállveregetésével indította útjára a gyaníthatóan széles érdeklődési körű fiataloknak szóló Rewind virtuális magazint.

Az első példány már november közepén napvilágot látott – olyan szaftos érdekességekkel, mint a Super Mario 2.5 D világa, avagy a kódmestereknek szánt “mozgás a 2d-s térben” című programozási segédlet. A felhozatal a Remake és Retro hírektől kezdve egészen a klasszikus és néhány példányszámot megélt régi játékokkal foglalkozó lapok bemutatójáig terjed, így érdekes színfoltja lehet a retro scene-nek a zűrzavaros hétköznapok között.

[Kapcsolódó link: Rewind magazine]

Retro, II. felvonás

Néha elég bosszantó ez a Firefox, hiába tartom a legjobb böngészőnek (btw, a gameTourMiX is a Mozilla Firefox-ot részesíti előnyben). Elkezdtem egy Retro témájú postot írni, de véletlenül elszállt, és vele együtt repült az irományom is. Nem szeretem az ilyet. Na mindegy, megpróbálom mégegyszer, habár ez a változat korántsem lesz olyan izgi, mint amit eredetileg bepötyögtem. Szóval: Nem tudom mi történt velem, de nagyon úrrá lett rajtam a Retro mánia – már ami a videojátékok és nagy c64-es klasszikusokat érinti.
Délután ennek örömére megnéztem a 80′-as években készített (tehát nem azt amit most forgatnak, merthogy ilyen is lesz!) egész estés Transformers rajzfilmet (természetesen eredeti nyelven egyenesen 1986-ból VHS Rip-ben, angolul) majd beizzítottam a Winampom és a SiD pluginom (SiD = a C64 sikerklasszis hangchipje, ami annak idején csodás négycsatornás dallamokat varázsolt elő magából), a több mint 14.000-ezres SiD gyűjteményemről nem is beszélve.

Rövid időn belül felcsendült a Maniacs of Noise csapat Last Ninja 3-ban előadott főcímdala (fergeteges!), és a Manfred Trenz, Chris Hüelsback, Ramiro Vaca trió által elkövetett Turrican (bővebb infókért lásd: Wikipedia) betétszerzemények is… Retro posztereket akarok a falaimraaaa !!

Akit esetleg komolyabban érdekel a video- és számítógépes játékok zenei kiadványainak mp3-ban rögzített, ingyenesen letölthető remix bibliotékája, annak melegen ajánlom a OverClocked Remix portált, ahol dúskálhat az efféle finomságokban.

A legnagyobb SiD gyűjtemény egyben is letölthető a High Voltage SiD Collection központi oldaláról, felettébb érdemleges a lemazsolázásra. Segédletként megadom a Winamphoz szükséges SiD Emulator plugin, a SidAmp oldalát is, de vállalkozó szelleműek a HVSC SiD Tools szekciójában levő változatokkal is próbálkozhatnak (majdnem minden platformra elérhető pluginról van szó, legyen az Mac, vagy Linux).

Taito Legends

Sokan próbálták már a letűnt korok játék klasszikusainak csontját újra és újra megetetni a nagyérdeművel. Kinek bejött, kinek nem, a lényeg azonban az, hogy a neves múltra visszatekintő japán kiadó, a Taito is meg kíván emlékezni egy retro-klasszikus gyűjteménnyel a múltjáról. Az Empire Interactive-el karöltve készítették el a huszonkilenc játékot tartalmazó Taito Legends-re keresztelt korongot, amely Xbox-on, PS2-n és PC-n (a Gamecube ezúttal sajnos kimarad) teszi majd tiszteletét október 25.-e után.

A boltok polcaira kerülő lemezen olyan ős klasszikusok is megtalálhatóak lesznek, mint a híres Space Invaders (1978), Bubble Bobble (1986), Operation Thunderbolt (1988) és a Tube It(1993).

Optimization WordPress Plugins & Solutions by W3 EDGE