Category Archives: Retro sarok

Giana’s World[s]

Bár ez a hetem nem volt túlságosan aktív játékos szempontból, de a sárkányok megkapó fantasy világa azért képes volt átrántani azon a bizonyos varázskapun valamelyik éjszaka: talán ennek köszönhető, hogy reggel némi eufória került a reggeli kávémba, ugyanis valahogy sikerült rátalálnom a játék zseniális sountrackjének rajongói remixeibe a youtube egyik távoli szegletében. Innen igazából már csak egy ugrás volt az alant is olvasható Metroid Metal, amely végül megadta az utolsó lökést a Machinae Supremacy-féle SID dallamok fülcsalogató impulzusához. Ha SID, akkor pedig C64: kicsit úgy vagyok gyerekkorom legmeghatározóbb mikroszámítógépének csodálatos világával, mint a kocka-lét a mátrix mantrával: néha már azt hiszed, sikerül szakadni tőle, de valójában soha nem tudod eldobni ezt a köteléket, hiszen a DATA sorok beleégnek a mikrokódodba, a loader képernyők vad villogása alatti izgalom nyoma pedig örökre ott marad a zsigereidben. A tenyered izzadni kezd, szinte érzed, ahogy anno az ujjaid körülfonták a mikrokapcsolós Joy-t, a füledben csilingelnek a zseniális 4 csatornás SID dallamok, és ha meglátsz/hallasz egy régi klasszikust, az emlékképek egy szemvillanás alatt akkora retro-dózist pumpálnak a gondolataidba, hogy sem az ujjaid, sem az elméd nem képes ott, és abban a pillanatban a feladatodra koncentrálni.

Giana Sisters DS

Valahogy így voltam a Machinae Supremacy bandával is, akiknek SIDology névre hallgató válogatását Macko kolléga tűzte ki valamikor a facebook falamra: természetes, hogy erről a csapatról legtöbbünknek a The Great Giana Sisters jut eszébe először, hiszen nekik köszönhető az a zseniális feldolgozás, amely az egyik legmeghatározóbb a SID-rock műfajban – pedig talán kevesen tudják, hogy valójában egy masszív Super Mario koppintásról van szó a Rainbow Arts egykori repertoárjában, amelyet olyan művészek neve fémjelez, mint Manfred Trenz, akinek többek közt a szintén Amigás, C64-es (később pedig konzolos) Turrican játékokat köszönhetjük (Metroid, valaki?). Érdekes, hogy ezt a nagyszerű 2D platformjátékot a túlságosan is Super Mario-jellegű játékstílusa, illetve a látványvilága miatt anno a Nintendo a jog erejét kihasználva úgy megszorongatta, hogy nem sokkal a megjelenést követően le is került a polcokról Európában, mégis máig találkozhatunk vele a játékok világában. Giana hozománya a rajongóknak hála ugyanis számtalan formában él tovább, az idők során kialakult Giana Community továbbra is egyengetni próbálja a régi klasszikus útját – többek között azzal a nem hivatalos, de annál nagyszerűbb folytatással, amely Giana’s Return címre hallgat, és a PC mellett már számtalan más platformra, többek közt Dreamcastra, GPX2-re, és PC-re is megjelent már. A sors fintoraként fogható fel az is, hogy nemrégiben egy olyan cég konzoljára készült Giana epizód, amely egykoron épphogy be akarta tiltani azt: 2009-ben a DTP Entertainment és a Spellbound jóvoltából ugyanis napvilágot látott a Giana Sisters DS, amely az eredeti alapjáték lényegi mivoltát megtartva teljesen új pályavezetéssel, új játékelemekkel, illetve a kornak megfelelő grafikai körítésben tálalta a ’80-as évek egyik nagy klasszikusát. Ha platformer rajongó vagy, semmiképp se hagyd ki: töltsd le a Giana’s Return-t, illetve less bele a DS-es változatba – végül pedig zúzz kicsit a Machinae Supremacy csapatával.

The Evolution of Videogame Controllers

A brooklyni Pop-Chart Lab művészeti társulás legújabb posztere meglepő módon a videojáték kontroller evolúciót helyezi előtérbe: a szám szerint száztizenkilenc különböző típus közti kapcsolat művészi levezetése a ’70-es évek elejétől kezdődően egészen a Wii U & Kinect párosig tart, és színvilágával igazi retro-jellegű hatást kelt. Az első ezer gazdára találó példány a művészek szignójával igyekszik még feljebb tornászni a belső értékeket, fejet hajtva a környezetbarát perspektíva mellett (a poszterek újrahasznosított papírból, zöldségekből kinyert festékanyag felhasználásával készültek. Impozáns, és ötletes – retro-kedvelők számára ideális ajándék…

Atari Live @ 1983

Gondoltátok volna, hogy a manapság oly’ divatos és elterjedt internetes játékletöltés és vásárlás nemhogy a 16 bites korszakban, hanem már előtte is létező fogalom volt? A Kotaku hasábjain akadtam Luke Plunkett érdekes irományába [olvassátok el, érdemes! Link lentebb] az egykori Control Video Corporationról (manapság AOL-ként ismert), akik a letölthető játék fogalmának már 1983-ban érvényt szereztek – méghozzá az Atari 2600 megcélzásával!

A cikk szerint 60 dollárért piacra dobtak egy speciális, analóg modemmel ellátott GameLine nevű Atari 2600-as cartridge-ot, amelyre a telefonhálózat segítségével, előfizetési díj ellenében lehetett játékokat letölteni a kártya memóriájába. Kár, hogy az akkori üzletpolitika (1USD/hét/játék), és a nagyobb kiadók (Atari, Mattel, Coleco, stb.) technológia iránti közömbössége nem kínált fogyasztható alternatívát a játékosok számára, ugyanakkor a témát taglaló cikkből az is kiderül, hogy a CVC ennek ellenére mégis képes volt talpon maradni… ha máshogy nem, a C64 és az AOL segítségével. 🙂

Közben kutakodtam kicsit az Interneten és szép számmal található infó a szolgáltatásról: az ún. Master Module 8K belső memóriával rendelkezett, és a modem aktiváláskor a CVC központi kiszolgálóját hívta fel, hogy a kategóriákba rendezett katalógusból a felhasználó által kiválasztott játékot hagyományos kapcsolt vonali szolgáltatással letöltse – remek ötlet, ráadásul a CVC már akkor is számos elektronikus hálózati szolgáltatás indítását tervezte, kezdve az email küldésen és fogadástól, az elektronikus banki szolgáltatásokig, illetve hírforrások használatáig.

[Kapcsolódó cikk: GameLine @ Kotaku]

The Streets of Rage Remake project

A 90′-es évek Beat’em up stílusjátékai nagyon közel állnak a szívemhez: jó látni-olvasni, hogy a klasszikus scrollozós bunyónak még a mai napig akadnak fanatikus rajongói, hiszen elég, ha csak a Senile Team-féle Beats of Rage-re gondolunk (igen, a lelkes kis csapatnak köszönhetjük a Rush Rush Rally Racing-et is). Nos, a fenti BoR inspirációjaként szolgáló játék ismét remek táptalajnak bizonyult, mivel egy lelkes közösségnek köszönhetően elkészült a nyolc (!) éve fejlesztgetett Streets of Rage Remake, amelyen több, mint tíz grafikus dolgozott szabadidejében, tizenötnél is több választható karaktert, mozgásfázisaikat, a száznál is több hátteret megrajzolva az elmúlt évek alatt. A játéknak szentelt Blog bejegyzéseit olvasgatva további elképesztő számokra bukkanhat az olvasó: a végleges változat gyakorlatilag semmit (!) nem használ az eredeti kód tileset-jéből, így lényegében teljesen új gyöngyszemmel van dolgunk: a pályák egytől-egyig ráncfelvarráson estek át, az átrajzolás mellett több layerfelületből és részletgazdag sprite-pakkokból épülnek fel, mint az eredeti alkotás, ráadásul némely részük interaktívan szerepel a történetben, azaz: szétverhető, felhasználható a bunyó során és így tovább…

Száznál is több pálya, tizenkilenc választható karakter, számtalan ellenfél, hetven remixelt track, editorok sokasága és harmincnál is több egyedi beállítás várja a 218 Mbyte-os letöltést bevállaló rajongókat. Egy kis darabka történelem, modern köntösben: Streets of Rage Remake.

[Kapcsolódó letöltés: Streets of Rage Remake @ bomergames forum]

.christmas get

Titkos meglepetések a fa alatt: egyedi Normandy SR-1-es bögre, és Beregi Tamás: Pixelhősök című könyve – kitől mástól, mint az én Csibémtől (akinek ezúttal is köszönöm a kedves ajándékokat). Előbbi szépen mutat a többi Mass Effect relikvia mellett, utóbbi pedig abszolút hozzájárult az elmúlt napok nosztalgikus élményeihez (és még fog is). A videojátékok első ötven esztendejét átívelő iromány ugyanis pillanatok alatt lopta vissza az emlékezetembe a régmúlt nagy játékait, történeteit, emlékeit és szépségét – nagyszerű ajándék a magamfajta, múlt értékeit őrző játékosnak. Békés, boldog karácsonyt és sikerekben (játékokban) gazdag új évet kívánok mindenkinek!

Newcomer [Retroid]

Mostanában elég gyakran ellátogatok az IDDQD-re (szép lassan az egyik kedvenc napi ötpercesemmé vált), főleg Stöki és Hancu Retro jellegű bejegyzései miatt. Ott olvastam sok év után újra a Newcomerről, amely sok száz (ezer?) társam számára meghatározó RPG élményt jelentett tinédzser éveim alatt. A nagy sikerű, nemzetközileg is elismert C64-es kaland egy olyan emlékeket felidéző mikroszámítógép utolsónak mondható magyar ékköve, amely máig mosolygásra készteti a régmúlt játékok szerelmeseit. Tisztán emlékszem, talán tizenkét-tizenhárom éves lehettem, mikor Breki barátommal nekiveselkedtünk Neil Quoit nagy kalandjának az ismeretlen szigeten: hónapokba telt, míg sikerült felgöngyölíteni a sci-fi sztori kusza szálait, az 576 Kbyte-ban megjelent leírás nélkül… valahogy mindig sikerült egy kicsivel az aktuális rész előtt járnunk, így utólag vettük csa hasznát. Időközben persze lenulláztunk néhány billentyűt, félig kiütöttük a Commodore 64 floppy meghajtójának olvasófejét és bizony az állandó lemezstrapa miatt a 40 sávos lemezek sem voltak már a legjobb állapotban. De nem adtuk fel, és talán ezért volt a végjáték, illetve a záró képsorok megpillantása annyira meghatározó akkoriban. Baráti beszélgetések alkalmával azóta is megelevenedik néha a történet és talán emiatt, de az elmúlt évek alatt bizony jónéhányszor felkerestem a játék honlapját, sokat remélve az árválkodó Coming Soon felirat miatt…

Nos, a Newcomer nem tűnt el a sűllyesztőben, nagyon nem – olyannyira, hogy sok-sok évvel az 1994-es megjelenést követően újra kiadásra kerül egy Enhanced Edition formájában, amely újítások sokaságával, több platformon igyekszik ismét a retró non-linear cyberpunk RPG műfaj kedvelőinek kegyeiben járni. Az IDDQD-n ráadásul néhány nappal ezelőtt megjelent egy cikk a játékról, és a jövőbeni tervekről méghozzá az egyik fejlesztő meginterjúvolása okán – ajánlom mindenkinek, már csak a sok aró érdekesség és a hivatalos megjelenés megerősítése miatt is. Welcome again, Newcomer!

[Newcomer homepage]

NES 25th – wooot!

Az ideire év több szempontból is ráaggatható a különleges jelző: a videójáték ipar például több születésnapot és évfordulót is ünnepel – köztük a Nintendo Entertainment Systemmel, amely október 18-án töltötte be a matuzsálemi kornak tekinthető huszonötödik évfordulóját. Ez már emberi léptékkel is jelentős korszak, főleg ha nem tétlenséggel telik: A 8 bites Nintendo masina, vagy ahogy többen ismerik Nintendo NES ugyanis több fronton is forradalmasította a játékipart. Az 1985 október 18-án (USA) elstartolt konzol nevéhez köthető az amerikai játékipar összeomlását követő újbóli talpraállás, az egyedi, címekhez, franchiseokhoz társítható játékdizájn megteremtése, a kontroller klasszikus kialakítása, vagy a külsős fejlesztőcsapatok bevonásának üzleti modellje, amely máig meghatározó jellegű az iparra nézve.

A ’80-as, ’90-es évek játékosai körében számtalan sztori keringett a NES-ről, a megannyi piaci klóntól, a világot megosztó régiófüggőség kiiktatás, illetve az egyéb hardveres módosítások megvalósításáig, és vitathatatlan, hogy a kilencvenes évek közepéig gyártott masina olyan szoftverfelhozatallal büszkélkedhet, amely között számtalan stílusteremtő, máig létező és iránymutató hősöket kreált a kreatív elme. A nagy Nintendo triumvirátus (Super Mario Bros, Legend of Zelda, Metroid) mellett a Japán óriásnak sikerült lefednie az egész piacot, hiszen az innovatívnak számító megoldások között minden korosztály megtalálta a maga zsánerét, hisz elég, ha csak a R.O.B. -ra, a NES Zapper-ra, a korá megelőző Power Glove-ra, a négyjátékos küzdelmeket megvalósító NES Four Score-ra gondolunk. Legendás kiegészítők, amelyek a brutális játékkínálat mellett idejekorán megjósolták az utód Super Nintendo eljövetelét, és bebetonozták a cég jövőjét is. Tán kevesen tudják, hogy a Nintendo NES-t egészen 2003 nyaráig ontották a gyártósorok Japánban, míg végül legördült az utolsó darab. Ennek folytán a konzolból világszerte majd’ 62 millió darab talált gazdára, a legtöbbet eladott játék titulusokat pedig a Super Mario Bros. (40.23 millió), illetve a Super Mario Bros. 2 (18 millió) tudhatja magáénak. Boldog születésnapot neki, ma este minden bizonnyal kedves emlékekkel adózva pöccintjük be a korosodó masinát.

[Nintendo Entertainment System @ Wikipedia]

.arcade [shooter]

Az Xbox 360 arcade játékterme eddig sem volt híján a shooter stílus nagyjainak, hiszen számtalan nyugati és keleti csoda kapta meg a maga Live Arcade-os átiratát. Talán ez is az oka, hogy az Xbox 360-ra sokan úgy tekintenek, mint a Dreamcast utódjára – vajon az utóbbira jellemző magas shooter-arány az, amely az Arcade kínálatban visszaköszönve bolondítja össze a két platform múltját és jövőjét? Meglehet, ráadásul korábbi SEGA játékok egész sorát jelentették be az Arcade piactérre, amely a Tokyo Game Show beköszöntével újabb meglepetéssel szolgált tegnap. A Radiant Silvergun nem titkoltan a Treasure-féle Ikaruga spirituális előzménye volt hajdanán [Sega Saturn, 1998] mellesleg pedig a valaha készült egyik legélvezetesebb, és legjátszhatóbb vertikális shooter, ami tiszteletét tette konzol platformon. Shooter-rajongóknak abszolút elsőnapos vétel, hiszen a Saturnra megjelent arcade átirathoz képest HD-re igazított látványvilágot, letölthető visszajátszásokat, valamint online-offline kooperatív-, és Ikaruga-szerű játékmódot is tartalmazni fog. [RADIANT SILVERGUN XBLA Trailer @ GameTrailers]

A játék azért volt korának kiemelkedő alkotása, mert a bevált módszerekkel ellentétben már a kezdetekkor hétféle fegyverből választhatott a játékos – nem voltak felvehető, ún. “power-up”-ok, helyettük szintlépéssel fokozták a sérülés mértékét. Az adott lövedék típusát a gombok megfelelő kombinációjával lehetett előcsalni, amelynek megfelelő helyen és időben történő alkalmazása alapköveként szolgált a játékmenetnek. Az “Ikaruga előd” a színlánc-kombók használatában nyilvánul meg: minél hosszabb láncot tudunk produkálni az azonos színű célpontok likvidálásával, annál nagyobb bónusz üti a markunkat, ergo hamarabb fejleszthetjük fel a hajónk fegyverzetét is. Kevesen tudják, de maga a Radiant Silvergun is egy másik shooter ihlette ötletből született: a dizájn és a megfelelő fegyvernem kiválasztása bizony egy tíz esztendővel fiatalabb játék, az Irem-féle Image Fight hozománya.

#celebrations

Ha csendben is, de azért egy-egy perc erejéig elmerengtem azon, hogy mennyi sok szép emlékem köthető a napokban tizenöt esztendős Playstation, a tizenegyedik életévét betöltő Sega Dreamcast, illetve a ma huszonötöt betöltő Mario világához. Megannyi kaland, harc és küzdelem számtalan elfeledett, és azóta már többször újjászületett világokban – végiggondolva is sok idő, de néhány szép pillanat különösen megmaradt az emlékezetemben. Marioval még Atari 2600-on találkoztam először, de az első igazi közös kalandunk NES-en tette tiszteletét, valamikor a ’80-as évek alkonyán a Super Mario Bros. személyében. Azóta számtalan formában, platformon és stílusban megfordult a kezeim között – kialakítva egy olyan különleges kapcsolatot, amit csak nagyon kevés videójátékhősnek sikerült azóta…. és ha már eme nemes esemény alkalmából megemlékezünk drága csőszerelő barátunkról, íme a 25. jubileumi Mario kiadás, amely a Wii-t célozza meg – egy Super Mario All-Stars, egy Soundtrack CD és egy, a főhős történetét és fejlődési szakaszait elmesélő DVD kíséretében, cirka 30 USD-ért. [Valószínűleg JAP exkluzív, de retro-gyűjtőknek ez nem okozhat akadályt.]

Jómagam amúgy elég későn pattantam fel a SEGA vonatra, legalábbis ami az első saját konzol birtoklását illeti. A Dreamcast szerelem volt első látásra, hiszen a Shenmue, vagy a megszámolhatatlan shooter-felhozatal igazi aduásszá, a game partik elengedhetetlen eszközévé emelte a kicsi szürke masinát. Talán egyedülálló a videójáték történelemben, hogy az idestova kilenc esztendeje szomorú hattyúdalba kezdett Dreamcast még a mai napig aktív árnyékszereplője a videójáték iparnak, hiszen az indie fejlesztők, a hobbi kóderek, de még 3rd party kiadók is jelentetnek meg rá játékokat – emlékezzünk csak a tavaly év végén debütált Rush Rush Rally Racingre, vagy a Wind & Water: Puzzle Battles-re. Ennek örömére a Balatonra is kicipeltem magammal, hogy néhány órát eltöltve ismét felevenítsük, mennyire klassz kis konzol ez.

.game emotions.

Mégiscsak igaznak bizonyult a Netherrealm-féle Mortal Kombat sejtés, miszerint a régi-új stúdió egy Mortal Kombat rebooton dolgozik (az irányzat gyakorlatilag aranykorát éli), amelyhez azóta egy gyanús fanmade movie-, és a napokban bemutatott game trailer is csatlakozott már. Az E3-on az MK team egy hangulatos stúdió falai közt rántotta le a leplet a 3D-s karaktermodellekkel operáló, de valójában kettes dimenzióba visszatuszkolt játékmenetből, amelynek egyik legnagyobb újdonsága, hogy a gyökerekhez visszanyúlva ismét egy agresszívebb, brutálisabb és élethűbb MK életérzést céloz meg – ellentétben az elmúlt tíz év MK szemléleteivel. A megannyi klasszikus mód és lehetőség mellett újabbal is gyarapodik az aréna: a Tag Team opció igazi ínyencség, a Super Meter és X-Ray-ként emlegetett még brutálisabb, a láncolható kombórendszer pedig a játék szinte összes mozgásmechnanikájával összekapcsolható lánctámadásokat tesz lehetővé  2011 tavaszán, Xbox 360 és PS3 platformokra. [Mortal Kombat trailer]

Élvezettel néztem végig azt is, ahogy az egyik kedvenc fejlesztőcsapatom prezentálta a Need For Speed franchise legújabb nagygépes változatát a nagyközönség előtt, amely a Hot Pursuit alcímre hallgat. A Criterion Games hosszú évek óta a legjobb árkád autóversenyek fejlesztőjeként van jelen a játékiparban és a Burnout Paradise után nem kisebb feladattal bízták meg őket, minthogy visszaállítsák a folyamatos lejtmenetben leledző széria megkopott fényét. Nos a látottak alapján biztosan sikerrel járnak majd, mivel az egzotikus verdák, az epikus versenyhelyszínek, és a rendőri erők aktív üldözési mániája a Criterion faktorral karöltve olyan masszát eredményez, amely csalogató illatával büszkén terül el a kijelzőn. jómagam az Underground első felvonása óta szkeptikus vagyok a Need For Speed játékokkal szemben, de ez valahogy már első pillanatban magával ragadott, így tuti vétel lesz a megjelenése pillanatában. [Live prezentáció a show-ról]

Akárcsak a Metroid: Other M és a Donkey Kong Country: Returns, amely egyszer, s mindenkorra megalapozta a Wii vásárlási szándékaimat. Bár ehhez a lépéshez valószínűleg az új Legend of Zelda: Skyward Sword is elegendő lenne, de Samus kalandja a 80-as évek klasszikus sci-fi világába illő hangulatával, az ötletes logikai és akciójeleneteivel mégiscsak nagyobb húzóerő a szememben. A bájos fejvadász története szintén egyfajta reboot, bár a Team Ninja és a Nintendo remekül keveri a sztorizgatós, múltidéző játékmenetet az akcióval és a Metroid Prime-ból ismerős belső nézetű (de statikus) lövöldével. Feltörtek bennem a NES és SNES korszak emlékei, a Nintendo pedig tisztában volt azzal, hogy egy ilyen tálalás a magamfajta HC gémernek ellenállhatatlan drog. A Metroid: Other M a korai sejtésekkel ellentétben elképesztően igényes és minőségi anyag lesz, amely a 16 bites korszak lelkes úttörőjével és zsánerével, Donkey kalandjaival karöltve ütőképes párost alkot a Nintendo kártyái között. Be kell vallanom, a Donkey Kong Country: Returns megpillantásakor is elérzékenyültem: szemeim mosolyogtak, a klasszikus dallamok csilingelése pedig kitöltötték a hallójárataim, mialatt a két dzsungellakó szépen végigszáguldott a szavannai táj alkonyában. A mámoros pillanat akkor ért a tetőfokára, mikor a trailerben megpillantottam a naplementés táj előtti ugrabugrát – onnan már nem volt megállás, és bár Warren Spector exkuzív Wii anyaga, az Epic Mickey is ütős látványvilággal bír, ezt valahogy nehezen tudja űberelni. [Ízelítőül, a két bemutató: Metroid: Other M & Donkey Kong Country: Returns] A játékot ráadásul a Metroid Prime sorozatért felelős Retro Studios fejleszti, így azt hiszem a srácok tényleg olyan megbízást kaptak, amelyben újfent bizonyíthatják tehetségüket. A Wii végre egy HC rajongónak is tartogat annyi finomságot, ami miatt mindenképp el kell kezdeni a beszerzéssel kapcsolatos előkészületeket. Nyamm…

Hidden Gems: Guardian Legend [NES]

Apró Retro ajánló következik: a Guardian Legend [1990] talán azon kevesek számára lehet ismerős, akik a 8 bites korszakban is aktívan forogtak a shooter játékok világában és/vagy olyan játékforrások köreiben mozogtak, amelyek a kevésbé populáris, mégis nagyszerű játékokból is csepegtettek nekik ezt-azt. Jómagam a kilencvenes évek elején találkoztam a játékkal, és azóta is a polcomon a helye, kora igazi színfoltjának tartom a mai napig. Sajnos a japán gyökerekkel rendelkező kalandból nem került túlságosan sok a boltok polcaira a PAL-B régióban, pedig remek egyvelegét alkotta az akció-kaland/shooter fúziónak. Pedig a Guardian Legend, korhű társaival egyetemben (Legend of Zelda, Metroid, StarTropics, stb) szintén a népszerű nem-szekcenciális játékelvet követi, azaz: a játékosnak egy felfedezésre váró labirintusban kell idegen lényekre és egyéb kiegészítőkre vadásznia, hogy az útvesztőket összekötő folyosókon átlépve megküzdhessen az adott szektorokat védelmező pályavégi ellenségekkel. Hősünk ráadásul egy Guardian, azaz a Föld (talán az utolsó) védelmezője, akinek az a feladata, hogy a planéta felé közeledő idegen, bolygószerű képződmény (alias Naju) élőlényeit elpusztítva, majd a bolygó önmegsemmisítő rendszerét aktiválva megakadályozza az inváziót.

Guardian Legend – NES PAL 1990

A játék érdekességét az adja, hogy nagyon jól oldja meg a két stílus találkozását: míg a labirintus egyes szektorainak felfedezése kalandjáték, addig az újabb kapukat nyitó kulcsok megszerzése klasszikus sidescrolling shooter, amely gyakorlatilag a Naju felszínén történő utazást jelenti egyik szektorból, a másikba. A főhős ugyanis képes a hátára erősített szerkezettel úgy űrvadásszá alakulni, hogy a kalandozás közben megszerzett fejlesztések és speciális fegyverzet segítségével eséllyel vegye fel fel a harcot a szektorokat védelmező stage boss-ok ellen. A helyszínek teljesen random jellegűek: akadnak szobák, ahol csak a megszerzett kulcsok segítségével léphetünk át egy másikba, de találkozhatunk olyanokkal is, amelyek jól elkülönített területekre vezetnek. Ez utóbbiak főként csak portálkapukkal közelíthetőek meg, amelyek rendszerint a fejlesztések vásárlásához szükséges Chip upgrade-eket, Password és Save szobákat, vagy a szektorból nyíló boss (corridor) küldetéseket rejtik.

C64 [.resurrection]

Commodore 64 header

Mialatt minden szempár az idei GDC (játékfejlesztők konferenciája) által keltett hullámokra fókuszál, jómagam csendes, ám leplezetlen örömmel vettem birtokba a játékkuckóm egyik régi-új lakóját, a régóta várt Commodore 64 utánpótlásomat – a szinte érintetlen, és puha billentyűzetnek már csak a finom, gyári csomagolást sejtető illata is széles mosolyra fakasztja a szám, így nem csoda, ha majd’ kiugrok a bőrömből miatta. BEAR barátomnak hatalmas köszönet azért, amiért képes volt ékes retro gyűjteményének eme nemes, szinte újnak mondható példányától megszabadulni csak azért, hogy a hetekben elhalálozott mikroszámítógépem helyett új példánnyal szolgáljon. Ritka pillanat volt az “első” találkozás, hiszen ilyen kifogástalan állapotú, szinte gyári példányt gyakorlatilag lehetetlen már szerezni: a Commodore 64 II. gyártását a kilencvenes évek elején véglegesen leállították, így a masina legjobb esetben is minimum 16 esztendős, amely viszont egyáltalán nem látható rajta. Ennek megfelelően ígérem, hogy az újdonsült jövevény a hozzá méltó elbánásban részesül, ha alkalomadtán múltidézésre adom a fejem – akárcsak tegnap, amikor olyan neves klasszikusokat töltöttem be, mint a Rick Dangerous, a magyar 576 Kbyte bábáskodása alatt készült Long Life, vagy a System 3-féle Last Ninja 2. Külön köszönet illeti a régmúlt szépségeit felidéző, és legfőbb profiljának tartó retrotime.hu internetes oldalt is, akik egy eredeti, szintén érintetlen 1530-as Commodore Datasette C2N-el ajándékoztak meg. Érdemes egy pillantást vetni a fiúk által szerkesztett portálra is, ugyanis az apróhirdetésektől kezdve a különböző játéktesztek, gyűjtemények és linkek tárháza mellet a játékipar ma aktuális retró újdonságaival is napi szinten foglalkozik – retro kedvelőként egyből a kedvenc linkjeim közé protezsálta magát, így bátran ajánlom minden olyan lelkes olvasónak, aki fogékony a klasszikus számítógépes, illetve videójátékok világáért.

A múltat felidézve, hogy a hatás a megfelelő legyen, előkaptam a szekrény mélyén megbújt zöld monokróm Philips gyártmányú monitoromat is, amit még 13-14 évvel ezelőtt cipeltem át a fél városon egy aprócska baráti szivességért cserébe. Sajnos a hosszú éves kihagyás egyszerűen nem volt hajlandó bekapcsolni, aztán fél óra szöszölés után rájöttem, hogy a kiolvadó biztosítékot legutóbb saját magam szedtem ki a NYÁK-ból, hogy újra cseréljem – csak azt nem tudom miért, amikor a dobozba csúsztatott nylonzacsiban volt még néhány tartalék abból a típusból. Na mindegy, egy gyors csavarozás, és már készen is voltam: gyors összeszerelés, 1541/II-es floppy egység, C2N Commodore Datasette, táp, videókábel és bekapcs: a zöld fény halványan pislákoló lángja sugárként égette ki a szemem, ahogy a nagy sötétségben meredten a villogó kurzor mögötti világba pillantottam. Basic tudásom javát elfeledve eleinte bizonytalan leütésekkel gépeltem be a Load “$”,8 parancsot, de ahogy a List segítségével kilistáztam a meghajtóba gyömöszölt floppylemez tartalmát, szinte pillanatok alatt előtörtek az agytekervények elveszett területéről származó utasítások: Poke, Sys, Load error, Run, Print, Goto, Data, Gosub… ejj, de jó érzés volt felidézni.

Próbáltam a készüléket a színes kép elérése érdekében a HDTV-re is csatlakoztatni A/V kábellel, de többször is beletört a bicska: analóg fronton ugye gyakorlatilag halott a mutatvány, az A/V bemeneten az LCD technológia RCA bemeneti chroma/luminance szétválaszthatóságának hiánya miatt miatt torzulnak a színek, és egy ronda pacává válik az egész képernyő. Az egyetlen megoldás a Commodore 64 nyolc tűs DIN csatlakozóját kihasználó kábelezés, vagy ha úgy tetszik, a házilag barkácsolt kivezetés. Az interneten talált leírások segítségével csupán egy kis műszerész és forrasztás érzék szükségeltetik ahhoz, hogy olyan kábelt eszkábáljunk, amelyik a videójelet a 8DIN-ből egyenesen S-Videová, a hangot pedig tetszés szerinti RCA kivezetéssé alakítja, ezáltal biztosítva a kiváló és éles kép (illetve hang)-minőséget. A helyi műszerész szaküzletben már megvásároltam a szükséges alkatrészeket – a 8DIN csatlakozót kivéve, mert kissé nehéz olyan lecsiszolt és vékony tűs változatot szerezni, amely a C64 videókimenetébe gond, és erőlködés nélkül beleilleszthető. Az interneten a “C64 video out” kulcsszavakra rákeresve több olyan oldalra is rábukkanhatunk, ahol lelkes barkácsolók mellékelik a szükséges magyarázattal ellátott “csináld magad” ábrákat. A szöveges anyagokból íme itt az egyik, amelynek alapos elolvasásával szépen elkészíthető a C64-hez használható S-Video és RCA output.

Commodore 64 [farewell…]

Szeretett játékaim, emlékeim, és gépparkom: szomorú nap ez a mai. Olyasvalamitől búcsúzom, ami nagyon sokat jelentett a számomra, ezért rendkívül nehéz az elválás. Velem volt, mikor először igazi Joystickot fogtam a kezemben, társ volt az első sajátkezűleg írt programkód futtatásánál, a megannyi felejthetetlen kaland teljesítésénél, a Newcomer zárósorainál, és még sorolhatnám…

Fájdalommal tudatom veletek, hogy ma este beállt a klinikai halál a nagy becsben tartott Commodore 64-emnél. Büszke, halkan zümmögő, zömök és szerethető jószág volt. Huszonkét évet élt. “Küzdöttél, de már nem lehet, a zárlatos táp okozta vesztedet…” Béke poraidra. A gyászoló család.

[A veszteség jelentős. Gyakorlatilag a video output szállt el és magával rántotta az RF antenna modult is. A gép áramköreiben még van élet, de szerencsétlen jószág teljesen megvakult. Szívátültetésre van szükség, a donorgép már úton van, talán bejön a “harmadnapra feltámadunk” című mondóka…]

.r.e.t.r.o. [mindenek felett]

Space Invaders Extreme

Csípem ezeket a klasszikus játékokat tömörítő retro-gyűjteményeket, amiket manapság az oly’ divatos kompiláció jelzővel illetnek. Bár lényegében az árkád és konzolos ROM képfájlok tökéletes emulációjával futtatott válogatásról van szó, gyakran a körítés is emeli a korong értékét, hiszen az ilyen-olyan galériákkal, a korai atwork díszítésekkel, vagy a teljesítmény fejében megnyerhető extrákkal ki lehet tolni a szavatosságot is. Persze ezek a kiadó szerinti gyűjtemények főként a magamfajta, inkább harminc felé közeledő játékosok számára készülnek, akik az első olyan generáció tagjai, akik már gyermekkorukban kirándulást tehettek a videójáték birodalom előcsarnokában. Hozzám hasonlóan sokan az új világ bűvöletében ragadtunk, így a fiatalságunkat végigkísérő küldetéshalmaz mellett néha-néha bizony jól esik felidézni a régi emlékeket, a jellegzetes játékmeneteket, a kedvenc dallamokat és az akkoriban döbbenetesnek ható sprite-alapú látványvilágot. Az elmúlt években több hasonló kollekció is napvilágot látott (ilyen volt pl. a Taito Legends, a Midway Arcade Treasures-, illetve az SNK Arcade Classics sorozat), rövidesen pedig egy újabb válogatás kerül a boltok polcaira, ezúttal a SEGA gondozásában. A rendelkezésre álló információk birtokában szinte biztos, hogy az Ultimate Genesis Collection [X360, PS3 – 2009. február 20. EU] a közeljövőben az Egyesült Államok és Japán mellett Európába is ellátogat, hogy mintegy harminc dollárnak megfelelő értékével több, mint harminc 16bites (és négy-öt árkád) SEGA klasszikussal igyekezzen a retro kedvelők kegyeire tenni. A korong érdekessége, hogy a szokásos érték-arány (a listában szereplő emulált játékok közül melyiket volt ténylegesen értelme kiemelni) ez esetben magasan a többi hasonló gyűjteménynél tapasztalt mérce felett van – egyrészt azért, mert a repertoárban szereplő játékok mindegyike HD támogatást élvez, másrészt mivel végre sikerült egy többé-kevésbé megfelelő válogatást összehozni. A korongon ugyanis olyan klasszikusok is szerepelnek, mint a hazai vonatkozású Ecco I-II, a Golden Axe trilógia, a Ristar, a Shinobi, a Street of Rage I-II-III, vagy épp a Sonic The Hedgehog sorozat, a Knuckles, a 3D Blast és a Spinball epizódokkal együtt.

Mint minden gyűjteményben, itt is pakoltak a lemezre néhány olyan játékot, amelyeket elhanyagolva nem dőlne össze a világ, viszont olyan (főként cross-platform) címekről is tudomást szerezhetünk, amelyeknek mindenképp ott kellene lennie az összeállításban (ilyen pl. az Earthworm Jim, a Gunstar Heroes, vagy a Boogerman). Az árcédulát, az extrákat és a hosszas listát elnézve azoban elégedettek lehetünk az eredménnyel, így gondolom sokakhoz hasonlóan én is széles mosollyal kattintom majd a gyűjteményt a virtuális kosaramba.

Apropó, Retro: a tavalyi nyár egyik nagy slágerének nálam a Space Invaders Extreme PSP verziója számított: a hétvégi balatoni kiruccanásaink alkalmával totálisan a rabjává váltam a játéknak, és bár nem vagyok kezdő Invader-killer, még így harmincegy év távlatából is sikerült meglepetést okoznia a Taitonak. Olyannyira rákattantunk asszonykámmal, hogy gyakorlatilag egymás kezéből kapkodtuk ki a konzolt a hűs árnyékban, mialatt egymás rekordjait próbáltuk rendre megdönteni. Az SI Extreme olyannyira telitalálat volt, hogy néhány órás nyüstölést követően egy röpke tesztet is rögtönöztem a gamer365 hasábjaira – talán ezért nem csoda, hogy epekedve várjuk az idén nyáron érkező folytatást, bár őszinténszólva nagyon kíváncsi vagyok, mit lehet még kihozni ebből a témából egy olyan évfordulós kiadás, mint az Extreme után.

R-Type Dimensions [XBLA]

R-Type Dimensions

Hétvégén szerencsére volt egy kevéske időm kutakodni az interneten, így hát fellapoztam a virtuális noteszemet, és bevágódtam az Xbox Live elé egy kis nosztalgiára, amely mögött a múlt héten debütált R-Type Dimensions állt. Már nagyon vártam a játékot, hiszen classic-shmup rajongóként mind a C64-es, mind pedig az árkád verzió kellemes emlékeket idéz fel bennem – arról nem is beszélve, hogy az egykori Irem alkotás több újdonsággal is kecsegtet a megfelelő mennyiségű Microsoft pénzmagért cserébe.

Az XBLA R-Type első és legfontosabb erénye, hogy a retro kompiláció egyfajta kirándulást tesz a klasszikus vertikális lövöldék kettes, illetve a 3D-be ültetett világai között: a játéktér a Paper Mariohoz hasonlóan gyakorlatilag bármikor térbeli ábrázolásba kapcsolható, amely különös ízt kölcsönöz a Bydo ellen vívott harcban. Kipróbáltam, és tényleg újszerű az élmény: a legszembetűnőbb változást a klasszikus 2D sprite-ok térbeli leképezése jelenti, amely a megfelelő gombnyomás hatására bármikor térugrást tesz lehetővé a nézőpont egyes perspektívái között. A remake a klasszikus felváltott kétjátékos üzemmód helyett szimultán kooperatív játékélménnyel is megörvendeztet, és ezt bizony egyik epizód kapcsán sem kell hiányolnunk.

A hardcore rajongás tiszteletét mi sem bizonyítja jobban, minthogy a portot készítő Tozai Games a klasszikus kihívásokat kedvelőkről sem feledkezett meg: az alig 180 Mbyte-os letöltés a 100%-os árkád konverziókat is tartalmazza, de újakkal is kiegészíti az átszabott epizódokat – elég, ha csak a minél magasabb pontszám elérését segítő Infinite üzemmódot, az online high-score tabellát, az ötletes achievmenteket, vagy az ajándék játékosképeket említem. Szerencsére a nehézségi szint a régi maradt, így nagy meglepetésként ért, hogy mialatt tettem néhány kört a demóval, már az első nagyobb hullámnál fűbe haraptam. WTF? Régen szinte lehunyt szemekkel vezettem el a hajót a harmadik pályára, most meg az űrállomásra se tudok bejutni? Kiöregedtem… kijöttem a gyakorlatból, de azért némileg vigasztalt a tudat, hogy húsz percnyi gyakorlást követően azért tudtam hozni a magamtól elvárt formát. Azt hiszem, itt az ideje egy kicsit visszaszokni a shooterekre, és az R-Type Dimensions kiváló alternatíva lesz a feladathoz – az egyetlen negatívum csak az ára… 1200 MS pontot kicsit sokallok érte, talán 800 lenne az ideális.

Rush Rush Rally Racing [Dreamcast]

A sokat emlegett SEGA Dreamcast… Bár a megszállott rajongókon kívül talán már mindenki leírta magában a kicsiny, fehér masinát, időről-időre belefuthatunk a gép magasztos felhozataláról, halál utáni aktív létéről szóló bejegyzésekbe a fórumok, és internetes naplók útvesztőjében. Nem is csoda: a japán Service Games végső játékipar-beli terméke igazi csodabogár, a 2001-ben történt jelképes kivonulása óta temérdek nagyszerű produktummal örvendeztette meg a rajongókat és a retró iránt érdeklődőket – köztük engem is. A dolog titkát senki sem tudja egyértelműen beazonosítani, de nem is szükséges: a konzolos történelemben egyetlen masina sem büszkélkedhet olyan termékeny halál utáni élettel, mint amilyet a Dreamcast mondhat magáénak. Hét esztendővel az első példányok megjelentése után, amikor a játékhordozó GD-Rom nyersanyagforrás már réges-rég kiapadt, az underground DC közösségnek köszönhetően még mindig aktív életet él, ráadásul egész kívánatos felhozatallal büszkélkedhet.

Másfél-két hónappal ezelőtt, mialatt az egykori 576 Konzol hasábjait szinesítő Retro rovat elkészítésén fáradoztam, épp a 2008-as Dreamcast felhozatal körül szaglásztam az Interneten, mikor rábukkantam a Beats of Rage modifikációt összehozó Senile Team régóta dédelgetett projektjére, a Rush Rush Rally Racing című, árkád stílusban készült autóversenyzős játékra. Az akkoriban még csak béta státuszban leledző alkotás egyből megragadta a tekintetem, hiszen az ős-Super Cars című, örökérvényű C64-es klasszikust idézte fel modern köntösben: a felső nézetből játszható 2D-s száguldozás (akárcsak a Magnetic Fields 1990-es gyöngyszeme) ugyan nem rendelkezik szponzorált autókkal, sem realisztikus környezettel, de az általa nyújtott játékélmény, és hangulat verhetetlenné teszi a mezőnyben.

Érdekesség, hogy a Rush Rush Rally Racing eredetileg egyszerű programozási versenyfeladatnak indult (DC Coding Grand Prix 2006), ám az idők során olyannyi klassz ötletet sikerült a kódban megvalósítani, hogy a fejlesztők végül úgy döntöttek, teljes értékű autóversenyzős játékot fabrikálnak belőle. A névválasztás sem véletlen, a hivatalos információk szerint a 4R motívum lényegében a szimultán játékosok számára utal, a játék ugyanis ennyi versenyző tudását engedi összemérni egyidejűleg. Bevallom, ez volt az egyik fő ok, amiért különös figyelemmel kísértem a projekt alakulását: a masina ugyanis rendszeresen előkerül a baráti összejövetelek alkalmával, és a 4 playert számláló, osztott képernyős kooperatív okosság valószínűleg pillanatok alatt sztárrá avanzsálja majd a játékot a köreinkben. A változatossághoz hozzátartozik, hogy a három nehézségi fokozatot tartalmazó egyjátékos kampány mellett akár háromfajta multiplayer módozatot is kipróbálhatunk, amelyhez ötféle autóból és tízféle versenypályából lesz lehetőségünk választani – ehhez csak további pluszt jelentenek majd megnyitható okosságok, amellyel a Rush Rush Rally Racing szavatosságának határait igyekeztek kijjebb tologatni.

A minap bukkantam rá a zárt körű bétateszt eredményeire a Senile Team oldalán, amelyek felettébb pozitív dolgokról tettek jelentést: a hat órányi folyamatos nyüstölés alatt semmilyen nagyobb volumenű hibát nem találtak a játékban a srácok, így már semmi akadálya nincsen, hogy elkészüljenek vele az év végéig. A Rush Rush Rally Racing bár CD lemezen érkezik, hivatalosan értékesített Dreamcast játékként lát majd napvilágot: a megjelenésig már nincs sok idő hátra, s addig feltehetően mozgóképes anyagot is kaphatunk belőle – várjuk sok szeretettel.

Konzoltörténeti fejtörő, retro kedvelőknek

Szeretsz játszani? Naná, hiszen akkor nem hozott volna a kíváncsiság erre az oldalra sem! Ha kedveled, és ismered a játékkonzolok világát, netán nagy retro kedvelő vagy, akkor biztosan örömmel fogadod az alábbi, konzoltörténelmi fejtörőt is, amelyre a minap bukkantam rá az egyik kedvenc játékos híroldalam bejegyzései között kutatva, és amelyet szeretnék veletek is megosztani.

Bár aki némiképp ismeri a videojáték konzolok múltját, alapos előnnyel indulhat a többiekkel szemben, de mindenkinek érdemes belekezdenie, ugyanis egész sokat lehet tanulni belőle, és a közönségstatisztika eredményei is érdekesek, mi több: meglepőek! Íme, a link: KATT!

A feladat annyiból áll, hogy a rendelkezésre álló 12 perc alatt annyi játékkonzolt kell megnevezned, amennyit csak tudsz, mégpedig a konzoltörténelem kezdetétől (1972), a mai napig tartó időszak amerikai terméséből. A felhozatal bőséges, hiszen ha az egyéb kiegészítőket és későbbi újrakiadásokat nem számoljuk, akkor 68, azaz hatvannyolc különböző gyártmány látott odaát napvilágot.

A szabályok:

  • A konzolok nevét a rubrikába kell írni
  • A helyesírásra figyelni kell, de a helytelen megnevezést kijavítja a program
  • Az eszedbe jutott masinák nem kell, hogy sorrendben kövessék egymást
  • A felsorolás nem tartalmazza a speciális kiadásokat, expanziókat, vagy a piaci klónokat
  • Csak videójátékok szerepelnek az adatbázisban
  • Személyi- és mikroszámítógépek (pl. Commodore) nem képezik részét a játéknak

Nekem elsőre negyvenet sikerült összegyűjteni, ami nem rossz teljesítmény, bár a végeredményt tekintve volt néhány olyan is, amely csak egyszerűen nem jutott eszembe. Kíváncsi vagyok a ti eredményeitekre is, úgyhogy jó játékot! [A keresgetésnek és a füllentésnek nincs értelme – csak magatokat csapjátok be vele…]

.ports @ Xbox Live! Arcade

Tuti a Live!: Nem elég, hogy a jelenleg használható legjobb, legstabilabb, legfelhasználóbarátibb online játékos és szórakoztató rendszer, de a frissítéseknek, illetve az igényes kínálatnak köszönhetően a retro-arcade-remake vonalon is mestereien domborít. Az Xbox Live! Arcade szolgáltatás bőséges felhozatalából bárki szabadon választhat és vásárolhat, amennyiben érdeklődik a digitális disztribúció végtermékei iránt – ha pedig a magamfajta “retro freak” mazsolák társaságába tartozik, feltehetően már most is több nagyszerű Arcade cím lapul a konzolja merevlemezén.

Aki veszi a fáradtságot, és átnyálazza az itt-ott bagatel összegért beszerezhető gyöngyszemek kínálatát, olyan sikerjátékok HD újragondolásaival találkozhat, mint a Super Street Fighter II Turbo HD Remix, az Ikaruga, a Duke Nukem 3D, a Streets of Rage, vagy éppen a Double Dragon. A nívós tartalom bővülése már a jövőre is előre vetíthető, a Microsoft ugyanis újabb klasszikusok sorát kívánja a HD érába áthúzni. A Siliconera értesülései szerint hamarosan az SNK klasszikusaként ismert Metal Slug sorozat hetedik epizódja, a Taito-féle handheld kitérőt tett Space Invaders Extreme, illetve a népszerű Arkanoid is beköltözik a Live! Arcade kínálatába.

Bennem speciel a jó öreg R-Type Dimensions (lásd: mellékelt fotók) alcímre hallgató próbálkozása szított kisebb tüzet, így a megfelelő mennyiségű MS pontok elkülönítése után vígan kattintok majd a játék vásárlást elősegítő nyomógombra. Az Irem újragondolása valójában a nagy sikernek örvendő shooter első és második epizódját kalauzolja el a 3D világába (meghagyva a klasszikus látványvilág prezentálásának lehetőségét), amelyhez további szinteket, illetve online kooperatív játékélményt is ígér. Az imént elhangzottak mellett szó esett még a rövidesen érkező King of Fighters XII egyik előzményeként funkcionáló KOF’98 Ultimate Match, és a Meteos Live! átiratairól is, azonban ezeket illetően egyelőre nincs hivatalos álláspont. Száz szónak is egy a vége: az Arcade szolgáltatás tovább nyomul, így a hitelkártyánkon felhalmozódott tartalék elköltése biztosan nem ütközik majd akadályokba.

Mega Man 9: back to the 80’s [Capcom Box Art]

Mindig is csíptem Mega Mant, amint a kis fémbucijával szuperhősöket megszégyenítő módon menti meg újra és újra a világot, s bánik el a háborút szító robotszörnyetegekkel. A sorozat első epizódja anno még a ’80-as években debütált, így mai szemmel meglehetősen nagy és szerteágazó múltra tekinthet vissza – népszerűsége máig töretlen, a Capcom még a jelenlegi generációban is lát benne fantáziát. Az idén debütáló (Japánban Rock Man-ként ismert) Mega Man 9 megjelenése azért is érdekes, mert a fejlesztők nemet mondtak a kurrens konzolcsodák kínálta lehetőségeknek, és a sorozat gyökereihez visszatérve a korai 8 bites látványvilágba csábítják a retro kedvelő célközönséget. Ezzel a huszárvágással a Capcom ugyan egy pillanat alatt hazavágta a mai fiatal generációból származó felvevőkörének jó részét, de a formabontó megvalósítás merész, és kísérletező jellemet feltételez.

Mega Man ugyan tizenkét esztendeje nem kapott számszerűsíthető folytatást, de a sorozat iránt érdeklődőknek ezidő alatt sem kellett nélkülözniük robotpajtás kalandjait: az ezredforduló utáni Mega Man Zero, majd a negyedik epizódott történetileg kétszáz évvel folytató Mega Man ZX sorozat GBA-n és Nintendo DS-en is szép eredményeket ért el a franchise hazájában. Hősünk az egyedinek számító 8 bites mivolta ellenére a jövőben is megfelelő fogadtatásra várhat, hiszen a játékot ugyanaz a Inti Creates fejleszti, akiknek a korábbi sikeres Zero és ZX spinoffokat is köszönhetjük. Bár a bejelentés eredetileg a Nintendo Wii Wiiware Channel exkluzivitást jelölte ki, a később érkező hivatalos Capcom álláspont szerint a Mega Man 9 az Xbox Live Arcade és a Playstation Network berkeiben is tiszteletét teszi.

Ennek megfelelően az új Mega Man kalandok gyakorlatilag csak letölthető formában válnak elérhetővé, hivatalos dobozos kiadást nem tervez piacra dobni a kiadó. A digitális disztribúció ténye azonban nem vette el a Capcomos dolgozók kedvét attól, hogy a közeli PR ismerőseik számára ne készítsenek igazi kézzel fogható dobozterveket: a legjobban sikerült példány stílusosan egy Nintendo NES cartridge tokba bújtatva tiszteleg a 8 bit világa előtt, a tokot elrejtő papírdoboz fedélterve pedig a régmúlt időkre jellemző művészeti értéket tükröz. Az alábbi fotók láttán csak egy röpke gondolat: a manapság kézbe fogott gyűjtői, és limitált kiadások és a nyolcvanas évek hétköznapi kiadásai között több hasonlóság van, mint hinnénk. A különbség csak annyi, hogy ma átlagban másfélszer annyit kell leszurkolni egy extrákkal és egyedi dizájnnal rendelkező példányért, mint a hétköznapi közönségnek szánt változatokért.

UPDATE: A Capcom a nagy érdeklődésre való tekintettel mégiscsak piacra dobja a fentebbi díszdobozos kiadást, de csak és kizárólag a saját online webstore-jában.

Best of Super Nintendo – Top 20 [ScrewAttack]

ScrewAttack

Csípem ezeket a ScrewAttackos srácokat. Az hagyján, hogy ők készítik talán a legjobb retro témájú videós toplistákat és teszteket a világon, de a stílusuk és a megjelenésük is egészen egyedi jellemet sugall. Lehet őket szeretni, lehet őket utálni emiatt, azonban az tény, hogy a 16 bit bűvöletében ismételten maradandót sikerült alkotniuk. A GameTrailers szponzorálásával ugyanis elkészült a Best of Super Nintendo Top 20, amely amellett, hogy az egykor elképesztően népszerű konzol legzseniálisabb kínálatát kalapálja sorszámozott formába, bizony jónéhány olyan címet is felvonultat, amely a saját stílusának legjobbja címre is nyugodtan pályázhat. Nálam a legörömtelibb pillanatot éppen a győztes bemutatója okozta, amely jómagam, és a srácok szerint is nem egyszerűen a Super Nintendo legjobb játékprogramja, hanem a valaha készült LEGJOBB 2D-s AKCIÓJÁTÉK a Földön. Hogy pontosan melyik ez a játék, egyelőre nem árulom el – tessék megnézni az alábbi linken található toplistákat, hogy kiderüljön az igazság. [Bónusz körkérdés, aki tudja a választ, vendégem egy ajándékra: miért ScrewAttacknak hívják a formációt? A megfejtéseket a komment mezőbe írjátok.]

I. ScrewAttack – Minden idők legjobb SNES játékai [20-11]

II. ScrewAttack – Minden idők legjobb SNES játékai [10-1]

Metroid Galaxy Guide update

galaxy_guide_header.jpg

Igen, tudom megígértem. Két hónappal ezelőtt, javában a vizsgaidőszak szépségei között vergődve próbáltam kicsit elvonatkoztatni a tanulástól és nekiálltam a lassan egy éve laposkúszásban levő Metroid Galaxy Guide négyes számú fejezetének. Zozzy maestro hívta fel erre a figyelmem egy csípős komment formájában, hogy:

“ember, elkéstél. MEGINT. Ha még készül, akkor hajrá, ha meg kész van már, akkor feltölteni tessék szépen ide izibe’ “

Pajti, don’t worry about that – nem hogy a négyest, de az ötöst is lassan befejezem már – mihelyst utolérem magamat az 576konzolos és gamer365-ös munkáimmal, szép nagyot frissítek a Metroid Guide-on – igencsak bele kell húznom, hogy azt a huszonsok fejezetet egyszer be akarom végleg fejezni. Ki tudja… lehet, hogy ez lesz életem főműve? Egyébiránt a Metroid túltengésben szenvedő egyéneknek jelzem, hogy kettő darab napja már elérhető az útjára indított friss Retro agymenésem a gamer365 hasábjain. Numero 1: Metroid vs. Turrican, a hogyant és a miértet ITT keressétek. Jó szórakozást!

Ecco, Ecco… where are you now?

ecco2sentinels_header.jpg

Úgy tűnik, néhány Dreamcast és pre-alpha copy rajongónak igencsak megtetszett az a pár fotó, amely a KATANA devkit ebay-es aukciója céljából került ki véletlenül az Internetre. Utólag persze már megbántuk a feltételét, mivel a sok amerikai és japán srác egyből rákapott a kérdezgetősdire, hiszen azt hihették, hogy a szemléltetés céljából feltett Ecco II: Sentinels of the Universe DC bétakód is része a licitálásnak (pediglen direkt leírtam a termékismertetőnél, hogy csak és kizárólag a devkit hardware egysége eladó). Így jártunk, legközelebb okosabbak leszünk. Az érdeklődés persze ezt leszámítva is hatalmas, de legalább népszerűsítem hazánk egyik nagy múltra visszatekintő szoftverfejlesztő stúdióját.

Tempest @ Typhoon 2001 – Respect, Atari Jaguar!

Typhoon 2001

Csak szerettem volna Atari Jaguar tulajdonos lenni. Néhány éve ugyan láttam egy gyönyörű példányt Martin kuckójában, de kipróbálni soha nem volt szerencsém (pedig a Jaguart kezedben fogni már önmagában is élmény, hát ha még ki is próbálhatod, az maga a Retro katarzis). Az Atari koporsót ráncigáló konzolja mindig is furcsa egy gépezet volt: a 64 bitesnek kikiáltott masina csak kvázi volt csak az első a 32bit-et maga mögött hagyó generációban, hiszen két darab 32bit-es processzor szinkron számítását rejtette a burkolat mögött, nem volt valódi 64bit-es rendszer. A bajt azonban nem ez jelentette, hiszen relatíve erős központi egységgel rendelkezett – a gond abból adódott, hogy a nehézkes programozása mellett hiányos, felületes és elenyésző vol a konzolt megcélzó fejlesztés, így leginkább a játékfelhozatal sínylette meg a jobb sorsra érdemes masina hiányosságait. Az idők során született ugyan néhány klassz Jaguar játék, de az a mennyiség nem volt elég az üdvösséghez: az amúgyis csőd szélén egyensúlyozó Atari számára ez volt a végső döfés és bár a Jaguar II projekt tervei már a tervezőasztalon feküdtek, az anyagi veszteség az új reménységgel együtt sírba rántotta magát a céget is.

Nehéz helyzetben lennék, ha valaki azt kérdezné tőlem, mi volt a tíz legjobb cím Jaguarra, ugyanis egyszerűen nem tudnék mit ajánlani neki. A szakma két elit játékot, a Tempest-et és az Alien vs. Predatort emlegeti leggyakrabban, nem alaptalanul. Előbbiről sokan azt állítják, a Jaguar egyik legjobb és leghangulatosabb shooter játéka, így nem meglepő, hogy a vektoros 3d érzetet keltő lövöldözős száguldásnak számtalan klónja létezik. A minap én is összeakadtam eggyel (manapság rákaptam a homebrew remake próbálkozások krémjének felkutatására), amelyet a múltkor belinkelt Titanion shmup mellett szintén nem lehet megunni. A Remake a Typhoon 2001 névre hallgat, és PC exkluzív profi házi fejlesztés eredménye – éppen ezért freeware és bárki számára letölhető, ha legalább 1 Ghz-es processzorral és 256 MB memóriával felszerelt számítógépe van. A mindössze 5 MB-ot kóstáló programocskát érdemes kipróbálni, ha kíváncsi vagy arra, milyen lehet egy 3d-s VEKTOROS (!!!) térben a különböző hosszúságú alakzatok belső falain száguldozva célpontokat likvidálni, golyózáport kerülgetni és merész manővereket produkálni. Elárulom: nagy királyság!

[Kapcsolódó link: Typhoon 2001]

Falatozó

GTR 2 Ford Mustang

  • Érdemes ilyenkor este a számítógép elé ülni, mindig érdekes dolgokat találhat az ember. Kezdetnek itt van pl. a PC-s autószimuláció újabb produktumának, a korábbi díjnyertes GTR folytatásnak 312 MB-os demonstrációja. Nagyon fincsi dologról van szó: a 10tacle Studios GT szériára szakosodott részlegének játékát nagy várakozás előzte meg, hiszen az idei év egyik single- és multiplayeres autószimulációs programját látják benne. Mivel imádom az autóverseny stílust, mindenképp teszek a GTR 2-vel egy próbát. A gamershell szerverei jelenleg fulladoznak a letöltésektől, talán picit várnom is kell – bár a Gamespot-on is lehet próbálkozni.
  • Tegnapelőtt írtam néhány sort a Half-Life 2: Survivor árkád gépezetről, ami a Valve sikeres FPS-ét ülteti át coin-op automatába – egyelőre csak japánban. Hogy miről is van szó pontosan, azt a kotaku-ra kikerült videófájl is szemlélteti, amin két fiatalember magyarázza a program egyes aspektusait.
  • Fincsi retro estére: annak idején némely videojátékhoz kellemes kis képregénysorozatokat is mellékeltek, főszerepben az adott program főhősével – a dolog még a Super Nintendo korában is létezett, hiszen pl. a Mortal Kombat-hoz is készíttetett a Midway apró csemegéket. Most azonban sokkal korábbra repít az időgép: az Atari konzoljainak múzeumot állító Atari Age tíz, a Marvel DC. által készített képregényecskét tett online elérhető formába – olyan nagy címekkel, mint az Atari Force, Centipede, vagy a Swordquest sorozat. Ajánlom mindenkinek, KATT!
  • Holnap és holnapután már kipróbálható lesz a videojátékok fellegvárának nevezhető akihabarában a Raiden shooter sorozat negyedik epizódja, ugyanis a HEY klubban nyíltan tesztelheti a program béta verzióját bárki, aki odatéved. Tévednénk mi is…

Az utolsó hét…

Exelica

Hálisten, vége a vizsgaidőszaknak. Nem mondanám, hogy rosszul sikerült, de az egyik szigorlatot kénytelen voltam a jövő félévre átpasszolni időhiány (és érdektelenség) miatt. A nagy hajrában valahogy kiveszett belőlem az akarat és képtelen voltam koncentrálni – a piszkosul nagy meleg pedig rá is tett egy lapáttal. Éppen ezért félretéve minden teendőmet, eltöltöttünk két délutánt Balatonfenyvesen, frissítettem a blog-ot a 2.0.3-as verzióra, segítettem Vacaknak a diplomájához szükséges kutatási terv megírásában (időközben kedvet kaptam az enyémhez is – elvégre szeptembertől már erre koncentrálok… biztonságos e-business rulz) és három nap alatt elkészültem Martin maestro Konzolos nagy nyári Retro rovatával is. Remélem, hogy tetszeni fog az olvasóknak, sok és nehéz kutatómunkám áll a nyári összevont szám terjedelmesre nyúlt múzeumsétájában. Annál is inkább, mivel az utolsó pillanatban extra tartalmat írhattam a 90-es évek második fertályából, így a shooter-szentélynek is áldozhattam néhány hasábot.

A kultikus stílus idehaza is sok ember szívét megérintette: egyre-másra jelennek meg a távol-keleti reflexet és gyorsaságot igénylő modernkori vertikális gyönyörűségek és ebből a szerencsének (eBay) köszönhetően mi is kivehetjük a részünket. Az már csak ráadás, hogy a SEGA a mai napig támogatja az árkád NAOMI board-ok Dreamcastra portolását (lásd pl. Under Defeat, vagy Radirgy), így a MAME emuláció mellett konzolon is mehetünk néhány kört a legendás Cave, Treasure, Psyko és Taito remekműveken. A cikkben főként a korai shooter éra gyöngyszemeit veszem górcső alá olyan remekművekkel, mint az ESP. RA. DE vagy a Don Pachi – többet nem árulhatok el, a hamarosan megjelenő 576 Konzolból mindenre fény derül. Hzx és Norby kolléga bizonyára örül a hírnek, hogy a Warashi legfrissebb oldschool látványvilágú, ám modernkori reflexeket igénylő shootere, az Exelica már árkád Naomi GD-Rom-on borzolja japáni játékostársaink idegeit. A játék hivatalos oldalán pár wallpaper és shot is fellelhető – már várom a pillanatot, amikor a SEGA szimpatizánsok petíciót nyújtanak be a Warashi-nak a DC port elkészítésére. Támogatom az ötletet!

Respect Wilson, természetesen te is örömtáncot jártál a hír hallatán 🙂

Túra

NES gyűjtemény

Amellett, hogy a múlt héten az Architektúrák II-re tanultam gőzerővel (najó, ez azért túlzás, maradok inkább a sima tanulás kifejezésénél), nekiálltam a Matek szigorlati tételsoroknak is. Szerencsére nehéz szülés árán, de a fentebbi tárgy személyében sikerült az utolsó akadályt is elhárítanom a Számítástechnika szigorlat elől, így nagy valószínűséggel ez a hónapom a tanulással fog eltelni. Rajtunk kívülálló módon sajnálatosan kényszerpihenőre kerültünk a GameMaster-nél, így még a munkára sem kell koncentrálnom (kivéve természetesen az 576 Konzol “Játékterem történelem” agymenésemre) – pedig most sokkal inkább vállalnám a kockázatot, hogy inkább az újságírásra fordítom az időmet, mert ez azt jelentené, hogy újdonsült játékmagazinunk sikert sikerre halmoz…

Nem tudom, ti hogy vagytok vele, de képtelen vagyok a jegyzetek fölé görnyedni ebben az esős, borongós időszakban. Ebben persze az is közrejátszik, hogy bármikor ideülhetek a gép elé böngészni a netet, persze leginkább az eBay felé visz a lélek, ahol a gyűjteményemből még hiányzó darabokat, vagy a beszerzésre váró retro gépeket és játékokat próbálom összevadászni. Anno, amikor nekiálltam kiárusítani a gyűjteményem feleslegesnek tartott példányait nem gondoltam volna, hogy még hónapokkal később is megkeresnek ilyen-olyan emberkék némi beszerzési megbízásokkal. Ez jó érzéssel tölt el, de idehaza egyszerűen lehetetlen már jó állapotban levő, és reális áron értékesített dolgokhoz hozzájutni. Mostanában a Nintendo 64 a favorit: mialatt jelentéktelen és számomra értéktelen játékok beszerzésével foglalatoskodom szabadidőmben, próbálom azt a mindössze tíz, maximum 15 gyöngyszemet beszerezni a saját gyűjteményembe, amiknek nagy jelentőséget tulajdonítok. Tizenöt cím, nem több: ennyi számomra az N64 felhozatal krémje.

Azonban igy hónapok, sőt most már évek múltával rájön az ember, hogy a személyes wanted listáján szereplő produktumokat gyakran igencsak nehéz erőfeszítések (és nem utolsó sorban sok pénz) árán tudja begyűjteni. Hiába, nem olcsó hobbi a retro klasszikusok felhalmozása, egy gyönyörű állapotban levő példányért gyakran egy mai új játék árát képesek elkérni az angol és német aukciókon. De mit tehet olyankor egy klasszikus játékranongó, amikor meglát egy gyönyörű állapotban levő Legend of Zelda: Majora’s Mask-ot, vagy egy SNES-es térképpel és extrákkal ellátott Link to the Past-ot?

ElectroWorld kalandtúra

C64 Classics

A minap (egészen pontosan pénteken) felutaztunk Vacakkal Budapestre, hogy az újonnan nyíló Camponás ElectroWorld-ben beszerezzünk neki egy rózsaszín Nokia 6111-est – régóta áhítozott rá, meg amúgyis haldoklott a régi SE T630-asa. Ennél fogva nagyon szeretett volna egy ilyet magának, gondoltam elkísérem – márcsak azért is, mert ad1: nem ismerős Budapesten, ad2: én is találtam magamnak az akciós EW katalógusban beszereznivalót. Előbbivel jól megjártuk, mert csak a másik, Budaörsön levő EW-ben kaptunk telefont (Ami sokkal-sokkal drágább volt, mint amit a katalógusban hirdettek, mivel az ügyfélszolgálatos a telefonban elfelejtette közölni azt az aprócska tényt, hogy az akciós ár csak a fekete színű modellekre érvényes). Tudván azonban azt, hogy virágkorukat élik manapság az integrált és beépített játékokat tartalmazó, közvetlenül a TV készülékekre köthető retro kütyük (magamat pedig ismerem annyira, hogy ezek abszolút felkeltik az érdeklődésemet) , magamnak is szerettem volna valami szuvenírt az EW-ből.

Átnyálazva a katalógust, megtaláltam a Toylobster.com C64-es retro játékgyűjteményét, ami nem más, mint egy klasszikus négygombos Commodore Joystick harminc beépített játékkal. Nem is kellett több, a meglepően olcsó ár (2990 HUF) hatására be is pakoltam egyet belőle a kosarunkba. Meglepően jó válogatás, anno még a GameMaster-os találkánkon volt hasonlóhoz szerencsém, amit Bear kolléga újított be magának – szintén a toylobster-féle változatból.

Idehaza alaposabban megvizsgálva négy ceruzaelem (AAA) és egy TV készülék segítségével pillanatok alatt átélhetem a Mission Impossible, a Pit Stop 1-2, vagy a Cybernoid 1-2 nyújtotta retro örömöket. A kompiláció egyébként látványos bootmenüvel rendelkezik (Load “*”,8,1 parancs automatikus bepötyögése, majd RUN-nal való futtatása), ami alatt gyaníthatóan az egyik régi crackercsapat introzenéje és háttéranimációja fut. Az egyetlen negatívum, hogy igazán nagy volumenű játékok nincsenek a válogatások között (pl. Turrican, vagy Street Rod) – ahogy elnéztem, csak az Epyx és a Hawson (plusz a Speedball című produktummal az Imageworks) licenszei alatt álló produktumok kerültek be a ROM-ba. Mindent összevetve szerintem igazán jó vételt csináltam ezzel a masinával (az asztalomon heverő példányról készült képet alant láthatjátok) – már eddig is sok kellemes percet szerzett és gyaníthatóan a jövőben is fog. Mialatt már huszadszor próbálom újra a Jumpman Junior harmadik szintjét felötlik bennem, hogy régebben bizony igencsak meg kellett szenvedni a sikerért – az Easy fokozat hiányában megtanultuk tisztelni a játékot. Ugye Reiker?

C64 Classics

[Kapcsolódó link: Toylobster.com]

Gomba királyság…

Mivel leginkább a Nintendo nőtt a szívemhez, mindig különös érzelemmel viseltettem a Mario játékok iránt. Baráti, ismeretségi körömből is inkább gyerekesnek számítok ez miatt, mint “értelmiségi játékosnak”, de nekem még mindig ezek jelentik a kikapcsolódás egyik szórakoztató formáját. Túlzás lenne azt állítani, hogy az összes epizódon túl vagyok, ugyanis csak a legismertebbekhez volt szerencsém. Mivel a Nintendo 64 egész eddig valahogy kimaradt az életemből, minden erre készített program újdonság számomra – noha az EDGE és sok neves szaklap minden idők egyik legjobb platformjátékának titulálta az 1996-os Mario 64-et, nekem csak most adatott meg, hogy kiélvezzem a pillanatot és végre nyugodtan, mások befolyása nélkül szeressem meg, vagy utáljam meg örökre. Habár a nagyonis hasonló Super Mario Sunshine már belopta magát a szívembe (pedig azt tutira NEM 12 éveseknek készítették), az előd egészen eddig valahogy nem keveredett a kezem közé.

N64 Thumbstick wanted!

Akinek esetlegesen van Nintendo 64-e és haldoklik benne a thumbstick (gy.k. analóg kar) annak elmondom, hogy nincs oda a remény. Nem kell új vagy jó állapotú kontrollert beszerezni, lehet utánrendelni eredeti Nintendo kart is az államokból. SiD és jómagam már beneveztünk 4-4 darabra, de mivel csak 10 v. 14 db-os kiszerelésben érdemes hozatni (a postaköltség így alakul a legolcsóbban), keresünk még társakat, akiknek szükségük lenne 2, vagy 4 darabos szettre felújítás céljából. Ha akad köztetek ilyen, pliz kommentben vagy E-mailben jelezze, mert lassan már esedékes lenne a dolog. A javítás kb. 2 perc, az alkatrész egyben kivehető-visszahelyezhető a szétcsavarozott kontrollerbe.

Turrican párhuzam

turrican_header.jpg

A tegnap felpakolt Recenzió – “mítosztól a valóságig” témájú agymenésemben felhoztam a Turrican-t, mint közelíthető platformot. Nos sokan úgy vélik, a Metroid játékok forrása a Manfred Trenz és Ramiro Vaca Turricanjából ered, holott ez homlokegyenest ellenkezője a valóságnak. Elég, ha csak a megjelenési időpontokat nézzük: a Turrican három epizódja évekkel a Metroid megjelente után hódította meg a C64-es és Amigás szíveket (és még sok másik platformot, mint pl. a CPC, Atari ST, CDTV, Sega Mega Drive, Nintendo GameBoy, PC Engine, Sinclair ZX Spectrum masinák). Noha a két program döbbenetes hasonlóságokat mutat, egyértelműen kiderül, hogy a remekül eltalált Turrican bizony pofátlanul összelopkodott ötleteken alapszik – akárcsak a zenei aláfestése, amelynek egyes elemei az 1984-es Transformers rajzfilm betétdalaiból ismert melódiák remixelt változatai. Mindez azonban mit sem változtat azon, hogy mindkét program remek hangulattal megáldott beat’em up shooter, a hatalmas kibernetikus ellenfelekkel, és bio-mechanikus páncéllal megáldott hős a legizzasztóbb kalandok közepette igyekszik halomra szedetni veled az összes undorító félképernyős monszterhadat. Aki komolyabban érdeklődik a téma és a játék iránt, annak talán a világ legnagyobb Turrican szentélye nyújthat segítséget az alant elterülő linken.

Turrican3_3.jpgTurrican3_2.jpgTurrican 3 Amiga

[Kapcsolódó link: Turrican SETA]

576 Classics Retro ajándék

Burago RallyLanyhuló intenzitással azért körbeszaglásztam az NET kusza tengerében, és pompás ajándékra leltem: Liquid Maestro és az 576 vezénykara remek ajándékkal kedveskedik a retro szerelmeseinek: letölthetővé tették a cég néhány sikeres Commodore 64-es klasszikusát – olyan nagy nevekre tessék gondolni itt, mint a No Limit nevű autós (Super Cars-ra hajazó) móka, a szintén száguldozós Burago Rally és a C64-re készült talán legnagyobb verekedős anyagok egyike, a digitális hangfoszlányokkal tarkított Long Life… Jómagam mindhárommal eredeti formájában is rendelkezem, de aki esetleg nem, sürgősen rántsa LE magának karácsonyi ajándék gyanánt 🙂

A pakkhoz a WinVice C64/128 emulátor verziója is társul szegődik – az elindításhoz nincs másra szükség, mint kitömöríteni a fájlokat, és a File>Attach Disk Image>Drive 8 menüpont (kényelmesebbek az Autostart Disk Image-t is választhatják, ezzel megkerülik a ‘ load”*”,8,1 ‘-es, majd a ‘ run ‘ parancs kiadását ;)) alatt kiválasztani a lemez image fájlokat (Long Life és No Limit-nél az elsőt), a Settings>Drive settingsben engedélyezni a 40 sáv használatát (Extend on Access) majd a joystick bekonfigurálása (Settings>Joystick) után már élvezhetitek is eme három gyöngyszemet. Stay Tuned with 576!

[Kapcsolódó link: 576 Online]
[Kapcsolódó letöltés: 576 Classics]

Esti olvasnivaló – Rewind Issue #1

Új csillag van születőben az Online Retro témával foglalkozó oldalak között. A legújabb fiatalokból és tapasztalt rókákból álló team a http://www.remakes.org vállveregetésével indította útjára a gyaníthatóan széles érdeklődési körű fiataloknak szóló Rewind virtuális magazint.

Az első példány már november közepén napvilágot látott – olyan szaftos érdekességekkel, mint a Super Mario 2.5 D világa, avagy a kódmestereknek szánt “mozgás a 2d-s térben” című programozási segédlet. A felhozatal a Remake és Retro hírektől kezdve egészen a klasszikus és néhány példányszámot megélt régi játékokkal foglalkozó lapok bemutatójáig terjed, így érdekes színfoltja lehet a retro scene-nek a zűrzavaros hétköznapok között.

[Kapcsolódó link: Rewind magazine]

Donkey Kong 64

Donkey Kong 64 - Nintendo 64Nem tehetek róla, imádom a Donkey Kong főszereplésével készült játékokat. Nem ezeket a dobolós (mellesleg Japánban igen népszerű) ökörségeket (érdeklődőknek: Donkey Konga 2), hanem a klasszikus 80-as és 90-es évekből származóakat. Azt hiszem, a Nintendo igen jó lóra tett, mikor annak idején kitalálta a vagány nyakkendős majomfigurát, hiszen egy olyan világot teremtett meg vele, ami bugyuta, izgalmas és szórakoztató, nem utolsósorban pedig igencsak szeretnivaló. A nem annyira járatosabbak kedvéért: a Silicon Graphics közreműködésével készült három Super Nintendo-s részt minden idők egyik legjobb platformjátékaiként tartják számon. Persze megannyi Nintendo platformon (legyen az Mario Party partijáték vagy pl. bunyós program, mint a Super Smash Bros) feltűnt már, és ez valószínűleg így lesz a közeljövőben is.

Donkey Kong 64Ahogy felnéztem a polcomra rájöttem, hogy a nagy gyűjtőszenvedélyben teljesen elhanyagoltam a Nintendo 64-emet és még egy darab játékom sincs rá – eszembe jutott, mennyi állati game jött ki erre a gépre is, és előkotortam a “Wanted List”-emet a szekrény mélyéről. Úgyis karácsony lesz, gondoltam meglepem magam az első darabbal – aztán jövőre majd a többivel is 🙂 Gyorsan Ebay-ra fel, és megpillantottam a kihagyhatatlan Donkey Kong 64-et, amire gyorsan le is csaptam. Megbízható eladó, 10/10-es játék, ahogy a képen is látszik – tuti vétel, és még a Vacaknak is tetszeni fog. Ez ugyanis egy 3D-s Donkey Kong epizód, ami elképesztő hangulatával még amai napig megállja a helyét a felhozatalban, hiába lesz már lassan a hatodik születésnapja. Találtam néhány remek Videófájlt (nyolc oldalnyit, bár az izgalmasabbak az utolsó lapokon lapulnak), így talán könnyebb elképzelni, miről is van szó 😉

[Kapcsolódó linkek: DK adattár és DK Country]

Taito Legends

Sokan próbálták már a letűnt korok játék klasszikusainak csontját újra és újra megetetni a nagyérdeművel. Kinek bejött, kinek nem, a lényeg azonban az, hogy a neves múltra visszatekintő japán kiadó, a Taito is meg kíván emlékezni egy retro-klasszikus gyűjteménnyel a múltjáról. Az Empire Interactive-el karöltve készítették el a huszonkilenc játékot tartalmazó Taito Legends-re keresztelt korongot, amely Xbox-on, PS2-n és PC-n (a Gamecube ezúttal sajnos kimarad) teszi majd tiszteletét október 25.-e után.

A boltok polcaira kerülő lemezen olyan ős klasszikusok is megtalálhatóak lesznek, mint a híres Space Invaders (1978), Bubble Bobble (1986), Operation Thunderbolt (1988) és a Tube It(1993).

Optimization WordPress Plugins & Solutions by W3 EDGE